Századok – 2002
Közlemények - Sípos Ferenc: A „rebellis” Rákóczi. „A német ruha alatt magyar és valóban hazafiúi szív dobog” III/599
A „REBELLIS" RÁKÓCZI 611 Rákócziné megpróbált az urával kapcsolatot találni: férje volt szobainasát küldte Bécsújhelyre, aki gazdája ajánlására nemrég lett testőr. Az illető leveleket is vitt, melyekből Rákóczi arról értesülhetett volna, hogy az angol és a porosz király közbenjár kiszabadulása érdekében a bécsi udvarnál. A testőr Lehmanntól kért engedélyt a beszélgetésre, de nem mehetett be Rákóczihoz, csak az ajtón keresztül, felemelt hangon válthattak szót. Lehmann így értesült arról, hogy uralkodója, a porosz király is érdeklődik a fogoly iránt. Ettől fogva egyre nyájasabb lett, az étkezések után hosszasabban elbeszélgetett a fogollyal, együttérzéséről biztosította. Rákóczi meggyőzte őt ártatlanságáról, azt mondta, hogy a rosszakarói juttatták bajba, helytelenül értelmezték az Anglia királyának írt sorait. Lehmann hitt neki, tanácsokat is adott, mivel jártas volt a birodalmi jogban.70 A kihallgatásra 1701. június 20-án került sor. Az e célra kiszemelt szobában az osztrák udvari kancellár ülve várta az eléje vezetett — rangjára, méltóságára nem voltak tekintettel — foglyot. Jelen volt még Johann Eilers, a haditanács előadója és Seyfried fogalmazó is. A kancellár úgy ült ott, mintha bírói székben lenne. Ráparancsolt Rákóczira, foglaljon helyet, aztán záporoztak a kérdések. A jegyzőkönyv tanúsága szerint 79 kérdést tett fel.71 Előbb kisebb súlyú dolgok kerültek terítékre: egy-egy elejtett megjegyzése, a Longuevallal folytatott beszélgetései iránt érdeklődött Buccellini. (Rákóczinak rá kellett jönnie, hogy egykori bizalmasa mindent kitálalt, sőt még itt-ott el is túlozta a dolgokat. Áruló lenne vagy csak kikényszerítették belőle a terhelő adatokat? — még nem lehetett eldönteni.) Ezekre a kérdésekre viszonylag könnyen válaszolt, volt amit elismert, volt amit kiigazított, de könnyű volt tagadni is, hisz a Longuevallal az otthonában, utazgatásai közben folytatott eszmecseréknek nem voltak fültanúi, nem maradt írásos nyomuk. Néha még támadásba is átment: amit Longueval az ő szavainak tüntet fel, azt nem is ő, hanem maga Longueval mondta. Tagadta, hogy összeesküvést szerveztek volna Magyarországon, hogy Franciaország és Lengyelország segítségét akarták igénybe venni. A 39. kérdésben viszont már dokumentumokról faggatták: az 1700. november elsején XIV. Lajoshoz és hadügyminiszteréhez írt levelekről. Ezeket és az 1701. február 11-én a francia királyhoz intézett sorait fel is mutatták. Semmi kétség, Longueval áruló — hasított a felismerés Rákócziba, a leveleket illetéktelen kezekbe juttatta. Mit lehet ilyen helyzetben mondani? Az 1700. november elsejei keletű, XIV. Lajoshoz szóló levélről elismerte, hogy a szöveg az ő írása, az aláírásról viszont azt állította, hogy idegen kéztől származik. A Barbesieux-nek írt levelet teljes egészében magáénak ismerte el azt állítva, hogy az lord Portlandhoz szól. Az 1701. február 11-i levélről megjegyezte, hogy annak szövegét Longueval diktálta neki, a levél címzettje az angol király, akihez hercegi rangja ügyében fordult; eddig úgy tudta, hogy ezt Longueval elégette, mert akkoriban egy levélfélét a szeme láttára tűzbe vetett.7 2 (Rákóczi védekezésében azt a tényt igyekezett kihasználni, hogy a levelek — óvatosságból — nem voltak megcímezve.) 70 Uo. 138-139. 71 Bécsújhely, 1701. június 20. Rákóczi Ferenc kihallgatásáról felvett jegyzőkönyv. AR I/XI. köt. 227-244. 72 Uo. 237.
