Századok – 2002
Tanulmányok - Tóth István György: Ahogy Róma látott minket. Magyarország és Erdély a Propaganda jelentéseiben a 17. században III/547
AHOGY RÓMA LÁTOTT MINKET A 17. SZÁZADBAN 573 A szepességi városok, mint a lengyel királyhoz tartozó enklávék helyzete valóban kényes pontja volt az 1671 után kezdődő felvidéki erőszakos ellenreformációnak, mert itt, ezekben az evangélikus lakosságú városokban a magyar királynak nem volt joghatósága. Éppen ezért e területről sok levelet olvashatott Urbano Cerri, a Propaganda titkára, aki ezek után ezt a Magyar Királyságtól politikailag különálló vidéket a török hódoltság részeként tárgyalta. Ingoli és Cerri képe tehát gyökeresen eltért a magyarországi török hódoltságról: Míg Ingoli, fő forrása, Pázmány Péter esztergomi érsek feljegyzése nyomán, a hódoltságot a század elején még a királyi Magyarország megszállt részének tekintette, addig majd fél évszázaddal később Urbano Cerri számára ez a terület egy, a „császári Magyarországtól" teljesen különálló tartomány. Nem tért el azonban Ingoli és Cerri véleménye Horvátországot illetően. Ingoli, láttuk, Horvátországot, Szlavóniát és Dalmáciát Magyarországtól külön régióként kezelte. Az elveszett jelentés adatai Temesvárról Cerri a leírásában, miután Moszkóviáről és a krími tatárokról írt, a délszláv vidékekről is beszámolt: „Az antik szerzők szerint az országok egy hatalmas karéjára terjed ki Illyricum: Magyarországot, Erdélyt, Havasalföldet, Moldáviát, Boszniát, Bulgáriát, Albániát, Dalmáciát és még sok más tartományt fog össze." Ezeket az országokat Cerri egymás után tárgyalta: mint láttuk, a török megszállta Magyarországot, majd Erdélyt, Havasalföldet és Moldvát, majd Boszniát (szerinte itt található mind közül a leggazdagabb, de egyben a legfegyelmezetlenebb ferences rendtartomány). Külön szólt a Santa Saba, azaz Szent Száva országának nevezett Hercegovináról, majd Bulgáriáról, ahol kiemelte a Bulgáriából a dél-magyarországi misszióba jött bulgár ferences hittérítők szerepét. Ezután írt Trákiáról, Szerbiáról, Albániáról, az ettől különállónak tekintett, Albániával határos Cimarra és Ocrida balkáni tartományokról, majd Dalmáciáról. „Dalmáciát és Horvátországot, amelyeket közönségesen Szlavóniának mondanak, különböző fejedelmek uralják," írta, a szultán, Velence és a császár. A jelentésben azonban erről szólva csak a dalmáciai püspökségekről esett szó. így is teljesen egyértelmű azonban, hogy a Kongregáció titkára, akárcsak Ingoli az 1631. évi jelentésében, Horvátországot nem a királyi Magyarországgal és a Habsburg-birodalom többi tartományával együtt, hanem a balkáni délszláv régió részeként kezelte. Urbano Cerri művének forrásait a Kongregációba az előző években a Propagandába Erdélyből és Magyarországról befutó nagy jelentésekben találhatjuk meg. A pálosok munkájáról beszámoló sorai jól tükrözik a (sokáig Rómában mint a pálos rend kúriai prokurátora működő) Vanoviczi János misszionárius 1675. évi nagy jelentésének a tartalmát.9 0 A hódoltságról elsősorban Giovanni a Derventa belgrádi misszióspüspöki vikárius 1676. évi beszámolójára,91 Erdélyről szólva pedig Damokos Kázmér apostoli vikárius 1668-1670-ben keletkezett nagy jelentéseire támaszkodott.9 2 Modesto a Roma korábbi erdélyi kusztosz és vizitátor 90 APF SOCG Vol. 462. Fol. 396-402/v. Kiadása: Relationes 202-208. 91 APF SOCG Vol. 458.. Fol. 250-258. Kiadása: Relationes 212-225. 92 Relationes 375-393.
