Századok – 2002
Tanulmányok - Tóth István György: Ahogy Róma látott minket. Magyarország és Erdély a Propaganda jelentéseiben a 17. században III/547
564 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY A magyar főpapok: az esztergomi érsektől Visemburgh püspökéig Ingoli ezután bemutatta a magyarországi egyházmegyéket, latin (illetve a pécsi esetében olasz) formájukban megnevezve az esztergomi és kalocsai érsekeket és a szuffraganeus egyházmegyéiket: Egymás után felsorolta az egri, váci, pécsi, nyitrai, veszprémi, szerémi, zágrábi, erdélyi, csanádi és boszniai püspököket, kifelejtve azonban a győrit. Emellett a kalocsai érsekséghez tartozó püspökségek között megemlítette a különös nevű Voccadrense és a Visemburgh egyházmegyék püspökeit. Amíg a „vescovo Voccadrense" valószínűleg a váradi püspök nevének (Varadiense) másolás közben eltorzult alakjából született, addig a „visemburgi" püspök már igazi tévedés. Minden bizonnyal Fehérvár német neve, Weissenburg torzult el az olasz írnokok, vagy éppen maga Ingoli tollán. Nándorfehérváron azaz Belgrádban azonban ekkor, már és még, nem volt püspökség, a gyulafehérvárit pedig Ingoli erdélyi néven már felsorolta. Ez a Visemburgh tehát Székesfehérvár lehetett, itt azonban Mária Terézia reformjáig nem volt katolikus püspökség. Ingoli egyik fő forrása, Pietro Massarecchi albán pap egyházlátogatása során azonban 1624-ben a többi magyarországi főpappal együtt a nem létező székesfehérvári püspököt is megrótta, amiért nem a hódoltsági hívei között, hanem a császár udvarában él.6 2 A Hitteijesztés Szent Kongregációja nagy buzgalommal igyekezett rávenni a magyarországi püspököket arra, hogy menjenek a székhelyükre, bár néhányuk székvárosát az erdélyi fejedelem elfoglalta, folytatta Ingoli a beszámolót. Ez az erdélyi és a váradi püspökökre igaz is volt, de Ingoli itt mégis nagyot tévedett, hiszen valójában nem az erdélyi fejedelemséghez tartozó, hanem a török alatti püspökségek kérdése, az ottani főpapok rezideálási kötelezettsége volt napirenden a Kongregációban. Ha már maguk a püspökök nem mennek a székhelyükre, legalább misszionáriusokat küldjenek oda, szerzeteseket és világi papokat, követelte Ingoli. Amíg a törökökkel és az erdélyi fejedelemmel tartott a nagy (azaz a tizenötéves) háború, addig érthető, ha nem kereshették fel a székhelyüket, most már azonban megtehetnék. Pozítív példaként emelte ki Ingoli, hogy a pécsi püspök jezsuitákat küldött az egyházmegyéjébe, akik onnan Belgrádon túlra is merészkednek.6 3 A Belgrád környéki katolikusok lelki gondozását azonban a Kongregáció a szendrői püspökre (azaz Alberto Rengjich raguzai ferencesre) bízta, akit a Propaganda saját költségén tart el, tette hozzá.64 Ezután a Kongregáció titkára az egykor a magyar királysághoz tartozó négy államról írt, némi tévedéssel kijelentve, hogy valaha Szlavóniának, Horvátországnak, Boszniának és Dalmáciának mind külön-külön királyai voltak - valószínűleg a „regnum" szó tévesztette meg a szerzőt. Szlavóniában és Horvátországban — 62 ApF yisite e Collegi Vol L Fo l 66-82. 63 A hódoltsági püspökségekre: Tóth István György: Koszovóból vagy Mezopotámiából? Misszióspüspökök a magyarországi török hódoltságban. Történelmi Szemle XLI. 1999. 279-329. A Hitterjesztés Szent Kongregációja a 17. század folyamán gyakran tett kísérletet ra, hogy elérje, hogy a hódoltságba kinevezett püspökök keressék fel egyházmegyéiket, de ez persze nem sikerült. APF Acta SC Vol. 3. Fol. 103-104. APF Lettere Vol. 3. Fol. 94. APF SOCG Vol. 75. Fol. 207-212/v. 64 Rengjichre lásd: Tóth István György: Raguzai misszionáriusok.... 314-334. Necrologium fratrum minorum de observantia provinciáé S.P Francisci Ragusii. Analecta Franciscana VI. Ad Claras Aquas (Quaracchi) 1917. 435-436.
