Századok – 2002
Tanulmányok - Tóth István György: Ahogy Róma látott minket. Magyarország és Erdély a Propaganda jelentéseiben a 17. században III/547
AHOGY RÓMA LÁTOTT MINKET A 17. SZÁZADBAN 565 örvendezett Ingoli — nincs nyilvános protestáns vallásgyakorlat, csak katolikus, bár azért néhány nemesurat még nem lehetett rávenni arra, hogy a saját házában se tartson protestáns prédikátorokat. Ingoli a horvát királyságot és Szlavóniát Magyarországtól különálló, önálló államokként sorolta fel, amelyeknek „most" szintén a német-római császár a királyuk. Ingoli megdicsérte a görögkeleti vlachok és a horvátok katonai tudását, ők mind jól szolgálnak a magyarországi háborúkban, a törökök nagy rémületére. Ezek a vlachok, vélte — logikusan, de hibásan —, Havasalföldről, azaz Valachiából valók, és Szerbián, Bulgárián, Bosznián, Dalmácián és Hercegovinán keresztül vándoroltak át a mostani lakóhelyükre. A zágrábi püspökség északi részében magyarul beszélnek, de az eretnekség, azaz a protestantizmus ezt fertőzte meg a legjobban, míg a déli részén, ahol a „szláv, azaz illír" nyelvet beszélik, nagyrészt katolikusok élnek. Ingoli szemmel láthatóan sokkal jobban ismerte ezeket az „illír" tartományokat, mint Magyarországot vagy Erdélyt, így a négy „királyságról" jóval bővebben szólt, ezekről minden bizonnyal sokkal több forrás is állt a rendelkezésére. (Erdélyről és Magyarországról három oldalt, míg az „illír" tartományokról nyolc oldalt írt.) A földrajzi tévedések azért itt sem kerülték el. Bár helyesen állapította meg, hogy „Dalmáciáról úgy vélik, hogy az antik Illiricummal azonos", ugyanakkor később Dalmáciáról, más néven Szlavóniáról írt. A Skandináviától Stíriáig beszélt egyazon szláv nyelv Horvátországról írva Ingoli alaposan túlbecsülte a szláv nyelvek rokonságát, valóságos kis himnuszt írt a mindenhol elterjedt szláv nyelvről, és fontosságáról a hittérítésben: „A szláv nyelv, mely azonos az illírrel, Európa élő nyelvei között a legáltalánosabb, mivel az adriai tengertől kezdve északon az Óceánig elterjedt, és felöleli Dalmáciát, Isztriát, és a dialektus kis különbségével Stájerországot, Karintiát, Krajnát, (!) ezenfelül magában foglalja Horvátországot, Boszniát és Morvaországot, továbbá Csehországot és Lausitzot, és Sziléziát, és a vandálok földjét (!) és Lengyelországot és Litvániát, a velük egyesült tartományokat, és Poroszországot, és Moszkóviát, minden északi országgal és tartománnyal, amelyeket Skandináviának hívnak (!), és más környező régiókra is kiterjed, különösen kelet felé Rácországra és Szerbiára, Bulgáriára és Romániára, (ez ekkor Konstantinápoly környékét jelentette!) szinte egészen Konstantinápolyig, emiatt még a törökök is megértik."6 5 Nagyon hasznos lenne tehát, folytatta Ingoli, ha a Hitterjesztés Szent Kongregációja a „szlávok" számára külön iskolát létesítene, amelynek növendékeit sok országba lehetne kiküldeni, különös tekintettel Oroszország katolikus vallásra térítésére. Ebben főként magukra a ruténekre kell hagyatkozni, ám — tette hozzá Ingoli a maga jellegzetes, Itália-centrikus felfogásában, — „mindazonáltal azért, hogy Róma szelleme érvényesüljön, Itáliából is kellene odaküldeni" hittérítőket. 65 Tosi: Ingoli 64. Ingoli egy másik memorandumában, amelyben amellett érvelt, hogy a Kongregáció nyomdájában minden nép nyelvén kell nyomtatni könyveket, megkülönböztette az „Illirica di San Girolamo"-t, azaz a latin betűs délszlávot, a cirill betűkkel írottól, az „Illirica di San Cyrillo"-tól. Josef Metzler: Mezzi e modi 47-50.
