Századok – 2002

Krónika - Engel Pál (1938–2001) (Kubinyi András) II/523

KRÓNIKA ENGEL PAL 1938-2001 Hosszan tartó, súlyos betegség után halt meg Engel Pál, a magyar középkorkutatás kiemelkedő személyisége. Sorsa megpecsételtségét nagy lelkierővel viselte, még barátai előtt sem beszélt róla, munkatempóján nem változtatott. Halála előtt csak néhány hétig volt kórházban, addig befejezte lényegében mindazt, amit tudományos célként maga elé tűzött, így életműve teljessé vált. Pályája kezdetén bizantinológusnak indult, akkor még kevesen sejthették, hogy a magyar medievisztika egyik megújítójává fog válni. Jómódú polgári családból származott — anyai nagyapja a harmincas években Budapest főpolgármestere volt —, kitűnő nevelésben részesült. Nagy nyelvtudással rendelkezett, a világnyelveken kívül a szomszéd népek szakirodalmát is eredetiben tudta olvasni. Jól tudott latinul és görögül, ami szakmáját tekintve természetes, az azonban már egészen különleges, hogy olyan mértékben értette az arabbetűs török szövegeket, hogy az később (1996) lehetővé tette számára a temesvári és moldovai szandzsákok defterei alapján ezek településtörténetének feldolgozását. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen történelmet és könyvtár szakot tanult. Szó volt arról, hogy tanulmányai elvégzése után benn marad Perényi József professzor mellett a Kelet-Európa történeti tanszéken, azonban végül is könyvtáros lett az Egyetemi Könyvtárban (1961-1967). Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei II. és III. kötetében (1964, 1966) megjelent bizantinológiai tanulmányai: Állam és uralkodó osztály a 9-11. századi Bizáncban, ill. A bizánci nemesség születése. Ez utóbbiban a vezető családokat állította össze. Tulajdonképpen hű maradt ehhez az eredeti érdeklődési köréhez akkor, amikor a középkori magyar társadalomtörténet felé fordult. Ekkor indult el azon az úton, amelyen végig megmaradt: a magyar világi nagybirtok és nagybirtokosok története feldolgozásán. Acsády Ignác és Hóman Bálint középkori birtokstatisztikai feldolgozásai nem elégítették ki, eredetileg ezt akarta korrigálni. Hatalmas levéltári anyagot gyűjtött össze a bárók birtokairól és családi kapcsolatairól. Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei IV és V kötetében (1968, 1971: a különynyomatok kelte!) két részletben jelent meg „A magyar világi nagybirtok megoszlása a 15. században" c. műve, amelyben összeállította a nagybirtokos családokat, felsorolja váraikat, kastélyaikat és mezővárosaikat, adatait pedig statisztikailag elemzi. Az első rész, amit a szerző már korábban meghaladottnak tartott, az 1457 előtti, a második a Mátyás-kori viszonyokkal foglalkozik. Tanulmánya nagy feltűnést keltett. Alapjaiban változtatta meg a 15. századról korábban kialakult sematikus képet. A hatvanas évek végén pályamódosításra kényszerült, 1968-1982 között a Posta Központi Szakkönyvtára vezetőjeként tevékenykedett. Úgy látszik, hogy gondolt a tudományos kutatás abbahagyására is. Sokszor elmondta, hogy forrásanyaggyűjtése egy részét, így a teljes Mátyás-kori anyagot megsemmisítette. Talán ezért sem foglalkozott később sokat az 1458 utáni korszakkal. Szerencsére azonban nem tudott elszakadni a tudománytól. Mivel munkahelye a Moszkva téren volt,