Századok – 2002
Történeti irodalom - Niederhauser Emil: Kelet-Európa története (Ism.: Arday Lajos) II/515
518 TÖRTÉNETI IRODALOM i Természetes, hogy 1956. eseményeinek alakulásához Lengyel- és Magyarországon az oroszellenesség is hozzájárult. A sokszor elkerülhetetlenül száraz leírások és elemezések folyamában üde színfoltot jelentenek a szellemes, ironikus megjegyzések: a magyarok nem tűntek el sokak bánatára; a pogány őskorról bármit lehet állítani; az úrbérrendezést előkészítő négynyelvű (latin, magyar, német, szlovák) kérdőívekről: „ez is egy adalék a sokat emlegetett magyarországi nemzetiségi elnyomáshoz" (102. o.) „A szlovén Bartolomej Kopitar (aki a Habsburg Birodalom össze szlávját egy politikai táborba akarta terelni) a bécsi Udvari Könyvtár igazgatója (ez is a nemzeti elnyomást juttatja eszünkbe)" (134. о.). „Ha ugyan nagyobb távlatok egyáltalában léteztek a Monarchiában" (179. o.). „A nagy oroszországi néptömegek lelkesedése a forradalomért természetes volt, hiszen régóta esedékes kérdéseket oldott meg, s közben még inni is lehetett." (243. o.) Az 1952-53-as zsidó orvosper kapcsán: „Egy kis antiszemitizmusért Sztálin régebben sem ment a szomszédba" (279. o.). „A béketábor, mint neve is mutatja, valójában egy esetleges harmadik világháborúra készült" (303. o.). Természetesen vannak kellőképpen meg nem indokolt, vitatható megállapítások is. Miért valószínűtlen a kettős honfoglalás elmélete? Kálmán Béla nyelvtörténeti előadásain hallhattuk, hogy tisztán magyar földrajzi nevek ott vannak, ahol nem telepedtek meg a honfoglaló törzsek. A dák-római-román kontinuitás, illetve a balkáni származás-kialakulás vitája is eldönthető, hiszen Erdélyben nincsenek eredeti román földrajzi nevek, csak szlávok és magyarok, s Niederhauser is ír arról, hogy az albánok „valahol a Balkán középső zónájában hosszabb időn át együtt élhettek a románok őseivel, szókincsbeli és morfológiai egyezések erre utalnak." (16-17. o.) Ezért (is) hiányoljuk, hogy a Balkán évszázadokon át jelentős népességéről, a vlachokról (arumunok, cincárok) szó sem esik. Nem támaszthatunk irreális igényeket: egy ilyen óriási időkört és területet átfogó 327 oldalas munka nem tartalmazhat mindent, amit a hozzáértő/érdeklődő olvasó fontosnak tart és/vagy tudni szeretne. Sok esetben azonban egy-egy mondat, vagy akár szó többet adhatott volna, a terjedelem jelentős növelése nélkül. Ilyen, hogy az Enns a hun és az avar birodalom, majd a magyar gyepű határfolyója volt Árpádtól Gézáig; Sirmium a magyar Szerém, s mivel Metód annak érseke volt, igaza lehet Püspöki Nagy Péternek, hogy a Szerémség és a Morava völgye volt a morvák birodalma, vagy annak egy része; Szlavónia és a horvát területek ekkor frank fennhatóság alatt álltak, a szomszédság tehát itt is adott. Hadrianopolisz azonos Drinápollyal, a mai Edirnével. A normannok az ezredforduló táján a ma is létező államok egész sorát szervezték meg, az orosztól a skandinávokon át Angliáig, Írországig és a nápoly-szicíliai királyságig, s olvashatunk a lengyel államalapító Mieszko esetleges normann eredetéről is. A husziták eljutottak a Balti-tengerig és Felső-Magyarország egy részét is megszállva tartották. 1620. után a protestáns cseh középnemességet kiirtották, áttérésre, vagy hazája elhagyására kényszerítették; ez tekinthető az első „etnikai tisztogatás"-nak - ugyanakkor hozzájárult a polgári jellegű cseh nemzet kialakulásához. 1688-ban Prizrenig és Szkopjéig nyomultak előre a császári csapatok. A túlnyomóan szerb Határőrvidéket nemcsak az Ottomán Birodalom, hanem a rebellis magyarok ellen is szervezték, s Bécs jó hasznát vette a „rácoknak" mindkét szabadságharcunkban. A felvilágosult abszolutizmus harmadik állama térségünkben Nagy Frigyes Poroszországa volt. 1789. előtt az etnikai hovatartozás másodrangú volt a társadalmi helyzethez és a vallási hovatartozáshoz képest (111. o.). A nemzeti megújulás nemcsak a felvilágosodásból nőtt ki; gyökerei között ott van a francia forradalom, a napóleoni háborúk és a német nemzeti ellenhatás és romantika. Nincs szó az etnikai tisztogatásról, pedig az az Ottomán Birodalom bomlásának és a nemzetállamok kialakulásának elválaszthatatlan velejárója volt 1804-től 1995-99-ig. Napóleon Illír Tartományaihoz tartoztak a szlovénlakta területek is (Ljubljanában emlékmű hirdeti). 1866 után néhány tízezer Udine-környéki szlovén az olasz állam alattvalója lett. A maradék (osztrák) Sziléziában a németek voltak relatív többségben. A pesti születésű. Theodor Herzl tevékenységének fő állomásai: Bécs, Zürich, London. A csehek és szlovákok kivándorlásának (az utóbbiak 1/4-e élt az Egyesült Államokban!) későbbi tragikus következménye, hogy „Csehszlovákiát Amerikában csinálták meg", ahogyan ezt egy amerikai szerző írta 1939-ben. Az ország nemzetiségi viszonyainál nincs szó a magyarországi horvátokról és szlovénekről/vendekről, a ruszinokéhoz hasonló ragaszkodásukról Magyarországhoz. Az asszimiláció nem csak horizontális elmozdulást, faluról városba költözést jelentett (és jelent), hanem vertikális mobilitást is, emelkedést a társadalmi ranglétrán, nem ritkán a miniszteri bársonyszékig és az esztergomi hercegprímási palotáig. A cseh területeken harc folyt a lelkekért, amint hallhattuk az egyetemi katedráról, és „inkább a németek asszimilálódtak a csehekhez, mint fordítva." (172. o.) Szaloniki birtokáért a bolgárok (is) versenyt futottak a görögökkel 1912-ben. Az angol csapatok nem foglalták el
