Századok – 2002
Múltunk kritikus kérdései - Kristó Gyula: Néhány vármegye kialakulásának kérdéséhez II/469
NÉHÁNY VÁRMEGYE KIALAKULÁSÁNAK KÉRDÉSÉHEZ 481 — csakis a Duna bal partján feküdt. Ha Esztergom megye már 1009-ban létezett (amiben magam nem kételkedem), akkor Duna bal parti voltát közvetett módon az 1009. évi veszprémi oklevél igazolja: ez ugyanis nem szólt arról, hogy Esztergom megyéje beletartozott volna a veszprémi püspökség területébe, amely bizonnyal már ekkor északi irányban a Dunáig nyúlt. Sajnos, a pesti főesperességről csak nagyon szórványos adataink vannak, de amit tudunk, az arra mutat, hogy plébániai a Duna bal partján a folyótól távol feküdtek. Pest megye nyugati felének egyházai a szigetfői főesperességhez tartoztak, ezek is kivétel nélkül a Duna bal partján sorakoztak. A fehérvári főesperesség szintén hiányosan ismert plébániai ezzel szemben csakis a folyó jobb partján feküdtek, vagyis e főesperesség sem teijedt át a másik partra.5 1 Ha Zsoldos nyomán arra gondolnánk, hogy Visegrád és a többi említett, a 13. századtól kezdve a Duna két partján elterült megye eredendően is két parti volt, meg kellene magyarázni, hogy a megfelelő főesperességek éppen ezen esetekben miért csakis a folyó egyik vagy másik partján terültek el, és miért nem nyúltak át a másik partra. Márpedig maga Zsoldos is vallja azt a tételt, hogy „a 12-13. században feltűnő főesperességek rendre egy-egy megyének vagy — nem vármegye jellegű —ispánságnak felelnek meg". Azon megállapítása azonban már vitatható, hogy az „egyházmegyék kiterjedése általában igazodik a világi igazgatás területi egységeinek határaihoz".5 2 Magam az egyházmegyei határok konzervatívabb voltát vallom, azt, hogy általában a világi igazgatás határai igazodtak ehhez és nem fordítva.5 3 Ha mindezek tükrében tekintünk Visegrád megyére, aligha tekinthetjük valószínűnek azt a feltevést, hogy az Szent István uralkodása elején Duna két parti vármegyeként kelt volna életre, és egészen a Zagyváig elnyúlt volna. Ennek kapcsán még egy, általános természetű kérdéskörre térek ki. Magam azt a körülményt, hogy a korai, 11. századi megyék megváltoztatták területüket (így pl. gyakorta egy parti megyéből két partivá váltak), a várelemek spontán módon bekövetkező expanziójával magyaráztam. Ezzel kapcsolatban Zsoldos határozott kétségeit hangoztatta: „A várispánságok népei — legyenek azok akár várnépbeliek, akár várjobbágyok — szolgai jogállásúak voltak, azaz nélkülözték a lakóhely — és a szolgálat — megváltoztatásának szabadságát. Ebből fakadt, hogy az elszökött vagy szétszéledt, vagy akár az utazással járó megbízatásának teljesítése után vissza nem térő várnépbelieket felkutatták és eredeti szolgálatukba visszakényszerítették, ami aligha történt meg az elhagyott lakóhelyre való viszszahurcolás nélkül". Zsoldos úgy véli, hogy a kárvallott megye ispánja aligha szemlélhette tétlenül hatalma és politikai befolyása megrövidülését, csorbulását. Éppen ezért véleménye szerint az Árpád-kori megyék területi változásainak „hátterében sokkal inkább indokolt a királyi hatalom döntéseit keresni, mint valamiféle spontán településtörténeti folyamatot".5 4 Annak hangsúlyozásával, hogy ezt végső soron persze minden egyes esetben kizárni nem lehet, sőt egy részében valóban fel lehet tételezni, magam továbbra is inkább a spontán elvándorlás elméletét 51 Kristó Gy.: az 5. jegyzetben i. m. (A vármegyék) 433-434., 244-245. 52 Zsoldos A.: a 38. jegyzetben i. m. 16., 4. 53 Kristó Gy.: az 5. jegyzetben i. m. (A vármegyék) 208-235. 54 Zsoldos A.: a 38. jegyzetben i. m. 6-7.
