Századok – 2002

Tanulmányok - Papp István: A Begyűjtési Minisztérium az 1956-os forradalom idején és a begyűjtési rendszer felszámolása 1956–57-ben I/31

A BEGYŰJTÉSI MINISZTÉRIUMRÓL 47 lekből tevődtek össze, úgy mint asztalok, írógépek, székek. A jelentéstevő hozzá­tette azt is, hogy: „A károk az országosan ismert forradalmi események következ­tében állottak elő." Baranyában csupán közönséges lopásokról számolt be az 1956. december 8-án papírra vetett jelentés.9 4 Itt ugyanis a munkatársak által elhagyott és lezárt mohácsi és sellyei járási hivatalokat feltörték, s a tolvajok magukkal vittek 1 db fényképezőgépet és 1 db írógépet. Somogy megye begyűjtési hivatalainak kárait 1956. december 13-án össze­gezték Kaposváron.9 5 A szöveg a „forradalmi események által tönkrement ingó­ságokról" szól. A károk teljes összegét 8170 Ft-ban állapították meg, ez többek között 11 asztal, 18 szék, 6 szekrény, 1 kályha tönkremeneteléből származott. A jelentés azt is leszögezte, hogy ezeket a tárgyakat összetörték és felgyújtották. Ebben az esetben ugyanazzal találkozunk, mint Fejér megyében. Bár feltételez­hetjük, hogy ebben az esetben tudatos károkozással van dolgunk, de ennek mi­benlétére itt sem derül fény Sajnos a jelentés megint igen tömör, így csak egyéb források bevonásával igazolhatnánk azt a feltevésünket, hogy Somogyban egyes begyűjtési hivatalok a népharag célpontjaivá váltak. 1956. december 10-én készítették el a Zala megyei károkról készített össze­foglalót.9 6 Ez a „forradalmi események során" keletkezett veszteségeket vette számba. A másutt elkönyvelt veszteségekkel találkozhatunk itt is (pl. 2 asztal, 1 szék, 2 kályha 1 néprádió). Emellett eltűnt 615 Ft készpénz is. A jelentés készítője ezenkívül megállapította, hogy több irodabútort kisebb mértékben megrongáltak, de ezek kis költséggel helyrehozhatók. Az egyes megyék begyűjtési hivatalaink kárait összegző jelentések közül a legérdekesebb és leginformatívabb a Vas Megyei Begyűjtési Hivatal, 1956. decem­ber 30-án papírra vetett összefoglalója.9 7 Először is, az események értékelésével kapcsolatban ugyanazon az oldalon két, homlokegyenest eltérő minősítést talá­lunk. Az első mondat a „forradalmi eseményekkel kapcsolatos károkat" 9000 Ft-ra becsülte. A tételes károkat felsoroló összegzés viszont az alábbi mondattal indít: „A kármegállapító bizottság megállapította, hogy az 1956. október 23-án kitört ellenforradalom és az azt követő november 4-i események következtében a hivatal tulajdonát képező eszközök közül az alábbiak semmisültek meg": Nagyon nagy zavarban lehettek a jelentés készítői, vagy csak rendkívül figyelmetlenek voltak? Aligha találunk még egy ilyen dokumentumot, amely ennyire ellentmondásosan és önmagát is megcáfolva értékelné a forradalmat. Igen érdekes a „november 4-i események" kifejezés, mivel nincs tudomásunk arról, hogy a szovjet intervenciót a Kádár-kormány részéről ebben az időszakban vagy akár a későbbiekben így értékelték volna. Feltűnően hasonlít az „októberi sajnálatos események" kifeje­zésre, de bármi is volt az ötletadója, nagyon jól tükrözi azt a szándékot, ahogyan megpróbálták egy minisztérium számára készített jelentésben kozmetikázni a va­lóságot. Bizonyára nem voltak tisztában azzal, hogy mit lehet írni, s ezért találták 93 U. o. 94 U. o. 95 MOL XIX-K-7-1 44. doboz 96 U. o. 97 U. o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom