Századok – 2002

Tanulmányok - Papp István: A Begyűjtési Minisztérium az 1956-os forradalom idején és a begyűjtési rendszer felszámolása 1956–57-ben I/31

A BEGYŰJTÉSI MINISZTÉRIUMRÓL 37 szerkesztette Gyenes, és tagja lett a párt Falusi Bizottságának is. A későbbiekben pedig a Láng Gépgyárban marósként dolgozó Gyenest Nagy Imre maga mellé vette a Közgazdaságtudományi Egyetemre aspiránsnak, majd 1954-ben elérte, hogy a Társadalmi Szemle agrárpolitikai rovatvezetője legyen.4 1 Tehát Nagy Imre nagyon is tudatosan választotta ki Gyenes Antalt a begyűjtési miniszterségre, és az október 25-26-i kormányalakítási küzdelem során mindvégig kitartott mellette. így az október 27-én megalakult kormányban Gyenes Antal valóban hiteles személyiségnek számított, több okból is. Elődeihez képest (Tisza József és Szobek András) a szakmaiságot képviselte, hiszen agrárközgazdász végzettsége volt. Rá­adásul az 1948 őszén megbélyegzett népi kollégiumi mozgalom egyik vezéregyé­niségének számított, aki két évig (1949-1951) marósként a Láng Gépgyárban dolgozott. Nagy Imre feltétlen hívének, a politikai reform iránt elkötelezett értel­miséginek számított. Az új kormány névsorát október 27-én, 11 óra 18 perckor ismertette a Kos­suth Rádió4 2 és ez volt Gyenes Antal első munkanapja. Első lépésként Nagy Im­rével és Kádárral találkozott az Akadémia utcai pártközpontban, majd bement a minisztériumba. Itt a miniszterhelyettesek és a főosztályvezetők részvételével ve­zetői értekezletet tartott, ahol először is elbúcsúztatta elődjét, Szobek Andrást,43 majd közölte, hogy a minisztertanács másnapi ülésén javasolni fogja a beszolgál­tatás eltörlését.4 4 Ellenvélemény nem volt. Ezt más forrásból nem tudjuk ellenő­rizni, így el kell fogadnunk Gyenes elbeszélését, ami lényegét tekintve minden bizonnyal igaz. Gyenes nem csupán politikai, hanem gazdasági szempontból is értelmetlennek tartotta a beszolgáltatást, mivel már enélkül sem voltak ellátási gondok.4 5 Ezt követően saját bevallása szerint nem csinált különösebbet, hiszen a minisztérium munkája megbénult. Ezt igazolja egy 1957. májusában kelt levél is, amely szintén a minisztérium szétesésére hivatkozik.4 6 A továbbiakban csak a főváros lisztellátásáért felelt.4 7 Ezt a munkáját Gyenes a Közellátási Kormány­biztosság tagjaként végezte, amelynek formálisan tagja lett ugyan, de üléseire nem járt el.4 8 Ezt a szervet az új kormány megalakításával párhuzamosan hozta létre Nagy Imre, a „lakosság élelmezésének és ellátásának biztosítására". Elnökévé Vas Zol­tánt nevezte ki,4 9 és a testületnek hivatalból tagja lett Nyers Rezső élelmiszeripari 41 Rainer M. J. 1996. 451-452. 42 A forradalom hangja 100. 43 Csupán az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy Szobek még 1957. februárjában is kapott miniszteri illetményt, míg Gyenes Antalnak januárban utaltak ki 8361 forintot, amiről nem derül ki, hogy az összes elmaradt járandóságot jelenti-e, vagy csupán egy részét. A fizetési listákat lásd MOL XIX-K-7-1 11. doboz 44 Gyenes Antal interjú, OHA 255. 45 Gyenes Antal interjú, u. o. 46 „Kedves Pais Elvtárs!... Semmijen (SIC!) céljutalmat nem fizethetünk ki, a kormányrendelet alól már csak azért sem kaphatunk felmentést [mert] az apparátus működése lényegileg október 23-tól megszűnt. " Szilágyi Pálnak, a Begyűjtési Minisztérium felszámolási biztosának 1957. május 2-i leveléből. MOL XIX-K-7-1 56. doboz 47 Gyenes Antal interjú, OHA 256. 48 Gyenes Antal interjú, OHA 261. 49 A forradalom hangja 101.

Next

/
Oldalképek
Tartalom