Századok – 2002
Közlemények - Mesterházy Károly: Dunántúl a 10. században II/327
DUNÁNTÚL A 10. SZÁZADBAN 333 szesen 3 vitrinben képviselve, miközben ez a szám tizede sem volt a teljes anyagnak.2 6 Kiolvasható volt továbbá (de a katalógusban nem volt olvasható), hogy a Dunántúlon a központi hatalom jelenlétét a 10. századi temetőkben a kétélű kardok jelezték, míg az alföldi anyagban mindenütt szablyákat láthattunk. Itt teszi fel Tomka a költői kérdést: a bemutatás módja a mintavételt jelenti-e, vagy a valós helyzetet, esetleg a kutatás állapotát, a Dunántúl fejlődésének időbeli késedelmét vagy éppen az élenjárást a Nyugathoz való hasonulásban? A kiállítás nem bizonyította az új közöletlen temetők sorával sem a köznép emlékanyagának a középrétegével való egykorúságát. Tomka rámutat arra, hogy a Felső-Tisza vidék régészeti anyagának tobzódása mellett máshol is találkozhatunk, ha nem is ilyen koncentráltan és tömegben, hanem jóval kisebb mennyiségben egyenrangú emlékekkel. Viszont „Tanulság, hogy a Dunántúl-jelenségre magyarázatot kell találni. Érzésem szerint kutatástörténeti, kronológiai, néptörténeti és mentalitástörténeti tényezők egyszerre működnek itt. Mintha a reprezentáció errefelé már korán (néhány kivételtől eltekintve) nem a veretek, díszek számában és csillogásában mutatkozna meg..." Tomka a Lébény-Kaszás dombi kis temető általános jellemzésében újra visszatér a „Dunántúl-jelenség" megfogalmazására. Ott főleg a kronológiai kérdések foglalkoztatják. A köznépi ékszereknek országrészenként, sőt néha temetőnként különböző korú megjelenésére figyelmeztet.2 7 A továbblépéshez segítséget Zsoldos Attila ötlete adott, aki felvetette, hogy a honfoglalás dunántúli eseményeiben az Arpád-dinasztia nemzetségei, rokon családjai játszották a fő szerepet.2 8 Ez a lehetőség olyan mértékben járul hozzá a régészeti jelenségek értelmezéséhez, hogy szinte minden, történetileg nehezen magyarázható problémára megoldást ígér. Az első, s egyben a legkorábbtól felmerült kérdés a klasszikus honfoglaló anyag (gazdag lovas sírok) nagyságrendekkel mérhető csekélysége a köznépihez képest. Ha a Dunántúl megszállását 900-tól számítjuk, ahogyan a történeti források szerint hagyományosan elfogadott, akkor máris érthető, hogy majdnem minden régészeti jelenség később figyelhető meg. Eleve 4-5 évvel később telepednek meg itt a magyarok, és szemlátomást nem a honfoglalók első generációjához tartozó közösségek temetői a jelentősebb számúak, hanem a néha jelentős lélekszámú, később telepített falvaké. Ezért azonnal különbség mutatkozik a különböző temetők egymáshoz való arányában, méretében, megjelenésük időpontjában. A viszonylag kevés számú kiscsaládi temető, és fegyveres-harcos réteg területi eloszlása is jellemző. Szőke Béla 1954-es megfigyelése óta legfeljebb a Balaton déli oldalán (Vórs, Balatonszemes, Fonyód), Veszprém megyében Balatonarács,29 Fejér megyében Sárbogárd,3 0 Komárom megyében 26 Kürti Béla: „Őseinket felhozád..." A miskolci honfoglalás kori kiállításról. ComArchHung 1996. 247-48. 27 Tomka Péter: Régészeti kommentár a Lébény-Kaszás 10-11. századi temető 44. sírjának trepanált koponyaleletéhez. Arrabona 38 (2000) 65-66. 28 Zsoldos Attila: Nemzetségek és honfoglalók, in: Honfoglaló őseink. Szerk.: Veszprémy László. Budapest, 1996. 190. 29 S. Perémi Ágota: Honfoglaláskori leletek Veszprém megyében. Veszprém megyei múz. közi. 18 (1986) 116-120. 30 K. Éry Kinga: Reconstruction of the tenth century population of Sárbogárd on the basis of archaeological and anthropological data. Alba Regia 8-9 (1967-68) 113, 131.
