Századok – 2002
Műhely - Mohácsi Gergely: Testkultusz és tömegtársadalom. A budapesti strandfürdők alapításának rövid története VI/1471
1504 MOHÁCSI GERGELY a két háború között szinte minden évben tömegek jártak strandolni. A szabad Dunában való fürdést — mint láttuk — rendeletek tiltották, a század tízes éveitől azonban egyre megszokottabb, hogy hétvégenként akár 80-90 ezer ember is ezeken a helyeken tölti a szabadidejét. A szabad strandok természetesen kiestek a hivatalos statisztikák látóköréből, ezért az itt fürdőzők számára csak leíró forrásokból lehet következtetni. Ugyanakkor mind a hivatalos sajtó,13 7 mind a visszaemlékezések13 8 tanúsága szerint ezek azok a strandok Budapesten, ahol mindig történik valami (emberek fulladnak a vízbe, szerelmek szövődnek, ifjú úszóbajnokok tűnnek fel). A Megyeri LicLó a Horányi csárdától terjedt mintegy másfél kilométer hoszszan a káposztásmegyeri vízművek területéig. Vasárnap reggelenként a teljesen tömött 87-es villamossal érkeztek ide főként munkás családok, de olyanok is akadtak, akik sátortábort állítottak fel és itt töltötték az egész nyarat. Akiknek nem jutott sátor, azok a bokorban öltöztek át. A vízben jobbára csak a fiatalok mártóztak meg, ezért a divatos fürdőruhák házilag (függönyből!) készített másolatait inkább rajtuk lehetett látni. Az idősebbek gyakorta ingben, alsóneműben vagy „múlt századi lógó nagy ruhában"13 9 napoztak a parton. A gyerekek pedig legtöbbször meztelenül játszadoztak a homokban. A családok halászlét főztek bográcsban, szalonnát sütöttek, esténként közösen gitároztak vagy sportoltak. Itt tartotta edzéseit a Munkás Testedző Egyesület: a legnépszerűbb „homoki-sportok" az atlétika, a birkózás — és a foci voltak.14 0 Akik a Duna másik oldalán óhajtották eltölteni a vasárnapot, azokat a helyi propelleijárat vitte át a Római partra, ahová a tömeg másik fele a Pálffy térről érkezett HÉV-vel. Aki megengedhette magának, az leszállt a Római-fürdőnél vagy saját weekend-kabinjában átöltözve, bérelt csónakjával evezett föl a Szentendrei sziget felé; a többség azonban a szabad Dunához igyekezett nagy csomagjaival, melyekben pokrócok, fürdőruhák és otthonról hozott ételek lapultak. A csónakházak fölötti partszakasz hasonló képet mutatott, mint a szemközti Megyeri Lidó. A hely büszkesége a „Noé bárkájának" nevezett elhagyott hajótest volt, ez főleg a gyermekeknek nyújtott feledhetetlen szórakozást. A fürdés hatóságilag itt is tilos volt, erre a felállított táblák úton-útfélen figyelmeztették is a strandolókat. A felügyelet azonban meglehetősen laza, s a dunai kapitányság rendőrei többnyire elnézően viselkedtek. Ez persze nem annak köszönhető — mint ahogy a rendőrség a kritikákra válaszul gyakran állította —, hogy kevés a motorcsónak és a rendőr. Sokkal inkább annak, hogy ezeken a partszakaszokon a hatalom és a fürdőző tömeg között sajátos viszony alakult ki, amit sok mindennek lehet nevezni, de szigorú felügyeletnek aligha.141 A jelenség egyszerű magyarázata volna azt félté- , telezni, hogy a rendőrök egyszerűen elfogadták a dolgozó tömegek igényét a stran-137 Fővárosi Közlöny, 1928. 39. évf. 27 sz. 1308-9. 138 Mózes Lajos: A Rocsó. In: A legjobb helyek fortélyai. Bp., 1981. 55-70.; Nádas Sándor: Római-part. Weekend-világ Óbudán. Pesti Futár, 1931. 13. sz. 5-10. 139 új Nemzedék, 1921. június 5. 6. 140 Szerdahelyi [?]: Napfény, víz, levegő. Megszüntették a szabad strandfürdőket. Javaslat a megyeri partok hatósági ellenőrzéséről. Népszava, 1921. július 26. 4. 141 Gyáni i. m. /1994/ 1065. Szerinte a felügyelet hasonlóan laza jellege figyelhető meg a századforduló budapesti parkjaiban is.
