Századok – 2002
Közlemények - Braham Randolph L.: Náci kollaboráns vagy szélhámos. Jaac van Harten története I/135
JAAC VAN HARTEN TÖRTÉNETE 143 könyv tanúsága szerint Reves a svéd Vöröskereszt alkalmazottja, Nina Langlet társaságában kereste föl „a régóta Pesten élő van Harten bárót", mégpedig az utóbbi kérésére. Szerinte van Harten azért kezdeményezte a találkozót, mert meg akart ismerkedni egy „befolyásos zsidó vezetővel". Tisztában lévén a zsidók nehéz helyzetével, „a báró" felajánlotta segítségét, és azonnal összeállított egy szállítmány nélkülözhetetlen holmit az egyik zsidó gyermekotthon számára. Nem sokkal később Revest a feleségével együtt ebédre hívták a báró fényűzően berendezett, „műtárgyakkal zsúfolt" villájába. Ekkor, Reves szerint, van Harten egy nagyobb összeget — 30.000 dollárt és 10.000 fontot — ajánlott neki, azzal a feltétellel, hogy két tanú jelenlétében aláír egy elismervényt. Reves az összeget néhány nap múlva át is vette a fivére, Puffi és (Sholem) Offenbach kíséretében, akik vele együtt aláírták az elismervényt. A pénzt Reves állítása szerint azonnal továbbadták a Menekülteket Segítő- és Mentő Bizottságnak, amely viszont Bechernek továbbította, aki cserében megígérte, hogy védelmébe veszi a gettót. Reves szerint a kapcsolat közte és van Harten között akkor szakadt meg, amikor az néhány nappal a Budapest körüli orosz gyűrű bezárulása előtt „Becher utasítására" elmenekült. Reves és a társai állítólag jót nevettek, amikor a háború után kiderült, hogy a pénz, amelyet a Bizottság Becher megvesztegetésére használt, hamis volt.44 Reves háború utáni derültségét nincs okunk kétségbe vonni, 1944 decemberében azonban ő és a társai is kénytelenek voltak betartani a feltételeket, amelyekhez van Harten a „kölcsön" kifizetését kötötte. 1944 december 10-én írásban is elismerték, hogy átvettek 42.500 svájci frankot a Bizottságnak a Joint-nál vezetett számlája terhére. Van Harten ezzel az elismervénnyel próbálta behajtani a „kölcsönt" néhány hónappal azután, hogy elmenekült Magyarországról.45 A tény, hogy a van Harten család az SS kíséretében menekült el Budapestről néhány nappal a szovjet ostrom kezdete előtt, alighanem csak erősítette a magyar nácik meggyőződését, hogy az „árja holland báró", Becher közeli munkatársa tényleg a Svéd és a Nemzetközi Vöröskereszt jóhiszemű antikommunista képviselője, aki méltó a bizalmukra. A nyilas párt vezetői, akik néhány hónappal korábban kerültek hatalomra, a jelek szerint annyira hittek a Nemzetközi Vöröskereszt állítólagos teljhatalmú megbízottjában, hogy rábízták a magyar nép vagyonának és legféltettebb kincseinek, köztük a koronának és a koronázási ékszereknek a védelmét, amikor ezeket 1945 elején az előrenyomuló szovjet csapatok elől nyugatra vitték.46 Szálasi Ferenc nemzetvezető megbízásából báró Kemény Gábor külügyminiszter 1945. március 17-én adta át van Hartennek a hivatalos meghatalmazást (Bevollmächtigung). 44 Tépd le a sárga csillagot. Szerk.: Benedek István Gábor és Vámos György. Budapest: Pallas Lap- és Könyvkiadó, 1990 174-185. 45 Az elismervényt a jelek szerint nem sokkal azelőtt adták át van Harten-nek, hogy az elhagyta Budapestet. Érdekes módon a papíron 42.500 svájci frank szerepel. Egy az 1980-as évek második felében készült interjúban Peretz Reves 30.000 dollárról és 10.000 fontról beszélt, Bergmannak viszont 50.000 dollár értékű brit valutát említett. 46 A kincseket, köztük a királyi koronát és a koronázási ékszereket Pajtás Ernő ezredes, a magyar Koronaőrség parancsnoka szállította a budai Várból Ausztriába, ahol később az amerikai megszálló csapatoknak adták át őket.
