Századok – 2002
Tanulmányok - Cieger András: A számok szorításában. Lónyay Menyhért pénzügyminisztersége (1867–1870) VI/1295
LÓNYAY MENYHÉRT PÉNZÜGYMINISZTERSÉGE (1867-1870) 1323 kította (ez csak később, 1870 elejétől mutatható ki nála), sokkal inkább alkotmányjogi aggályok motiválták politikai állásfoglalását. Jól mutatják ezt az 1869. december 8-án tartott minisztertanácson kifejtett nézetei is. A kormány, a képviselőház és a pénzügyi bizottság nyomására, immár sokadszorra tárgyalta a számvevőszék ügyét, a végső döntés tovább már nem volt halasztható. Lónyay még egyszer utoljára kollégái előtt összefoglalta, hogy mely pontokon nem ért egyet a pénzügyi bizottság tervezetével. Egyrészt a királyi felségjogok csorbulását látta abban, hogy a számvevőszék elnökének kiválasztása nem (a miniszterelnök javaslatára) a király, hanem az országgyűlés jogköre lenne (a számszék elnöke „a végrehajtó hatalomnak egy közege, ennélfogva ennek kinevezésébe a törvényhozó test semmiképp be nem folyhat"). Másrészt külön is kimondatni kérte, hogy a számvevőszék elnöke a királynak is felelős. Vitatta a számvevőszéknek azt a jogát, hogy saját költségvetését önmaga terjessze be, holott ez a pénzügyminiszter feladata. Kifogásolta azt is, hogy az elnök fizetését tekintve a miniszterekkel kerülne egy szintre, ám minden más hatalmi tényezőtől (miniszterelnök, király) független és elmozdíthatatlan állást élvezne. Más forrásokból tudható még, hogy Lónyay tiltakozott egyrészt az ellen is, hogy a számvevőszék közvetlenül a képviselőháznak terjessze be észrevételeit a kormány gazdálkodásáról, anélkül, hogy jelentésével kapcsolatban meghallgatta volna a minisztertanács álláspontját. Másrészt kifogásolta a számvevőszék túlzottan nagy hatáskörét. Eredeti koncepciójában még az is szerepelt, hogy a számvevőszék döntései ellen a bírósághoz lehet fellebbezni.9 3 Egyértelmű, hogy Lónyay a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyának az átrendeződésétől, ezen belül is a kormány végrehajtó hatalmának a korlátozásától tartott. Nézetének nem volt nehéz megnyernie az alkotmányos intézmények iránt eredendően nem túl nagy bizalommal viseltető Ferenc Józsefet sem: „Az államszámvevőszék elnöke elmozdíthatatlan miniszteri rangban úgyszólván azok felett álló s az alsóház által candidáltakból választott főnöke egy censorum collegiumnak [ellenőrző testületnekl. A Felséget bántották ezen a pénzügyi bizottmány által tett módosítások. Midőn keleti útjára ment, már a vasúti kocsiban ült, midőn magához szólított s felkért arra, hogy ez ügyben ne engedjek. Ezen elnök is a végrehajtás egy organuma, még az angol fogalmak szerint is a fejedelem által nevezendő."94 De valójában Lónyay legtöbb észrevételét a kormány többi tagja is osztotta és ellenkező véleményük mellett sokáig ki is tartottak. Ennek általánosabb magyarázata pedig az lehet, hogy a kiegyezést követően az Andrássy-kabinetnek komoly és elhúzódó erőfeszítéseket kellett tennie, hogy a végrehajtó hatalom mozgásterét a parlamentáris kormányrendszernek megfelelően megteremtse. Részletesen szóltunk már erről a problémáról az adómegtagadások kapcsán, de említhetjük azt az ellenzéki felvetést is, amely a kormány szorosabb ellenőrzése érde-93 Az eredeti törvényjavaslat megtalálható: MOL. К. 26. 1868-lb-160. 11. es., 1868. okt. 27.; a minisztertanácsi vita olvasható: MOL. К. 27. Mtj. 1869. dec. 8. 1. p. Csengery szerint a Lónyay által tervbe vett intézmény csak „egy miniszteri főkönywezetési osztály, nem önálló számszék" lett volna. Csengery Antal Weninger Vincéhez, 1870. január. Lásd: Csengery Antal hátrahagyott iratai, i. m. 298. 94 Lónyay-napló, 1870. márc. 5. (visszatekint 1869 őszére)
