Századok – 2002
Tanulmányok - Cieger András: A számok szorításában. Lónyay Menyhért pénzügyminisztersége (1867–1870) VI/1295
1322 CIEGER ANDRÁS lenne). A vitát lezáró névszerinti szavazások során a Ház jelentős többséggel elvetette a pénzügyi bizottság jelentését és Justh javaslatát fogadta el. Figyelemre méltó, hogy a pénzügyi bizottság tagjai vagy nem jelentek meg a szavazáson (12 fő) vagy Lónyayval szemben foglaltak állást (Ghyczy, Szontágh, Zsedényi). Az ellenzék távolmaradása miatt végül csak kormánypárti tagokból megalakuló számvizsgáló bizottság 1870 tavaszára elkészített jelentésében a kormány gazdálkodását rendben találta.9 0 A Csengery Antal vezette pénzügyi bizottság tehát az eseményekből lényegében vesztesként került ki, nem kis részben Lónyay ügyes taktikájának köszönhetően. A testület tekintélyvesztése, a miniszterrel szembeni elmérgesedett bizottsági hangulat minden bizonnyal kihatott az állami számvevőszék felállításával kapcsolatos ügyek kezelésére is, amely időben szinte egybe esett a zárszámadások megvizsgálásának a problémájával. A számvevőszéki törvény (1870: XVIII. tc.) előkészítése körüli bonyodalmak és a jogszabály országgyűlési tárgyalása már ismert a szakirodalom előtt.9 1 A kialakult történészi vélekedés szerint — amely néhány ponton a korabeli szereplők nyilatkozataira is támaszkodhat — az ellentétek Lónyay kétszínű politikájából és hiúságából eredtek csupán. A több szereplős (pénzügyi bizottság, képviselőház, főrendek, király, miniszterek) és fordulatokban bővelkedő történet részleteit nem kívánjuk ismertetni. A tisztánlátást az is nehezíti, hogy az ügy résztvevői tollából fennmaradt források (levelezés, napló, beszédek, stb.) jelentős mértékben ellentmondanak egymásnak. Célunk, az eset legfontosabb elemeit kiemelve közelebb kerülni Lónyay magatartásának a megértéséhez, ezáltal is árnyalva a számvevőszék felállításával kapcsolatban játszott szerepéről rögzült negatív képet. Tény, hogy Lónyay teljesen más elvek szerint kívánta szabályozni a számvevőszék működését, mint ahogy azt végül a törvény tette. Ám egy a pénzügyi gazdálkodást ellenőrző intézmény felállítást nem ellenezte, sőt az erről szóló törvényjavaslatot már 1868 őszén a minisztertanács elé terjesztette. Attól kezdve viszont, hogy koncepciója kisebb módosítások után is komoly ellenzésre talált a kormánypárton és a pénzügyi bizottságon belül — első sorban Csengery Antalnak köszönhetően —, többé már nem segítette elő az intézmény gyors megszületését.92 Úgy véljük, hogy Lónyay magatartását ekkor nem a személyes sértődöttség ala-90 A szavazás adatai megtalálhatók: KN 1869-72. 1869. dec. 2. 79. ülés, III. köt. 484-488. Az ellenzék által „7 bátor férfinak" elnevezett bizottság tagjai voltak: Gajzágó Salamon (elnök), gr. Pejasevics László, Házmán Ferenc, Muslay Sándor, Wodianer Béla, Ordódy Pál, Harkányi Károly. Lónyay munkájukat a pénzügyminiszteri székéből való távozása előtt személyesen köszönte meg, egy emlékgyűrű átnyújtása kíséretében. 91 Pl. M. Kondor Viktória: Az 1875-ös pártfúzió. Bp. Akadémiai K. 1959. 74-81.; Révész T. Mihály: Adalékok az Állami Számvevőszék múlt századi történetéhez. In: A számvevőszék (tanulmányok, külföldi törvények). Szerk. Timoránszky Péter Bp. MTA, 1989. 26-48. 92 Csengery Antal valóságos kampányt indított Lónyay törvényjavaslata ellen: „Megbuktattam, mielőtt a közönség elé került volna, Lónyay második törvényjavaslatát is s kijelentettem, hogy e tárgyban, melyre nézve még a miniszter urak körében is annyira éretlenek az eszmék, a jövő országgyűlés kezdetéig a Budapesti Szemle mindenik füzete egy-egy értekezést fog hozni." Csengery Antal Weninger Vincéhez, 1870. január. Lásd: Csengery Antal hátrahagyott iratai, i. m. 297. Az említett cikksorozat: Weninger Vince: Az államháztartás, állami számvitel és ezek ellenőrzése. Budapesti Szemle, 1868. 11. köt.; valamint uő.: Az állami számvitel és az államháztartás ellenőrzése I-IV Budapesti Szemle, 1868-1869. 12-13. köt.
