Századok – 2002

Tanulmányok - Cieger András: A számok szorításában. Lónyay Menyhért pénzügyminisztersége (1867–1870) VI/1295

1306 CIEGER ANDRÁS selők fizetésének a megemelésével, ám ezt csak a közel jövőre ígért köztörvényhatósági törvény megalkotása után, illetve minden hivatalnokra (így pl. a pénzügyi tisztviselőkre is) kiterjedő fizetésrendezés keretében tartotta elfogadhatónak. Ráadásul véleménye szerint a megyék — látva a belügyminisztérium bőkezűségét — további indokolatlan igényekkel fogják ostromolni a kormányzatot. Megoldást inkább az jelentene, ha a megyék ismét házi adót szedhetnének.37 Végül Lónyay kilátásba helyezte lemondását is, mellyel a többi tárca vezetőjére akart nyomást gyakorolni, nehogy hasonló követelésekkel álljanak elő: „a további tételeknek a minisztertanács által leendő átvizsgálásáig még az iránt határozottan nem nyilatkozhatik, vajon képesnek fogja e magát érezni a netán több pontoknál nyilvánulandó nevezetesebb változtatások esetében az általa felállított és keresztül vinni hitt rendszer megváltoztatása következtében, a budgetet a törvényhozás elé terjeszteni."3

8 A későbbi jegyzőkönyvekben nyílt ellentétre már nem bukkanhatunk. Ennek ellenére az elkövetkező években is gyakran előfordult az, hogy a pénzügyi érveket a politikai megfontolások felülírták. Lónyay nem csak a költségvetés előkészítésekor igyekezett nyomást gyakorolni minisztertársaira, hanem a zárszámadás összeállításakor is. Andrássyn például a miniszterelnöki hivatal 9 ezer forintos többletkiadását kérte számon.39 Festetics pedig arra próbálta rávenni Lónyayt, hogy a képviselőház előtt ne hangsúlyozza ki a király személye körüli minisztérium túlköltekezését, mert ez csak tovább csökkentené a tárca amúgy sem nagy megbecsülését.4

0 Természetesen arra is találhatunk további példákat, amikor az egyeztetések során Lónyay volt kénytelen engedni. A többletforrások biztosítása érdekében az 1869-es költségvetés összeállításakor Eötvös is a végső eszközhöz folyamodott. Lemondását helyezte kilátásba arra az esetre, ha a pénzügyminiszter nem járul hozzá a népnevelési célokra fordítható összegek duplájára emeléséhez. „Nem lehet reám nézve kellemetlenebb, sőt fájdalmasabb, mint ha arra látnám magamat kényszerítve, hogy bármily kérdésben társaimtól különváljak, de minden embernek vannak kötelességei maga iránt is, és ezek parancsolják, hogy azt, mit a nevelés érdekében szükségesnek tartok, a törvényhozástól kívánjam; a képviselőktől függ azt megoldani, és én ez esetben csak azon jogot tartom fel magamnak, hogy miután hivatalom sikeres folytatása a szükséges pénz nélkül nem lehetséges, állásomat másnak engedjem át, s így azon gyalázattól óvjam meg magamat, hogy miután minden józan ember átláthatja, hogy haladásunk sehol nem szükségesebb, mint a nevelés terén, évekig álltam az ügynek élén, s éppen itt nem történt semmi" - írta kollégájának.41 37

Ezzel a jogukkal a megyék az 1870-es törvényi rendezés után sem tudtak élni a gyakorlatban. Ennek okairól: Stipta István: Törekvések a vármegyék polgári átalakítására. Bp. Osiris, 1995. 156-159. 38

MOL К. 27. Minisztertanácsi jegyzőkönyv [továbbiakban: Mtj.] 1868. március 28. 1. pont (Az idézetek az 5. és 16. oldalon találhatóak.) 39

MOL К. 255. 1869-3-3094. 3. es. Andrássy kikéri magának a pénzügyminiszter faggatódzását és politikai okokkal (t.i. egyes lapoknak nyújtott szubvenciókkal) magyarázza a túlköltekezést. 40

Festetics György Lónyay Menyhérthez, 1869. jún. 25. MTAK Kt: Ms 5304/204. Ö is előre nem látható politikai okkal (a delegációs kiadásokkal) indokolta a többletköltségeket. 41

Eötvös József Lónyay Menyhérthez, 1868. szept. 9. Eötvös József Művei. Levelek. Szerk. Oltványi Ambrus. Magyar Helikon, Bp. 1976. 567.