Századok – 2002
Közlemények - Roselli Alessandro: A francia munkásmozgalom és az 1934. februári és júliusi osztrák politikai válság I/111
130 ALESSANDRO ROSSELLI francia lapban megjelent fotó láttán sem, amely a kancellár özvegyét és két gyermekét mutatja, akik a merénylet idején éppen egy olaszországi tengerparti üdülőhelyen tartózkodtak. A részvét a diktátor több száz áldozatát illeti meg. A cikk szerzője tehát vitába száll a francia miniszterelnökkel, Gaston Doumergeu-gal és XI. Piusszal, és azzal vádolja őket — hozzájuk vehetjük Mussolinit is —, hogy a gyilkosok és nem az áldozatok halálát fájlalják. Továbbá támadja a francia demokratákat is, akiknek egy szavuk sem volt, amikor a gyilkosságok és az erőszak eluralkodásával Dollfuss betiltotta az általános választásokat és a szabadságjogokat. Nem üt meg udvariasabb hangot az osztrák és a francia katolikusokkal szemben sem, mondván, hogy azok áldásukat adták a februári bécsi vérengzésekre. Az előbbiek — az 1789-es forradalmárok méltatlan utódai —, és az utóbbiak — Krisztus szintúgy méltatlan utódai — most krokodilkönnyeket hullatnak egy kíméletlen zsarnok holtteste fölött, pedig jobban tették volna — összegzi a cikk —, ha szembeszegülnek egy olyan politikával, amely a gyilkosság jegyében indult, és úgy is folytatta az útját.108 E két igen kemény hangvételű írás jól mutatja, hogy a francia szocialisták fenn akarják tartani maguknak a jogot, hogy megfogalmazzák saját véleményüket az osztrák helyzettel kapcsolatban. Ez utóbbi hamarosan visszatér az érdeklődés középpontjába, ti. Ausztriában a helyzet változatlanul nagyon feszült. A lap úgy véli, hogy a rend visszaállítását célzó bármiféle — olasz vagy jugoszláv — katonai beavatkozás valójában egy újabb háború kitöréséhez vezetne.10 9 Nem teljesen véletlen az utalás egy lehetséges újabb konfliktusra. Jelen van még az első világháború kísértete, így nem véletlenül hozzák kapcsolatba az 1914. júliusi és az 1934. júliusi eseményeket. Az első világháború kitörésének 20. évfordulójára az FKP és az FSZP kinyilvánítja közös békeakaratát, és a Panthéon körül tüntetésre hívja a párizsi népet, hogy megemlékezzenek arról az estéről, amikor 1914. július 31-én a nacionalista Raoul Vilain megölte a béke szocialista apostolát, Jean Jaurés-t, s ezzel véget vetett az egész nemzetközi szocialista mozgalom reményeinek a háború elkerülését illetően.110 Másnap, július 30-án, a Panthéon melletti tüntetésről szóló lelkes beszámolón kívül a lapban helyet kap az a kevésbé jó hír is, miszerint Ausztria határán, a Brenner-hágó felől olasz csapatok érkezését jelezték.111 A szocialista napilap újabb kommentárt is közöl az osztrák helyzetről Léon Blum tollából. Ebben a szerző lényegileg megerősíti, amit korábban is mondott: ahhoz, hogy el lehessen kerülni az olyan államcsínyeket, mint amilyen a július 25-i volt, nem szabad tovább fenntartani a Dollfuss által néhány hónappal korábban létrehozott reakciós rendszert, hanem újra életre kell hívni az országban a demokratikus köztársaságot, amely a függetlenség egyetlen valódi záloga.112 Léon Blum másnap felidézi Jean Jaurès alakját és a béke ügyéért végzett munkásságát, amelyből igazán tanulhatnak az őszinte paci-108 Paul Faure cikke, „Le Populaire", 1934. VII. 28. 109 André Leroux cikke, „Le Populaire", 1934. VII. 29. 110 A tüntetésre szóld közös felhívás: „Le Populaire", 1934. VII. 29. Jean Jaurès alakjáról, megöléséről és következményeiről, Georges Lefranc. Le mouvement socialiste sous la Troisième République, I: 1875-1920, Paris, Payot 1977, 160-195. 111 A Panthéon melletti tüntetésről: „Le Populaire", 1934. VII. 30. Az olasz csapatok mozgósításáról, lásd még az 57. jegyzetet. 112 Léon Blum kommentárja (Le salut de I'Autrich): „Le Populaire", 1934. VII. 30.
