Századok – 2002
Közlemények - Roselli Alessandro: A francia munkásmozgalom és az 1934. februári és júliusi osztrák politikai válság I/111
A FRANCIA MUNKÁSMOZGALOM ÉS AZ 1934-ES OSZTRÁK VÁLSÁG 129 zölnek egy másik cikket is, amely nemzetközi politikai összefüggésekben tárgyalja az osztrák válságot. Ebben a cikk szerzője rámutat, hogy az 1934. február 17-iki közös francia-angol-olasz nyilatkozatban, ahol hangsúlyozták Ausztria függetlenségének fontosságát, Franciaország és Anglia gyakorlatilag átadta Mussolininek a kérdéses ország felügyelőjének a szerepét, s ezzel ők maguk beleegyeztek a szociáldemokrácia szétverésébe. Vagyis, ha most szóba kerül egy Ausztriát érintő francia-angol-olasz beavatkozás, az csak nemzetközileg ellenőrzött formában, a kollektív biztonság keretében képzelhető el. Máskülönben ahelyett, hogy elkerülnék a háborút a Balkánon és Közép-Európában, előidézik annak kirobbanását.104 E három cikkből jól kiolvasható azon vélemény, miszerint az aktuálisan történtekért, valamint a három hónappal korábbi eseményekért nem csak Dollfuss és pártfogója, Mussolini tehető felelőssé, hanem a francia és az angol kormány is, hiszen hagyták, hogy amazok szabadon ténykedjenek. Rögtön ez után a szocialista napilap érdeklődése Franciaország felé fordul, ahol 1934. július 27-én aláírták az FKP és az FSZP közti egységfrontról szóló megállapodást.10 5 De még egy a munkásmozgalom számára ilyen fontos esemény sem tereli el egészen a figyelmet az osztrák ügyről. A náci felkelés utáni eseményekről szóló híradás10 6 mellett, még ugyanabban a számban két cikket közölnek az FSZP két legfontosabb személyiségétől: Léon Blumtól és Paul Faure-tól. Miként látni fogjuk, mindkét írás erősen polémikus éllel reagál a francia sajtó azon részére, amely rosszallotta a szocialista napilap álláspontját Dollfuss halálával kapcsolatban. Léon Blum azzal kezdi, hogy a közelmúlt ausztriai történései után nincs kedve viccelődni senki halálhírén, de — miként kollégái, André Leroux és Oreste Rosenfeld tették korábbi cikkeikben — ő sem érzi szükségét, hogy elérzékenyüljön Dollfuss halálán. Egyedül az elhunyt kancellár által kirobbantott megtorlás áldozatai iránt van részvéttel. A szociáldemokrácia leverésével a kancellár utat nyitott az osztrák rasszizmusnak, s talán egy újabb európai háborúnak is. A náci erőfitogtatás kudarca nem fogja stabilizálni sem az osztrák, sem az európai helyzetet, csak épp hogy határt szab a veszélynek. Ebben a pillanatban csak Németország gyengeségére lehet számítani, s abban lehet reménykedni, hogy feléled a nyugati kormányzatok racipnalizmusa, amelyek túl sokáig engedték magukat félrevezetni Dollfusstól, olyannyira, hogy bűntársaivá is váltak. Blum tehát visszautasítja a cinizmus vádját, hogy ti. a szocialisták nem társultak a Dollfuss halála fölötti általános fájdalomhoz, amely elöntötte a francia sajtó egy részét, s lényegében megerősíti mindazt, amit Rosenfeld írt az előző nap. Az osztrák kérdés igazi megoldása — hangsúlyozza Blum — a demokrácia újbóli megszilárdítása, mert csak akkor lesz képes az elnyomásból felszabadult osztrák nép megvédeni hazája függetlenségét, s így megmenteni a békét.107 Ha más módon is, még merészebb Paul Faure cikke. Az FSZP főtitkára kijelenti, ne pazaroljuk részvétünket Dollfuss halálhírére, és ne szánakozzunk az egyik 104 André Leroux cikke, „Le Populaire", 1934. VII. 27. Lásd még a 19. jegyzetet. 105 „Le Populaire", 1934. VII. 28. 106 „Le Populaire", 1934. VII. 28. 107 Léon Blum cikke (Pour proteger l'Autrich, pour sauver la paix): „Le Populaire", 1934. VII, 28.
