Századok – 2002
Folyóiratszemle - Shaw Tony: Az angol populáris sajtó és a hideg háború első időszaka V/1254
FOLYÓIRATSZEMLE 1255 Daily Mirror-t a felnőttek 25%-a, a The Times-t kevesebb, mint 2%-a olvasta naponta. Tony Shaw tanulmánya az angol populáris sajtónak az angol, szovjet és amerikai külpolitikához fűződő viszonyát követi nyomon. A cikk feltételezi, hogy a populáris sajtó képes volt befolyásolni a közvéleményt és hogy ez a közvélemény hatott, illetve visszatükröződött a háborút követő Munkáspárti kormány (Clement Attlee) külpolitikájában. Az 1945 július-augusztusában megtartott Potsdami konferenciát a jelenkori nemzetközi történelem mérföldkövének tekintik. A háborúban még egységesen fellépő szövetségesek a Harmadik Birodalom bukása után már meglehetősen bizalmatlanul figyelték egymást. Néhány fontos megegyezés ugyan született, de ezek sikerét beárnyékolták a jóvátételi ügyek, a vízi utak nemzetközi használata körüli és főleg Európa befolyási övezeteinek kialakításával kapcsolatos viták. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy Potsdam a hidegháború kezdetét jelezte, de mindenképpen elősegítette annak kialakulását. Anglia miniszterelnöke, Attlee, így foglalta össze első benyomását Sztálinról: „A reneszánsz uralkodókra emlékeztetett — elvei, módszerei, szókincse nem volt — csak két szót ismert, az „igen"-t és a „nem"-et, de csak a „nem"-ében lehetett bízni." A konferencián hírzárlat volt, amelynek egyik oka a még Japánnal le nem zárult háború volt. Mindössze egy meglehetősen félrevezető kommünikét adtak ki a tárgyalások befejeztével arról, hogy a három kormány szövetsége megerősödött. Ez érthetővé teszi, hogy az angol populáris sajtó nemcsak visszafogott volt, hanem nagyon pozitív is. Az optimizmus hangulata leginkább Harry Bartholemew Daily Mirror-jában tükröződött, amint egy az újságban megjelent I rajz is jelezte: amerikai, angol és orosz katonák „az emberiség megmentőiként" végignéznek a temetőkön és azt mondják: „most tanuljunk meg együtt élni". De megjelentek a bizalmatlanság hangjai is a jövőt illetően. Az egyiket Lord Rothermere Daily Mail újságja képviselte, amely hosszú idők óta kísérte gyanakvó figyelemmel a Szovjetuniót. Különösen a 30-as évek nemzetközi kommunista hullámának volt legádázabb ellensége, mivel még a nácizmusnál is nagyobb veszélynek tartotta a kommunista ideológiát. A többi konzervatív lap teljesen másképp állt a kérdéshez. A Daily Express, a News of the World, amelyeket Lord Beaverbrook neve fémjelzett, Moszkva mellé állt a háború utáni jóvátételi kérdésekkel kapcsolatos vitákban. Mindezt részben az orosz-mánia okozta, amely végigsöpört Anglián a Vörös Hadsereg keleti fronton vívott heroikus küzdelmei nyomán. Beaverbrook 1944-ben megkapta a Szuvorov-rendet, amely szabad utazást tett lehetővé számára a Szovjetunióban. A News Chronicle pedig azokat a politikusokat támogatta, akik álláspontja szerint a háború után az ENSZ által irányított nemzetközi rendszert kell létrehozni. Beaverbrook reményei ellenére London és Moszkva kapcsolata 1945/46 telén gyorsan romlott. Ennek több oka is volt: Németország, Kelet-Európa, a Mediterráneum és a Távol-Kelet kérdése. Az első komolyabb problémát Irán okozta a két félnek. A teheráni egyezmény alapján I-ránból a háború befejezése után legkésőbb 6 hónappal ki kellett volna vonni az oda 1941-ben bevonult brit és szovjet csapatokat. 1946. március elsején azonban a moszkvai rádió bejelentette, hogy egy szovjet csapatkontingens mindaddig ott marad, amíg az ország belpolitikai helyzetét nem sikerül stabilizálni. Valójában azonban az Azerbajdzsán feletti ellenőrzés megszerzése volt a tét. Végül is brit-amerikai együttműködés eredményeképpen sikerült elérni, hogy a szovjetek májusban kivonják csapataikat és Teherán újra ellenőrzése alá vegye Azerbajdzsánt. Ahogy azonban Bevin külügyminiszter politikája Moszkva irányában keményedett, úgy bomlott további táborokra az amúgy sem egységes Fleet Street-i sajtóbirodalom. Az iráni válság nyomán legalább négyféle viselkedésmódot fedezhetünk fel, amelyek együttesen azt mutatják, hogy a sajtón belül igen mélyek voltak az ellentétek a nemzetközi ügyekkel kapcsolatban és még nagy utat kellett megtenniük addig, hogy valamennyien csak Nyugat és Kelet konfliktusáról írjanak. A Daily Mail és a News of the World (mely korábban Moszkva-szimpatizáns volt) egyre pesszimistábban ítélték mg a szovjet külpolitika jövőjét és egyetértettek Bevin Moszkvát támadó iráni politikájával. A másik csoportot a külpolitika „realistái" alkották, (Beaverbrook lapjai: a Daily Express, a Sunday Express és az Evening Standard) amelyek szerint az iráni válságot nem kell többnek tekinteni, mint elkerülhetetlen, de könnyen lezajló gyermekbetegségnek. A Daily Mirror és a News Chronicle azt vallották, hogy Angliának szorosan együtt kellene működnie az ENSZ-szel, sőt alá kellene magát rendelnie. Szerintük az iráni válsághoz hasonló ügyek veszélyes vizekre viszik a volt szövetségeseket. Ezeket az öngyilkos akciókat el kell kerülniük, ami csak az ENSZ segítségével lehetséges. A Munkáspárt hivatalos lapjai, a Daily Herald és a Sunday Reynolds News az előző csoporthoz hasonló idealisztikus álláspontot képviselték. A Munkáspárti kormánynak a sajtóval egyre komolyabb problémái voltak: a háború alatt az Információs Minisztérium (1946 áprilisában megszüntették) és a Külügyminisztérium
