Századok – 2002
Történeti irodalom - Erinnerung an Diktatur und Verfolgung im Internationalen Vergleich (Ism.: Jemnitz János) V/1224
1224 TÖRTÉNETI IRODALOM ERINNERUNG AN DIKTATUR UND VERFOLGUNG IM INTERNATIONALEN VERGLEICH ITH - Akademische Verlaganstalt. Wien, 2001. 204 o. LA IMPOSSIBILIDAD DEL OLVIDO RECORRIDOS DE LA MEMORIA EN ARGENTINA, CHILE Y URUGUAY Ediciones AlMargen. La Plata, 2001. 264 о. A DIKTATÚRÁK ÉS ÜLDÖZTETÉSEK EMLÉKE Két könyv jelent meg 2001-ben tulajdonképpen azonos témában a diktatúrákról. Ráadásul az is közös a két kötetben, hogy mindkettőt a bécsi székhelyű nemzetközi társulat, az ITH jelentette meg, illetőleg jelentős mértékben támogatta, s mindkét kötetnek ugyanaz a történész volt a felhajtó lelke és szerkesztője, az olasz születésű, de régóta a párizsi CNRS munkatársa, a nanterre-i egyetem professzora, Bruno Groppo. A német nyelvű könyv tulajdonképpen az ITH. 2000 szeptemberi linzi konferenciájának alapján állítódott össze, az ott elhangzott, leadott referátumok válogatásából készült. Ezt a konferenciát is Groppo készítette elő és a megjelent kötet elé is ő írt rövid lélegzetű bevezetőt. Ennek a francia nyelven megjelent szövegében Groppo aláhúzza, hogy a 20. században milyen sok ország, nép számára jelentett borzasztó korszakot, éveket a különböző színezetű diktatúrák emléke — és hogy ezek az emlékek milyen hosszan terhelik meg az „utókort" is. Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy míg minálunk az utóbbi évtizedben, ha a diktatúrákról szó esik, akkor következik a nagyon sommás „fasizmus és kommunizmus" megjelölés (és azonosítás), Groppo ehelyett nagyon pontos és finom megkülönböztetéseket tesz a nácizmus és fasizmus között is, nem kommunizmusról ír, hanem „sztálinizmusról" és ezektől is megkülönbözteti a katonai diktatúrákat. Persze valamennyi szörnyű emlékeket hagyott maga után. A linzi konferencián is nagy benyomást keltett az osztrák születésű, de már hosszú évtizedek óta Franciaországban élő és francia egyetem történész professzorának, Felix Kreisslernek előadása, ami a most megjelent könyvben is első helyre került. Kreissler helye amúgyis páratlan, mert robbanékony, szellemes és vitriolos stílusban tudta megeleveníteni úgy a múltat, saját emlékeit, hogy egyben nagyon nyiltan a jelennek beszélt, a jelenről szólt. Kreissler az 1930-as években fiatal egyetemistaként lett Bécsben szocialista, „diákvezér", és került 1934 után börtönbe, kínozták meg az oly „bocsánatosként" emlegetett Dollfuss-Schuschnigg érában, amit Kreissler nem mulasztott el az akkori korszak terminológiáját alkalmazva „klerikofasisztának" nevezni. Kreissler különben nehezen is lehetett volna elnéző a Schuschnigg rendszerrel szemben, hiszen a börtönben a kínzások következtében egyik lába megbénult egy egész életre. Kreissler arra is emlékeztetett, hogy annak idején a Dollfuss és a hosszabb Schuschnigg rendszer nemcsak az egyházra, hanem a Heimwehr és a katonatiszti kaszt, a hadsereg szuronyaira támaszkodott. Kreissler előadásának és szövegének megvan az a pikantériája is, hogy ő is kétszer került börtönbe, másodszor már Franciaországban, az ellenállás tagjaként, ahol a Petain-rendszer börtönviszonyait ismerhette meg, így saját tapasztalatai is nemzetközileg összehasonlítok. Mindezek után keserűen szólt arról, hogy a .jelenben" felerősödött azok megemlékezéseinek hulláma, akik annak idején kifejezetten „a másik", a nem antifasiszta oldalon álltak. S ezek a megemlékezések az utóbbi évtizedben már kifejezetten arról szólnak, hogy annak idején ők nemcsak nem jártak el „helytelenül", hanem már nyiltan büszkék arra, amit és ahogyan tettek. Ez a tendencia vitathatatlanul felerősödött — ami 1945 után szinte sehol nem volt elképzelhető. E kötetben második helyen jelent meg Groppo saját írása, amelyben a német és olasz fasizmus megjelenítését elemezte. Megállapította, hogy 1945 után a két ország sok tekintetben hasonló helyzetben volt, nemcsak vesztesként kellett a múlttal szembenézni, hanem a fasiszta múlttal, annak valamennyi velejárójával, egyúttal egy új nemzeti identitást kellett megteremteni (a múltra vonatkozóan is), ami betagolódik az új demokratikus Európába. Lényeges volt az olasz gyakorlatban a gyarmatosító elem, de ez a németben is jelen volt, halványabb színárnyalatokban sok hasonló és sok eltérő vonással. így a régi fasiszta, illetve náci rendszer támogatottságában és összeomlásában nagyok az eltérések. Az olasz fasiszta rendszer 1943 nyarán kártyavárként omlott össze, senki sem kelt annak fegyveresen a védelmére, sokan már akkor örültek neki, majd csak német katonai támogatással állt helyre a Mussolini bábrendszer, ami ellen kibontakozott a széles olasz ellenállás, — mindezt a
