Századok – 2002

Történeti irodalom - Erinnerung an Diktatur und Verfolgung im Internationalen Vergleich (Ism.: Jemnitz János) V/1224

TÖRTÉNETI IRODALOM 1225 német náci rendszerrel kapcsolatban nem lehet elmondani. Olyannyira, hogy miként Groppo aláhúzta, a németek többsége a náci rendszer összeomlását (kizárólag a külső katonai csapatok nyomán) „nemzeti katasztrófaként" élte meg. Ennek következtében a háború végére „Németország totálisan elszigetelődött" és „a vádlottak padjára" került. E múlt hatására uralkodott el egy időre a „totális" amnézia, majd jelentkezett az a „47-es nemzedék" (Grass, Böll stb.), akik emlékeztettek; visszaérkeztek az emigránsok, akik másként emlékeztek -— majd évekkel később elindult a német katonák, parancsnokok emlékezéseinek áradata. S persze minderre megint nagyon másként emlékeztek azok, akik túlélték a német koncentrációs táborokat, illetve az igazán sokat szenvedett német zsidók. Vagyis ugyanarról a korszakról nagyon eltérő „emlékek" élnek tovább, ám mindennek az idők folyamán jellegzetesek a változásai is. Az 1945 utáni „bűntudat" mintha nagyon elpárolgott volna. Spanyol egyetemi szerző adott elemzést a Franco-rendszerről, illetve arról, hogy azt miként látták, ítélték meg 1936 és 2000 között. Ennek megjelenítése szintén több oldalt igényelne. Ugyanebben a kötetben két francia nyelvű és két angol nyelvű írást találhatnak az érdeklődők a latin-amerikai, chilei, argentin, illetve uruguay-i katonai diktatúrákról, fasiszta rendszerekről. A négy írást a kérdéses országok egyetemi oktatói (szinte mind fiatalok) küldték el (illetőleg részben maguk is megjelentek a konferencián). Az írások megdöbbentő adatokat sorolnak a sokezer megkínzottról, az eltűntekről, a meggyilkoltakról. Ami pedig az emlékeket illeti, Argentínában elsősorban külön rikító foltot képez azoknak az árváknak esete, akiket tiszti családoknak „adtak ki", hogy azután pontosan szüleikkel homlokegyenest ellenkező szellemben neveljék őket — és akik sok évvel később ismét egészen másfajta „emlékekkel" szembesüljenek. Ezeknek a „vészkorszakoknak", amelyeket nem előzött meg semmiféle „kommunizmus" (és még Chilében is csak Allende szociáldemokrata „vörös veszélye"), napjainkban is sokfajta párhuzamosan továbbélő emléke, képe él tovább. így van ez (miként arról az argentin referátum ír) a nagy ország egyetemein is, ahol az egyes egyetemek között is nagy eltérésekkel szólhatnak minderről, és ez jellemzi az írott orgánumokat, avagy a televíziós csatornákat is. A messze keletre ebben a kötetben egy japán egyetemi oktató szövege viheti el az olvasót, aki az oly régi, sok sajátos vonást felmutató japán múltat elemzi, hiszen ebben elegyedtek a feudális, I fasiszta, militarista és kolonialista jegyek. A valóság is bonyolult volt, — ennek emléke és képe szintén. Annyiban azonban szintén mutatkozik egyfajta egyetemes történeti konvergencia, hogy Japánban is csak az utóbbi évtizedekben erősödött fel a „visszaemlékezőknek" és „visszaemlékezéseknek" az a hulláma, akik „a másik oldalon" álltak és akik ma ismét „büszkék" erre. Megint a kép harmadik oldala, hogy ez a korszak hogyan él a mai fiatalok, egyetemisták fejében. Semmi sem leegyszerűsíthető. Ezek után itt van a latin-amerikai kötet, amely ugyanerről a témáról szól, amit ugyancsak az említett Groppo készített elő, szerkesztett és a kötetet az ő bevezető tanulmánya nyitja, amely , egybeveti a különféle országok történetét és továbbélő múltját. Ebben a kötetben az összes írás természetesen spanyolul jelent meg, s ebben is a szerzők egytől egyig argentin, chilei stb. egyetemek oktatói, professzorai. A tizennégy tanulmány egyenkénti bemutatása természetesen e helyütt képtelenség. Az azonban önmagában is tanulságos, hogy ez a „fekete" tegnap mennyire elevenen él tovább, hogy ez ennyire aktuálisan egyetemi stúdium tárgyát képezi, s nem kevésbé az, hogy az érintett országok egyetemein nemcsak azt vizsgálják, hogy mikor mi és miért történt, hanem azt is kritikusan követik nyomon, hogy ezek az emlékek és képek maguk is mikor és miként változnak. Csak mutatóban néhány írás címe. A Buenos Aires-i Egyetem oktatója „Soha többé" címmel összefoglaló írást készített a latin-amerikai katonai diktatúrákról. Egy másik argentin egyetemi oktató „Utolsó pillanat" cím alatt figyelmeztet, hogy a visszaemlékezők sorait gyorsan kell összegyűjteni, amíg még élnek. Végül egy harmadik argentin írás kifejezetten azt dolgozta fel, hogy szociális összetételükben kik is voltak az argentin diktatúra áldozatai. Egy negyedik argentin írás pedig rendkívül kritikusan azt, hogy az argentin televíziós adásokban a katonatiszti szövetségeket (juntákat) 1995 és 1998 között miként jelenítették meg. (íme a jelenkor-történetírás és média elemzése — ami mintha nálunk teljesen hiányozna!) Ám találunk olyan írást e kötetben, amely az igazság egykor és ma viszonylatát tekinti át, s olyant, ami kifejezetten az „eltűntek" gyermekeinek mesterségesen eltorzított, majd újra kiegyenesedő történeti látásmódja alakulásának összefüggéseit vizsgálja. Találunk e kötetben kifejezetten historiográfiai írást — chilei szerzőtől chilei aspektusban — és olvashatunk persze olyat is, amely az emigránsok életéről szól.