Századok – 2002
Közlemények - Roselli Alessandro: A francia munkásmozgalom és az 1934. februári és júliusi osztrák politikai válság I/111
114 ALESSANDRO ROSSELLI a felkelés áldozataival,1 5 másfelől továbbra is támadják az SPÖ-t, amelyet ezúttal azzal vádolnak, hogy a végsőkig akadályozta a munkások felfegyverzését.1 6 De most a tanulságot is igyekeznek levonni abból, ami Bécsben történt, ti. hangsúlyozzák, hogy lényegében megbukott Dollfuss terve egy erős állam létrehozására Ausztriában. Dollfuss rosszul számított, ha úgy gondolta, hogy a munkásmozgalom leverésével, a szociáldemokraták kiiktatásával, s azt megelőzően a náci párt törvényen kívül helyezésével megerősítheti a hatalmát. Ugyanis az osztrák nácik vezetője, Habicht megfenyegette, hogy egy sor fegyveres felkelést fog kirobbantani, ha a bécsi kormányban nem kapnak helyet nemzetiszocialista miniszterek is. A cikk azzal zárul, hogy ha Dollfuss hatalma megerősödését várta az utolsó húzásától, valójában meggyengült, és meggyengítette az országot is.17 Miközben a francia kommunista lapban továbbra is megjelennek cikkek az Ausztriában folyó elnyomó intézkedésekről,1 8 mindazonáltal még nem vetődik fel a probléma, ki lehetett Dollfuss bécsi intézkedéseinek sugalmazója.1 9 Ezen a vonalon haladva — amely a nem sokkal korábbi események részbeni megértéséből adódik —, arra a megállapításra jutnak, hogy az, ami történt, jelzi egyfelől az imperialista országok feltartóztathatatlan menetelését a háborúba, másfelől jelzi a proletariátus menetelését a forradalomba,2 0 a szociáldemokraták árulása ellenére. Mint látjuk, az FKP nem tudott helyes következtetésre jutni a bécsi eseményekkel kapcsolatban, mert mindent úgy fogott fel, mint lehetőséget a szociáldemokrácia és a SZMI-elleni támadásra. Rövid megszakítás után újraéled az ausztriai események iránti érdeklődés. Ti. az FKP lapja hírt ad az Osztrák Kommunista Párt illegális működéséről, amelyet ugyan 1933. május 26-án betiltottak, de az nem adta fel a harcot. Hasonlóképpen beszámol egy olasz-osztrák-magyar egyezmény aláírásáról, amely a lap véleménye szerint az egész közép-európai régió békéjét fenyegeti.2 1 Ha — legalábbis pillanatnyilag — túlzónak is tűnik egy effajta felvetés, azért van benne némi igazság: egy gazdasági természetű megállapodást könnyen követhet egy politikai egyezség a három ország között, amely súlyos kockázattal járna a térségre nézve. De ez a helyzetértékelés sem vezeti el a francia kommunistákat arra a feltételezésre, hogy az 1934. februári bécsi események mögött a fasiszta Olaszország áll rendező ként. Olyannyira elsikkad a szemükben ez a lehetőség, hogy a lap rögtön ezután az olasz-osztrák-magyar egyezményről azt 15 A szolidaritási tüntetésről: „L'Humanité", 1934. II. 20. 16 A cikke szerzője Marcel Magnien. „L'Humanité", 1934. II. 21. 17 Marcel Cochin cikke: „L'Humanité", 1934. II. 21. 18 A felkelésben résztvett osztrák munkások felakasztásáról: „L'Humanité", 1934. II. 21. U-gyanerről E. Collotti: La sconfitta socialista..., 399-400. A szerző beszámol arról, hogy az új alkotmány 1934. május 1-i hatállyal visszaállította Ausztriában a halálbüntetést (1919-ben törölték el). 1934. február 12 - augusztus 12 között a harcokban résztvettek közül 1182 munkást börtönbüntetésre, 17 munkást pedig halálra ítéltek. Koncentrációs táborokat is létesítettek Ausztriában. 19 Például teljesen figyelmen kívül hagyják az 1934. február 17-én kiadott olasz-angol-francia nyilatkozatot, amely támogatja Ausztria függetlenségét. Pedig így jobban kitűntek volna a három állam pozíciója közti különbségek. A nyilatkozatról E. Collotti-. La sconfitta socialista..., 14-15. 20 Marcel Cochin cikke: „L'Humanité", 1934. II. 22. 21 „L'Humanité", 1934. II. 24. Az ОКР 1933. május 26-i betiltásáról, E. Collotti-. La sconfitta socialista..., 393-394. Az olasz-osztrák-magyar gazdasági egyezményekről, amelyek 1934. március 17-én a háromhatalmi egyezményhez vezetnek majd, Luigi Salvatorelli-Giovanni Mira-, Storia d'I-talia nel periodo fascista, Torino, Einaudi 1964, 798.
