Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
1104 A. SAJTI ENIKŐ bozta el egyetemlegesen a csurogi és zsablyai kitelepített magyarok földjét és egyéb vagyonát. Jugoszlávia nemcsak etnikailag, de a parasztság társadalomtörténete szempontjából is különböző kultúrák tarka mozaikja volt. Ezen belül is tartós problémaként jelentkezett az ország déli, mezőgazdaságilag passzív területeinek agrártúlnépesedése, az ottani földhiány, és a felesleges agrárnépesség városba áramlásának lehetetlensége. Ezeket az alapproblémákat aztán a királyi és a Tito-féle Jugoszlávia más-más ideológiai burokkal vonta körül, de sajátos módon, ha másmás arányban is, de mindkét agrárgondolkodás tartalmazta a föld egyenlő, kisparcellás elosztásának, valamint az állam létrehozásáért katonai és politikai áldozatokat hozó rétegek favorizálásainak gondolatát. 1918 után dobrovojácoknak, önkénteseknek, most harcosoknak (borci) hívták ezt a kivételezett réteget - akik zöme tetejében korábban is és most is szerb volt. A két rendszer a mezőgazdaság jövője tekintetében gondolkodott másként. A kommunisták a földosztást átmeneti lépésnek tartották a mezőgazdaság szocialista, kollektív átszervezéséhez vezető úton. A kitelepítések kapcsán már idézett Vasa Cubrilovic mezőgazdasági miniszterként a szerbiai gyökerű és összetételű Földmunkás Párt agrárgondolkodását hozta magával, amely párt a hagyományos, premodern paraszti gazdálkodás történelmi mítoszát és városellenességét éppúgy képviselte, mint azt az első szerb felkelés korszakáig visszanyúló elképzelést, hogy az állam nagysága és erőssége a szerbek által elfoglalt, birtokolt és megművelt föld nagyságától függ. A föld és etnikum szoros gondolati egységének gyakorlati vetületét képezték a különféle telepítési elképzelések is. A kommunisták mellett a háború után kibontakozó, máig sem kellően feltárt agrárvitákban fontos szereplőként volt jelen Sreten Vukosavljevic telepítésügyi miniszter is, aki a falu elismert kutatója volt már a harmincas években. Vukosavljevic szintén a nagybirtok kárára szerette volna megoldani az ország belső területein lévő földéhséget.13 2 Kisajátítható föld pedig szerintük, mint láttuk, elsősorban a Vajdaságban volt, illetve ezt a földnagyságot különféle kitelepítésekkel vélték megnagyobbíthatónak. Anélkül, hogy felidéznénk az agrártörvények bonyolult láncolatát, témánk szempontjából feltétlenül utalnunk kell arra, hogy az 1945. február 3-i AVNOJ rendelet érvénytelenített minden olyan törvényt, amelyet a megszállók és bábkorányaik hoztak, illetve minden olyan jogi előírást, amelyek a megszállás pillanatában voltak érvényben, külön törvényben érvénytelenítették a megszállók által végrehajtott konfiskálásokat. Törvényt hoztak a népvagyon védelméről és igazgatásáról május 24-én, június 9-én pedig a kisajátításokról és azok végrehajtásáról. Július 4-én belügyminiszteri rendelet tiltotta meg a termőföld, erdő, valamint mezőgazdasági épületek, objektumok vételét, eladását és átruházását.13 3 Az új hatalom tehát általában, a mezőgazdaság vonatkozásában pedig különösen is ér-131 Nikola L. Gacesa: Agrarna reforma i kolonizacija u Jugoslaviji 1945-1948. Matica Srpska, Novi Sad, 1984. 78. 132 Sreten Vukosavljevic: Gladan zemlje. Pisma sa sela. Socioloska bibliotéka 1. Savremena skola, Beograd, 1962. 87-90. 133 Branko Petranovic: Politicke i pravne prilike za vreme Privremene vlade DFJ. JDN, Odeljenje za istorijske nauke. Serija 1. Monografije 4. Beograd, 1964. 49-52.; 83-84. Nikola L. Gacesa: i.m. 100-118.
