Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
A DÉLVIDÉK 1944-1947 KÖZÖTT 1081 is, ahol jugoszláv illetőségű svábokat őriznek magyar területen a jugoszláv fegyveres erő tagjai."5 1 Miközben a magyar kormányoknak főként a németek kitelepítése, valamint a csehszlovákiai magyarok sorsa kötötte le a figyelmét, a jugoszláv hatóságok arra hivatkozva, hogy a Magyarországgal Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezmény (1945. január 20.) előírja az oda 1941 áprilisa után letelepültek kiutasítását, megkezdték a délvidéki magyarok tömeges kiutasítását az országból. 1945 áprilisában például Kelebiánál 5 ezer magyart dobtak át a határon. Erdei Ferenc belügyminiszter az 1945. április 25-ei minisztertanácson arról szólt, hogy csángókat és mintegy 10.000 magyart tettek át a jugoszlávok a határon. Erdei megfogalmazása szerint a jugoszlávok a magyarokat „népi elkeseredéssel kezelik, s ő úgy látja jónak, hogy ez ellen nekünk is népi önvédelemmel kell szembe szállni. Jugoszlávia a legfölényesebb helyzetben van velünk szemben, azonban ott van Szlovákia, amelyik semmi esetre sincs kevésbé a fasizmus bűne által megbélyegezve és mégis hallatlanul üldözik a magyarokat." Nagy Imre fóldművelődésügyi miniszter ezt azzal hárította el, hogy a „népi önvédelem csak újabb retorziókra vezethet, nekünk pedig csak az a mód áll rendelkezésünkre, hogy az igazi demokratikus úton haladva ezzel szerezzünk idővel elégtételt magunknak." Gyöngyösi külügyminiszter kiállt Erdei mellett. Mint mondta, ha „a szavak fogalmazása" nem is volt helyes, de „valamit tenni kel".52 Már a február 1-jei minisztertanácson elhatározták egy menekültügyi kormánybiztos kinevezését, most Nagy Imre menekültügyi hivatal felállítására tett javaslatot. S bár ezen a minisztertanácson is elsősorban a csehszlovákiai helyzet aggasztotta a kormányt és nem született döntés a menekültügyi hivatal felállításáról sem, az elhangzott „élénk vita" felemlítése abból a szempontból fontos, hogy ez volt első és utolsó kormányülés tudomásunk szerint, ahol felvetődött egyáltalán, hogy a jugoszláv magatartással szemben valamit tenni kellene. Ennek ellenére nem történt semmi. Amikor Dálnoki Miklós Béla és a brit misszió vezetője, Alvary Douglas Frederick Gascoigne közötti 1945. május 24-i találkozón felvetődött a menekült kérdés, a miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy ellentétben Csehszlovákiával, Jugoszláviából csak azokat teszik át a határon, akik 1941 áprilisa után költöztek oda. Ha fel is vetődött más alkalmakkor is a kérdés, mindig csak olyan vonatkozásban, hogy van ugyan kiutasítás, de nem olyan brutális módon, mint ahogyan a csehszlovák kormány teszi.53 S ha a menekültügyi hivatal megszervezésére nem is került sor, mégis külön szerv foglalkozott a székelyek dunántúli letelepítésével, a magyar-csehszlovák népességcsere lebonyolításával (Áttelepítési Kormánybiztosság), a németek kitelepítését pedig a Népgondozó Hivatal hatáskörébe utalták. A délvidéki menekültek problémájának megoldását Erdei belügyminiszter elégségesnek tartotta egy miniszteri biztos, Bóné Gyula kezére bízni. Bónét Erdei 1945. április 28-án nevezte 51 MOL XIX-J-l-a-IV-107-40889/Bé-1945.55.d. A megbeszélésen résztvevő belügyi és honvédelmi minisztériumi képviselők azt állították, hogy az áttett svábok száma „néhány 100.000-re rúg". A feljegyzés készítője szerint ez a szám „nem fedheti a valóságot". 52 MOL XDÍ-A-83/a. Min. tan. jkv. 1945. április 25. 24. sz. jkv.; MOL XIX-A-l-n-507/biz.l945.1.d. 53 Balogh Sándor: Magyarország külpolitikája 1945-1950. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1988. 35.
