Századok – 2002
Tanulmányok - A Sajti Enikő: Impériumváltás; magyarellenes megtorlások; kitelepítések és a konszolidáció feltételeinek kialakulása a Délvidéken 1944–1947 V/1061
1080 A. SAJTI ENIKŐ S míg az új jugoszláv állam nagytekintélyű vezetője hatásosan képviselte külföld felé a toleráns, megbocsátó hatalom képét, belföldi használatra kénytelenek voltak elismerni saját, hibává eufemizált bűneiket. Számos ezzel kapcsolatos politikusi megnyilatkozást idézhetnénk, de álljanak itt a korabeli jugoszláv hatalom Tito után legbefolyásosabb politikusának, a későbbi eretneknek és ellenfélnek, Milovan Oilasnak a szavai, amelyek a Borba (Harc) c. befolyásos belgrádi lapban jelentek meg 1944 decemberében: „Nem véletlen, hogy mi Szlavóniában egy esztendővel ezelőtt magyar zászlóaljat állítottunk fel. Ez a körülmény példát mutat mindenkinek arra, miképpen kell a magyar kisebbségekkel szemben fellépni. Nem lehet minden magyart Szálasi és Horthy gonosztetteiért felelősségre vonni. Nem lehet és nem is felelősek. Fasiszta gonosztevők és lármázok mindig akadtak a szerbek és horvátok és a montenegróiak között is. Vajon Mihajlovics Drazsa csetnikjei, Pavelics usztasái, akik sok ezer szerbet és horvátot gyilkoltak meg, jobbak a magyar nyilaskereszteseknél, akik szintén sok ezer szerbet és horvátot pusztítottak el? Természetesen nem. Azokat a gonosztevőket, akik a kezüket náci vérrel mocskolták be, tekintet nélkül meg kell büntetni, figyelem nélkül arra, hogy milyen nemzetiséghez tartoznak és meg is fogjuk büntetni őket. A nemzetiségi kisebbségeket a fasizmus elleni harcra kell buzdítanunk, de ugyanakkor Jugoszláviát úgy kell átalakítanunk, hogy úgy érezzék magukat, mint odahaza. Ezt másként nem érhetjük el, csak ha minden tekintetben egyenjogú polgárok lesznek, ha teljes mértékben tiszteletben tartjuk nemzeti és kulturális jogaikat és gazdasági, jogi és minden szempontból úgy járunk el velük szemben, mint a többi jugoszláv állampolgárral."50 Megkezdődött tehát a büntetések törvények közé terelésének és a modus vivendi keresésének korszaka. Ez 1945 elejétől elsősorban a délvidéki magyarok ellen háborús bűnökért indított, de többségükben már nem halállal járó bírósági eljárásokat jelentette. Ezt egészítették ki a belső és külső kitelepítések, illetve a jugoszláv-magyar lakosságcsere terve. Mielőtt ennek bemutatásához kezdenénk, szeretnénk hangsúlyozni: a magyar közigazgatás tisztviselői kara, az értelmiség és a mezőgazdasághoz, iparhoz kötődő középosztály jóval nagyobb mértékben menekült el az 1944-es impériumváltás elől, és több magyart utasítottak ki, mint 1918-ban. A menekültek első nagy hullámát azok a délvidéki magyarok és németek jelentették, akik még a visszavonuló katonai egységekkel párhuzamosan, 1944 október-novemberében hagyták el az országot. Ezzel egy időben azonban megkezdődtek a jugoszláv katonai hatóságok által történő kiutasítások is. A kiutasítottak között németek és magyarok egyaránt voltak. Egy 1945. november 2-ai tárcaközi értekezletről készített külügyminisztériumi feljegyzés szerint például „5-10.000-es csoportokban is hajtottak át a határon svábokat, kiket a magyar határőrség kénytelen volt beengedni, mert fegyveres ellenállást sem akart alkalmazni. Ezek a svábok a magyar határon belül szétszóródtak és a határt környező falvakban csavarognak. Felmerült továbbá a villányi sváb internáló tábor kérdése 50 MOL XIX-A-l-n-"Z" 2811-1946.6.d. 1945 májusában egy „különleges ellenőrző bizottságot" hoztak létre, hogy felülvizsgálja a Vajdaság helyzetét. Mint az egyik magas rangú kommunista vezető ezzel kapcsolatban mondta „Sokan félnek a nép között is a bizottságtól, nem merik elmondani kifogásaikat' '. MOL-XIX-A-l-j-V-2371-1945.
