Századok – 2002
Közlemények - Jemnitz János: 1917. Háború – béke? Reform – forradalom? I/75
102 JEMNITZ JÁNOS politikai arculata megváltozott, s a korábbi pártkonferenciákhoz képest jelentősen eltolódtak az erőviszonyok, a pártvezetőség felfogása is módosult. Ez utóbbira utalt az a körülmény, hogy pártvezetőség lehetővé tette a baloldali ellenzéknek időbeli korlátozás nélküli külön referátum előterjesztését. A változásoknak természetesen mélyenjáró okai voltak, az ország gazdasági, katonai kimerültsége, a hátországban és a fronton uralkodó állapotok ugyanúgy hatottak, mint az egész nemzetközi munkásmozgalomban végbemenő folyamatok. A IV Károly-Czernin fémjelezte politika szintén a békehangulatnak kedvezett. A főáramlatok mellett a baloldal szervezkedését — sem a pacifistákét, sem a baloldali zimmerwaldistákét — nem szabad lebecsülni. Mindehhez végül személyes mozzanatok járultak. Ezek között figyelemreméltó Ottó Bauer szeptemberi hazatérése volt. Az osztrák pacifista baloldali ellenzéknek ugyan Danneberg maradt a szervező feje, de szellemi hangadójává már inkább Bauer vált. Ezt tükrözik a bizalmas levelezések, mert jóllehet Bauernek kezdetben még tájékozódnia kellett, már volt véleménye a német és osztrák mozgalom eseményeiről, állást foglalt a német „függetlenek" mellett.130 Bauer a V Adlerrel együttműködő, de őt baloldalról bíráló oppozíció oldalán lépett fel,131 s az egész Európát olyannyira foglalkoztató orosz kérdésben elsőrendű szakértőként szólalt meg. Először csak bizalmas levelekben, de 1917 októberében már nagy feltűnést keltő brosúrában szögezte le véleményét az orosz kérdésben.132 A pártkongresszusra minden csoport gondosan jó előre felkészült. V Adler már 1917. szeptember 28-án levélben fordult Kautskyhoz, s kérte: a német „függetlenek" képviseltessék magukat a kongresszuson - hozzátéve, hogy ők a „többségieket" is meg fogják hívni. Adler bízott abban, hogy ők Ausztriában elkerülik a pártszakadást, mivel ezt Németország csak „üggyel bajjal heverte ki, de számunkra ez öngyilkosság lenne". Adler előre választ kért, hogy képviseltetik-e magukat a „függetlenek", s ha igen, akkor kivel? S miként Kautskynak megírta, hasonló meghívást küldött Ebertnek is.133 A német többségiek ezt a meghívást elhárították, arra hivatkozva, hogy a háború kezdete óta egyetlen külföldi párt kongresszusán sem képviseltették magukat, s most az osztrákokkal sem tesznek kivételt, bármennyire közeli szálak fűzik is őket hozzájuk.134 Végül Németországból csak két üdvözlet érkezett a bécsi pártkongresszusra. A két német párt kétszer ötsoros üdvözlete között azonban jelentős az eltérés. A többségiek a jókívánságokon túl arról szóltak, hogy „miként eddig, a továbbiakban is" remélik: „együttműködhetnek a tartós béke helyreállításában, s a munkásinternacionálé talpraállításában."135 A függetlenek üdvözletében, amelyet Haase írt alá - az osztrák küldötteket emlékeztették a szocialista mozgalom „nagy előharcosaira", s reményüket fejezték 130 IISG K. D. П. 131 U. o. 132 Victor Adler-, Briefwechsel ... i. m. 646. 133 V ö. Heinrich Weber (Otto Bauer): Die russische Revolution und das europäische Proletariat. Wien. 1917. 134 V. Adler: Briefwechsel ... i. m. 638. 135 Uo. 642-643.
