Századok – 2002
Közlemények - Jemnitz János: 1917. Háború – béke? Reform – forradalom? I/75
1917. IIÁBORÚ - BÉKE? REFORM - FORRADALOM? 103 ki, hogy a kongresszus ebben a szellemben fog munkálkodni. Sőt, hogy semmi félreértés ne legyen, még külön szóltak Friedrich Adlerről, megerősítvén: „sajnálatosnak találjuk, hogy a kongresszus munkájában nem vehet részt". A „függetlenek" így egyértelműen érzékeltették, hogy az osztrák baloldali ellenzékkel rokonszenveznek. 136 A baloldal készülődéséről beszédesen írt Danneberg Kautskynak, aki ily módon megint kapcsolatot teremtett a két ország ellenzéki pártjai között. Danneberg október 12-én, néhány nappal a kongresszus kezdete előtt értesítette Kautskyt egy nagyobb politikai „nyilatkozat" előkészületeiről. Danneberg megállapította: „a hangulat lényegesen kedvezőbb, mint korábban volt", de nem számított arra, hogy ez a kongresszuson is visszhangot kaphat, mivel azon „az összes régi bürokrata" megjelenik majd. Mindehhez Danneberg hozzátette, a baloldal gyengesége, hogy nincs jó szónok.13 7 Ilyen előzmények, kétségek és remények, de mindenesetre az erjedés és a baloldal erősödésének talaján kezdte meg munkáját a pártkongresszus. Adler már a kongresszus megnyitójában megütötte azt a hangot, amely alapját képezhette szerinte a pártegység megőrzésének - a német pártszakadás tapasztalatai után. A háború négy esztendejére visszatekintve mentségként említette, hogy a „katasztrófa" pillanatában csak egyetlen gondolat vezérelte őket: a párt fenntartása. Majd polemikus érvekhez nyúlt, de érvei teljesen azonosak voltak Vanderveldéjével és a szociálsovinizmusban bűnös valamennyi pártvezetőjével: arra hivatkozott, hogy a polgári lapok már eltemették az Internacionálét, s lám, az tovább él, sőt megerősödött, miként azt az orosz forradalom tanúsítja. Különben, ismételte meg a már sokszor elmondott érvet, a „kapitalizmus nem nyert nagyobb vonzerőt azáltal, hogy ezt a világmészárlást közvetve előidézte". Adler fegyvertárában ekkor új eszközök is feltűntek, mikor azt bizonygatta, hogy az osztrák párt jobb, a pártvezetőségben a munkások inkább megbízhatnak, mint egyes más pártokban, amivel a német többségiektől határolódott el. „Ha más országok proletárjai azt hiszik — fejtegette —, hogy a többi osztállyal közös politikát csinálhatnak, mitőlünk távol áll ez a hit: a német polgársággal és parasztsággal a munkásság nem csinálhat közös politikát és közülünk soha senki sem gondolt egy pillanatig sem arra, hogy az ellentétek áthidalhatók, vagy hogy lehetséges lesz a polgári pártokkal vállvetve küzdeni." Vagy ha mégis —folytatta —, akkor ezek vakok voltak, mert rá kellett ébredniük, „hogy a német polgárság vezető csoportja a megegyezéses béke ellen nyilatkozott és a háború mellett uszít."138 Adler hangvétele nyilvánvalóan eltér Scheidemann és David würzburgi referátumétól. Az osztrák és a német referátumok eltérése ismételten figyelmeztet arra, hogy az „ausztro-marxizmus" gyökerei visszanyúlnak a háború előtti és alatti munkásmozgalomba. Adler megnyitó szavainak szellemében terjesztette elő Skaret a pártvezetőségjelentését aláhúzva, hogy az orosz forradalom milyen lendületet adott az oszt-136 Uo. 644 137 Uo. 138 IISG K. D. VII. 312.
