Századok – 2002
Történeti irodalom - Quellen zur Militärgeschichte. 200 Jahre Kriegsarchiv (Ism.: Balla Tibor) IV/981
983 TÖRTÉNETI IRODALOM A kommunista vezetővé való szocializálódás szempontjából követi nyomon Csermanek János 1937-42 között, döntően a VI. kerületi szocdem szervezetben végzett tevékenységét. Huszár ezen időszak legpozitívabb változásának azt tartja, hogy ekkoriban oldódott valamennyire primer proletárszemléletéből fakadó úr- és polgárgyűlölete, valamelyest enyhültek a szociáldemokráciával szembeni előítéletei, s e tapasztalatok nyomán már értelmiségi közegben is jobban tudott tájékozódni. A „lefojtva megőrződött traumák" sorában fontos helyet foglal el a KMP színlelt feloszlatása, illetve a Békepárt létrehozása. Bármennyire is reálpolitikai indíttatású volt ez a döntés, a Moszkvában tartózkodó kommunista vezetők, élükön Rákosi Mátyással, csakúgy, mint a hazai börtönökben raboskodó illegálisok szigorúan elítélték, sőt egyenesen likvidátorságnak tekintették. A pártfeloszlatás körüli viták kapcsán Huszár Tibor utal arra is, hogy ezek a megosztottságok, pontosabban a mögöttük meghúzódó hazai terepismeretbeli, kapcsolatrendszerbeli különbségek, 1945 után fontos politikai csoportképző tényezőkké váltak. Ez a messze ható tényező már átvezet bennünket a század második felére. Elismerve azt a rendkívül alapos munkát, amit Huszár Tibor az adatok összegyűjtésével végzett, érzékelve a belső vívódást, melyet a szerző átélt a kádári életút 1945 utáni állomásainak nyomon követése során, a recenzens mégis úgy véli, hogy az 1945-1956 közötti időszak értelmezése kapcsán a hangsúlyokat esetenként máshová helyezné. Az adott történelmi kor hatása erősebb lehetett annál, mint amennyit ebből a szerző megjelenít. Az 1945-48 közötti periódus tárgyalása során több olyan mozzanattal találkozik az olvasó, melyek a történelmi helyzetbe való beillesztés híján nincsenek kellően feltárva. Közvetve erre utal a fejezet belső aránytalansága is: míg az 1945-ös esztendő fejleményeivel 28 oldal, addig a következő, ugyancsak sorsfordító három év történéseivel mindösszesen 17 oldal foglalkozik Huszár Tibor az 1945-1948 közötti éveket Kádár János egyik legkiegyensúlyozottabb, legnyugodtabb életszakaszaként jellemzi. „A teljes nincstelenségből, az üldözöttek zárt világából a polgári-emberi élet magasabb szintjeire kerül: fontos párttisztségek betöltője, országgyűlési képviselő, majd miniszter; rendezetté válik magánélete is." (69. o.) A pozitív összkép ellenére a szerző feltáija és értelmezi azokat a háttérben meghúzódó változásokat, új tapasztalatokat is, amelyeknek jelentőségük volt Kádár vezetői tulajdonságainak formálódásában. Ezek közül a legfontosabbnak, s a későbbiekben is meghatározónak tekinthető az, hogy a moszkovita vezetők hazatérésével meg kellett tanulnia, hogy új erővonalak mentén alakul a pártrangsor. Az 1945 első felében Kádárt érintő pozícióváltozások, valamint az ugyanezen időszakban induló első koncepciós eljárások (a Demény-ügy, Skolnik József letartóztatása, majd pártból való kizárása) egyértelművé tették, hogy a legfontosabb döntési pozíciókat csak a Moszkvából érkezett káderek tölthetik be. Az is világossá vált: a 'nemzeti káderek' fontosak ugyan, de pozíciójuk, illetve pozícióba kerülésük nem annyira illegális múltjuk, sokkal inkább a moszkoviták bizalmának függvénye. Milyen feszültségforrást, illetve tanulási esélyt jelentett Kádár számára a párt vezetőtestületeiben való jelenlét? — teszi fel e kérdést Huszár Tibor. Két momentumot emel ki. Az egyik feszültségforrást a moszkvai 'négyek' (Rákosi, Gerő, Farkas, Révai) ideológiai, műveltségbeli fölénye, nemzetközi kapcsolatrendszere jelentette. Az illegalitás éveiben Kádárnak nem volt lehetősége arra, hogy módszeresen képezze magát. 1945 elejétől pedig olyan fontos megbízatásokat kap (budapesti rendőrfőkapitány-helyettes, majd bekerül a KV Titkárságába, és a Budapesti Területi Bizottság titkára lesz, azután a Káder osztály vezetésével bízzák meg), melyek mellett már nem volt ildomos pártiskolára küldeni. Ugyanakkor e feladatai mellett nagy erőfeszítéseket tett, hogy műveltségbeli hiányosságait felszámolja. „Rákosiék megbízták Lukács Györgyöt, foglalkozzon vele. Kádár élt a lehetőséggel s rendszeresen eljárt a filozófus Belgrád rakparti lakására. Természetesen az évtizedes hátrányok leküzdésére esélyei korlátozottak voltak, ám ennél is lényegesebb: stúdiumai elsődlegesen a sztálini típusú pártmunkás szerepkörének elsajátítására irányultak. Megőrződött beszédvázlatai, írásai szókészletükkel, stiláris bizonytalanságaikkal nemcsak a műveltségbeli deficitet tükrözik, de azt is, hogy még nem szuverén politikus, hanem tanítvány, az SZK(b)R az MKP vonalának fenntartások nélküli hű közvetítője." (97. o.) A másik feszültségforrást már jelezték az 1945 első felében őt is érintő váratlan leváltások, előléptetések. A moszkoviták a sztálini módszereket követve igyekeztek a hazai kádereket bizonytalanságban tartani, s ehhez az illegális kommunisták esetében a mindenkit kísérő rendőrspicligyanú és a frakciós múlt szolgált hivatkozási alapul. Kádárnál ez a helyzet sajátos kettősséget eredményezett. „Kádár... az első pillanatoktól megtanult a gyanú árnyékában élni...., s jóllehet egyre fontosabb megbízásokat kap, nem érezheti magát teljesen felszabadultnak. A belső bizonytalanságot s a félelmet már ekkor kitűnően álcázza: akik ezen években környezetében dolgoztak — kevés kivétellel — szerénysége mellett derűjét, kiegyensúlyozottságát idézik." (97. o.)
