Századok – 2002
Történeti irodalom - Quellen zur Militärgeschichte. 200 Jahre Kriegsarchiv (Ism.: Balla Tibor) IV/981
984 TÖRTÉNETI IRODALOM A Kádár életét átható kettősséget más dimenziókban is megvilágítja Huszár Tibor. „A folyamatos változások közepette Kádár is jobban megtanulta a látszólag helyes érvelés mögé rejtett szócsavarás művészetét.... a megvalósulni vélt cél nevében minden eszköz számára is elfogadhatóvá vált, s az is magától értetődővé, hogy a párttagság és a 'tömeg' is manipulálható.... Ezen években a machiavellista technikák alkalmazásának egyik frontemberévé válik." (118. o.) Az 1945 őszén visszakapott budapesti területi titkári pozíció mellett, az MKP III. kongreszszusán 1946 szeptemberében főtitkárhelyettessé is megválasztották. A szerző áttekintést ad Kádár feladatkörének kiszélesedéséről, ugyanakkor érintőlegesen foglalkozik azzal a fontos kérdéssel, hogy az 1946-48 közötti időszakban a parlamenti és 'parlamenten kívüli' nyomásgyakorlás (gyakorta törvénytelen) formáinak, a kettős beszéd technikáinak valamint a manipuláció eszközeinek elsajátítása hogyan hatott Kádár politikusi formálódására. Huszár Tibor utal arra, hogy Kádár 1945-1948 között fontos szerepet játszott a hagyományosan szociáldemokrata irányultságú szakszervezeti mozgalom államosításában, majd a pártegyesítéskor a jobboldalinak minősített szociáldemokrata párt-és szakszervezeti vezetők, illetve üb-elnököknek a pártból való kizárásában, de a recenzens úgy véli, ezen tapasztalatok elemzése több figyelmet érdemelt volna. A fellelhető források korlátjaira hivatkozva, elég szűkszavúan elemzi a szerző\azt is, hogyan változott Kádár belügyminiszterségének első évében. Amit kiemel, az lényegében folytatása az előző fejezetnél említetteknek. Azaz Kádár a kezében összpontosuló jelentős hatalmi pozíciók révén (főtitkár-helyettes, az államvédelmi szervek tevékenységét koordináló 'hármas bizottság' tagja) „a manipuláció és cselszövések technikáinak 'hatósági' érvényesítésében szerzett tapasztalatokat". (136. o.) A szerző továbbviszi a megelőző fejezetben az ún. kettős beszédről megkezdett gondolatmenetét is. „Minisztersége e periódusában még inkább rákényszerül a 'kettős beszédre'. Pártnapi előadásain, egyre ritkuló gyárlátogatásai során igyekszik 'életben tartani' habitusából következő közvetlen, egyszerű beszédmódját, a konspiráció, az osztályellenség sarokba szorításának, üldözésének szenvedélye ugyanakkor hivatásszerűen végzett munkaköri kötelessége. Azért, hogy az új feladatait, a sztálinizmus dogmáit belső meggyőződéssé tegye, nagy árat kellett neki is fizetnie: az ortodoxia ára a megmerevedésre való hajlam. S a merevség is jellemző személyiségére. Ha nem is mindig azonos erővel, de ezen időszakban meghatározóan." (136.0.) Míg Kádár János miniszterségének első évéhez kapcsolódva Huszár Tibor a vonalkövető politizálás mellett a magabiztosságot emeli ki, addig 1949 nyarától, a Rajk-per előkészületeivel összefüggésben már a főhős elbizonytalanodottságára, leplezett félelmére hívja fel a figyelmet. Kádár személyiségfejlődésében Huszár fontos szerepet tulajdonít a Rajk-ügynek. Nem annyira Kádárnak a per folyamatában betöltött szerepére helyezi a hangsúlyt, hanem arra a fokozatosan kialakuló lélektani helyzetre, ahogyan Kádárban „egyre erősebbé válik... a félelemmel elegyülő bizonyosság: potenciálisan ő is gyanúsított. A vádpontok reá is illeszthetőek, lezártnak vélt ügyei elővehetőek, önkényesen átértelmezhetőek ... Belső szorongásai, amelyeket a megelőző években oldott a feladat, a bizalom, a valahová tartozás tudata, fokozatosan felerősödtek,...". (142. o.) E helyzet lényegét — Kádár gyerek- és ifjúkorának ismeretében — a következőképpen foglalja össze Huszár: „Kádár számára ugyanis a pártban való jelenléte nem egy meghatározott életnívó elérésének, előmenetelének az esélyét jelentette, hanem létezésének minden más köteléknél erősebb kötőanyagát, önértékelésének, érzelmeinek társadalmi keretét. Ha a 'párt' megvádolja, kizárja, társadalmi beágyazottságának szövete bomlik fel. Életútjából következően a párt családot, rokonságot pótló, életcélt adó közösségül szolgált számára; a 'pártmunka' nem 'szerepforrás' volt, hanem lételeme." (150. o.) Az általános bizalmatlanság légkörét jól érzékeltetve, a szerző drámai feszültséget teremtve kíséri végig a Kádár leváltása előtti hónapokat, a fokozódó félelem, a rávetülő gyanú állomásait. Források sorával bizonyítja, hogy Rákosi Mátyás már 1950 nyarán terhelő adatokat gyűjtött Kádár Jánosról, sőt már az őrizetbe vétele előtt nyomoztatott ellene. Az ürügy az 1943-as pártfeloszlatás volt. Hogyan viselte Kádár az ellene folytatott lélektani hadviselést? A szerző Kádár János négy, 1951. február l-l 1-е között keletkezett feljegyzését elemezve mutatja be, hogy az egyre feszültebb légkörben főhőse hogyan jutott el a gyanúsítás határozott elutasításától, saját vétlenségének határozott védelmén keresztül addig a stádiumig, hogy a párt feloszlatásáért egyértelműen magára vállalta a felelősséget. Ezt február 11-i 'Rákosi, Gerő, Farkas, Révai elvtársaknak' címzett levelében foglalta írásba, egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy a feloszlatást akaratlanul elkövetett, súlyos hibának, de nem árulásnak minősíti. Huszár úgy értékeli e fordulatot, hogy Kádár elbizonytalanodottsága, nyugtalansága ellenére (még) nem roppant össze, tartalékainak mozgósításával új védekezési stratégiát alakított ki.
