Századok – 2002

Történeti irodalom - Quellen zur Militärgeschichte. 200 Jahre Kriegsarchiv (Ism.: Balla Tibor) IV/981

982 TÖRTÉNETI IRODALOM Egyrészt kortársként végigélte a Kádár-korszakot, másrészt szerepet vállalva a rendszer intézményeiben, maga is gyakorolta „a korszak uralkodó beszéd- és gondolkodásmódját". Óhatatlanul más nézőpontból szemléli Kádár Jánost az a történész, akinek szakmai felkészülése, majd kutatói tevékenysége a rendszerváltást követően kezdődött, és így már csak utólag, a dokumentumok, visszaemlékezések alapján próbálja megítélni a 20. századi magyar történelem egyik legvitatottabb személyiségét. A biográfia első kötetének kereteit meghatározó évszámok, 1912 és 1956 már jelzik, hogy a szerző nem csupán a szorosan vett politikusi tevékenységet vizsgálta. A levéltári források, visszaemlékezések, valamint az oral history eszközeinek bevonásával Csermanek János (A recenzens 1945-ig a Csermanek János, majd azt követően a Kádár János nevet használja.) születéséig, sőt fogantatásáig igyekszik visszanyúlni, és ezt a következőkkel indokolja. „Ha igaz — s igaz, mert kísérletileg bizonyított —, hogy már a terhes anya által átélt erőteljes lelki megrázkódtatások is nyomot hagynak a magzatban, s hogy különösen frusztráló hatásúak a kisgyermek fejlődése szempontjából a szoptatás időszakában észlelhető biztonság- és egyensúlyhiány, akkor mindez a történtek ismeretében hatványozottan vonatkozik Csermanek János életének első hónapjaira." (8. o.) Már a gyermekkort tárgyaló fejezetben is kiderül Huszár Tibor munkamódszere, hogy kutatási eredményeit időről-időre összeveti főhőse visszaemlékezéseivel, valamint Gyurkó László „Arcképvázlat történelmi háttérrel" című müvének vonatkozó részeivel. Érdekes észrevételekre vezet a párhuzamba állítás a nevelőszülőknél eltöltött első hat év esetében. Az eddig uralkodó idilli képet több ponton árnyalja a szerző. Nem az átélt boldog, meghitt pillanatokat kérdőjelezi meg, hanem ráirányítja a figyelmet arra, hogy az anya távolléte, és az apa hiánya miatt a kapolyi éveket bizonyosan végig kísérte a félelem és a szorongás érzése is. Annak ellenére, hogy az iskoláskorban Kapolyon eltöltött két nyár még inkább a negatív élményeket gyarapította, a gyermek Csermanek emlékezete nem engedte elveszni a „a földi paradicsom e darabját", s ennek eredménye „a képzeletben felhőtlenné tisztult emlékkép". A szerző bemutatja azokat a feszültségforrásokat, amelyekkel Csermanek János a rangos belvárosi elemiben a szegénysége, a tájszólása, stb. miatt szembesült az 1918 utáni budapesti iskolás évek során. Megkülönböztetett figyelmet szentel annak a kérdésnek, hogy milyen konfliktusok jelentkeztek anya és fia kapcsolatában hat év távollét után. „János egyrészt megtanult alkalmazkodni s lefojtani az őt ért sérelmeket, másrészt a szorongásokat megkísérelte 'a küzdj meg és menekülj' cselekvéssorával oldani. Magatartásában a kettősség nyomai ekkor fedezhetők fel először. A küzdelem és menekülés effektusai fejeződnek ki már hét-tíz évesen csavargásaiban, 'világgá megyek' hangulataiban." (20. o.) A kamaszévek sok érdekes adaléka ellenére a recenzensben mégis maradt némi hiányérzet. Az „olvasó, álmodozó, töprengő" gyerekként jellemzett Csermanek János olvasmányélményeit Huszár sem tárgyalja részletesebben, mint ahogyan főhőse utal rá visszaemlékezéseiben. Az inaséveket vizsgálva Huszár Tibor megragad egy olyan személyiségvonást, mely a későbbiekben főhőse politikai életrajzának egyik alappillérévé válik. „Az írógépműszerész szakma megadta a kitörési esélyt, de a fiatal, tizennyolcadik életévében járó Csermanek János az úri proletárok — korabeli szóhasználattal: a munkásarisztokraták — világában nem érezte otthon magát. Számára a kiszolgáltatott, a szegény ember volt a proli, ösztönösen azokkal szolidarizált.... gondolatvilágában már ekkor megjelenik — jóllehet ekkor még nem tudatosul — egy kettősség, mely változó alakzatokban és tartalommal végigkíséri életét. Kötődik is az elesettek, peremre szorultak világához, melyben maga is felnőtt és eszmélt, de — visszaemlékezéseiből kitetszően — ki is akar törni e világból." (24-25. o.) Mint utaltunk rá, Huszár Tibor sokszor használja művében főhőse visszaemlékezéseit. Az 1930 és 1945 közötti másfél évtizedet átfogó fejezetben is támaszkodik erre a forrásra, ám még az addiginál is erőteljesebb kritikai értelmezésnek veti alá. Ezt egyrészt indokolják az illegális KMP-vel kapcsolatban 1945 után rögzült dogmák, másrészt pedig azok a tragikus fejlemények, melyek Csermanek Jánost önigazolásra késztették. Huszár hosszasan elemzi az 1933. évi letartóztatás során elkövetett konspirációs hiba lélektani hatásait. Hogyan hatott Csermanek János személyiségfejlődésére az a tény, hogy „az egyetlen távlatot nyitó és őt befogadó közösség kitagadta, magára hagyta" — teszi fel a kérdést a szerző. Az egyszerre érzett bűntudat és a hosszas mellőzés miatti megbántottság — a szerző szerint — fokozta Csermanek sebzettségét, érzékenységét, ugyanakkor büszkesége miatt e sérelmeket elfojtotta, a környezete, s anyja elől is elrejtette. Huszár hangsúlyozza, hogy „az érzékenységek, s lefojtási mechanizmusok párhuzamos erősödése személyiségének fontos jellemzője." Sőt azt is előre vetíti, hogy ez az állapot („az el nem oszlatott stressz") a későbbiekben döntően befolyásolja, hogyan dolgozza fel politikusként az őt ért válságokat.