Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Pach Zsigmond Pál: A vidéki posztóipar az északkeleti országrészen a 15-17. században IV/793
798 PACH ZSIGMOND PÁL Amikor azután pár évtizeddel később — I. Rákóczi Ferenc özvegyével, Zrínyi Ilonával kötött házassága révén — Thököly Imre került a munkácsi, meg a vele szomszédos podheringi és szentmiklósi uradalom birtokába, maga (illetve megbízottja, Bajomy János) sem mulasztotta el 1684. július 10-én kelt gazdasági utasításában az elmúlt idők hadjárásaiból, megpróbáltatásaiból ocsúdni kezdő jószágainak udvarbíráit felszólítani „némely malmaink zsilipjeinek" rendbehozására, no meg arra, hogy „posztókallóink, [lő]portörő malmunk, vízhányató kerekünk" mindegyikét „úgy csináltassa, hogy azokban és az azok által leendő munkákban fogyatkozás ne legyen".2 3 A szentmiklósi udvarbíró Bakay Márton részére 1698. március l-jén a Rákóczi-árvák javára kiadott instrukció,2 4 majd a Podheringet is magában foglaló uradalomnak immár II. Rákóczi Ferenc utasítására 1699 október-novemberében készült urbáriuma pedig magán viselte a Thököly-fejedelemség bukásának nyomait is. Podheringen „a régi boldog üdőben a falu felé [lisztelő] malom volt a Latorczán, négy bokor [=pár] kőre forgott, azon kívül... kalló is, mindezek elpusztultak és most csak az helye vagyon, kár illy hasznos jószágnak pusztán állani" - panaszolta az urbárium készítője a földesúri majorság tartozékairól szólva. A fennmaradt kallók a kenézek kezén voltak a Latorca mentén: az „alsó vidéki" Repede falu határában csakúgy, mint a „felső vidéki" Zavadkán és Alsó-Vereckén.25 Magán Munkácson viszont — ahol régebben csak lisztelő, fűrész-és portörő malmot vettek számba a vár alatt — az 1685. és 1699. évi összeírás egyaránt urasági posztókallót is feltüntetett.2 6 2. A szomszédos Máramaros megye viszonyai sokban hasonlítottak a beregiekre. Mindenekelőtt abban, hogy itt is kenézek (és egy ideig közösen választott vajdák) vezetése alatt települtek és éltek a falvak vlach lakosai: a megye északi részén főleg ruszinok (rutének), a délin túlnyomóan románok. A környék valamennyi kenézét összehívva (convocatis omnibus kenesiis terrae) hajtott végre egy birtokba helyezést - jelentette a máramarosi vlachok vajdája (voyvoda olacorum de Maramorosio) Lajos királynak 1349. szeptember 21-én.27 Négy „hű olachusának" adományozta a Nagyág folyó melletti Lipcsének és Szelemezőnek kenesiatusát — tudatta az uralkodó 1350. március l-jén —, abban a reményben, hogy majd több lakost fognak odatelepíteni, és azzal a felszólítással, hogy a két falu jelenlegi és majdani vlachjai a kenézeket semoruknak ismerjék el és engedelmeskedjenek nekik.2 8 Hasonlóképpen néhány „hűséges olachusára" ruházta Lajos király, érdemes szolgálataikért, 1361. május 14-i oklevelében az Iza mellékfolyó-23 MGSz I (1894) 146, 157, 159, 263. 24 A birtoklási határvitákkal is bajlódó provisor utasítása a „malmok proventusáról" csak általánosságban ejtett szót, a gyapjúnak pedig csak jó pénzen való eladására buzdított, „az urak ő nagyságok" hasznára: MGSz II (1895) 303-304, 307. 25 Maksay Ferenc·. Urbáriumok. XVI-XVII. század (= MU). Bp., 1959. 557, 560, 588, 594. 26 MRGy 327, 334, 336; OL U et C 19:14; Lehoczky II. 426. 27 Mihályi János: Máramarosi diplomák a XIV és XV századból (=MMD). Máramarossziget 1900. 28. 28 MMD 29-30. Mindkét falu lakosai eleitől fogva ruszinok voltak: Bélay Vilmos: Máramaros megye társadalma és nemzetiségei. A megye betelepülésétől a XVIII. század elejéig. Bp. 1943. Adattár 143, 171.
