Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Tóth István György: Galántáról Japánba. Olasz misszionáriusok a 17. századi Magyarországon és Erdélyben IV/819
OLASZ MISSZIONÁRIUSOK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON... 851 zánkban térítő olasz misszionáriusok olyan igencsak különböző berendezkedésű, politikai rendszerű államokban éltek, mint a pápaság, a spanyol uralom alatt álló Nápolyi Királyság vagy pedig a Velencei Köztársaság. Ezek után joggal várhatnánk, hogy ezek a különbségek a Lombardiából vagy Szicíliából Magyarországra érkezett olasz misszionáriusok hazánkban szerzett benyomásaiban is tükröződnek, ám semmi hasonlónak nem sikerült a nyomára bukkannom, akár Milánóból, akár egy szicíliai kisvárosból, akár Velence mellől, akár magából Rómából érkezett a misszionárius, hasonló módon írta le a magyarokat és a szokásaikat. Mindezt nem írhatjuk a római centralizmus számlájára sem, mert az itáliai ferenceseket az egyes, regionális alapon szervezett rendtartományok képezték ki és küldték Magyarországra. A magyarázatot abban kereshetjük, hogy az Itália és az „északi Európa" közötti alapvető ellentét mellett (mert az olaszok számára már Magyarország is Észak volt!) az olasz misszionáriusok számára jelentéktelennek tűntek a két nagy európai régión belüli különbségek. Ezt az egyik legjobb megfigyelő a felvidéki olasz misszionáriusok közül, Giovanni Battista Astori da Ferrara 1640-ben írt jelentésében világosan meg is fogalmazta. A magyarországi paphiányon akkor lehet segíteni, ha a konventuális ferences rend ausztriai, stájerországi, lengyel-és oroszországi rendfőnökeinek határozott utasítást adnak: Küldjenek a rend bécsi, gráci és krakkói noviciátusaiból minden évben egy vagy két fiatalt a magyarországi misszióba. Ezek a szerzetesek Magyarországra jönnének, „hogy elsajátítsák az itteni szokásokat, amelyek a hazájukbeliektől csak kevéssé különböznek." Az olasz misszionárius tehát úgy látta, hogy — persze összehasonlítva az itáliaiakkal — a magyarországi szokások csak kevéssé különböztek attól, amihez az osztrák, stájer, lengyel vagy éppen kelet-galíciai papnövendékek hozzászokhattak.116 Az olasz misszionáriusok gyakran minden követ megmozgattak azért, hogy missziót kapjanak Magyarországra - itt azonban már sokszor éreztek igen erős honvágyat „Itália kék ege" után. Az itáliai éghajlathoz szokott misszionáriusok sokat szenvedtek az esős és hideg „Északon", azaz Magyarországon. Érdekes módon ebben sem találtam különbséget az Itália oly különböző tájairól hazánkba érkezett hittérítők beszámolói között, pedig az Alpokkal határos Bergamóból és Trentóból éppen úgy jöttek hittérítők, mint a perzselő naphoz szokott Szicíliából. A magyarországi „szörnyű" klíma híre már Itáliában elérte a misszionáriusokat. Francesco Antonio da Santo Felice (a későbbi goai misszionárius) még a közelében sem járt Magyarországnak, amikor már arról írt, hogy a mellérendelt misszionáriustársa az ottani rettenetes éghajlatot nem bírná ki.117 Egy évvel később pedig San Felice, miután a magyarországi missziót nagy csalódások után elhagyta, már Bécsből írt Malatesta Baglioni nunciusnak arról, hogy nem sikerült a rend egykori kolostorait visszaszerezniük. Azt pedig csak nem várhatják el tőlük Rómában, fakadt ki, hogy az erdőben lakjanak, hiszen itt északon megfagynának, - igaz, ez a protestánsokat nagy örömmel töltené el.118 Pietro da Sant'Angelo a lie App SOCG Vol 320. Fol. 6-10/v. 117 APF SOCG Vol. 11. Fol. 335. 376. 378. lis App SOCG Vol 78 Fol 18
