Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Tóth István György: Galántáról Japánba. Olasz misszionáriusok a 17. századi Magyarországon és Erdélyben IV/819
842 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY van Bécsben, írta, de még mindig nem kapta meg a misszióprefektusi kinevezését. III. Ferdinánd magyar király útlevelet is kiállított a szerzetesnek, de arról, hogy mit csinált a továbbiakban, eljutott-e az ekkor az erdélyi fejedelem uralma alatt álló missziós területre, semmit sem tudunk; ha eredményes lett volna da Faenza útja, akkor aligha mulasztja el, hogy ezt kiemelje a Kongregáció előtt.80 Az, hogy 1649-től Felső-Magyarország újból a császár országához tartozott, természetesen megnövelte a katolikus missziók mozgásterét is, most már szabadabban működhettek az olasz misszionáriusok is. 1650 júniusában nevezték ki ide missziófőnöknek Giovanni Tommaso Merighi da Bologna magyarországi provinciálist. Ο már eljutott az időközben a királyi Magyarországhoz visszatért Sztropkóra, ahonnan 1651 áprilisában számolt be a térítőmunkájáról, és a felsőmagyarországi katolicizmus helyzetéről. A városok az „eretnekek" kezén vannak, írta, a katolicizmus maradványait csak a falvakban és a kisebb mezővárosokban lehet megtalálni. Alig néhány misszionáriusa van, jelentette, kéri tehát, hogy a környező rendtartományokból küldjenek ide szerzeteseket. Három Sztropkó közelében fekvő falut, elűzve a lutheránus prédikátorokat, már teljesen megtérítettek, és ezt remélik a református Holcsik faluról is - jelentette Rómába. Az olasz ferencesek missziója tehát valóban ismét talpra állt. Merighi 1651. októberében Krakkóba ment, és valószínűleg már nem is tért vissza a magyarországi misszióba, legalábbis nem tudunk semmi többet az itteni munkájáról. 8 1 1654. áprilisában a sztropkói plébános, Remigius Cizemsky lengyel konventuális ferences, akit éppen Merighi hívott át Lengyelországból a misszióba, azt írta Rómába, hogy az értesülései szerint Merighi vízbe fulladt, arról azonban, hogy ez hol történt, nem szólt. 82 A következő — és egyben valószínűleg az utolsó — magyarországi olasz konventuális misszióprefektus Alessandro della Croce da Milano volt. Delia Crocét eredetileg — a persze csak üres címet jelentő — erdélyi provinciálisnak nevezte ki a rendfőnök, míg a magyarországi tartományfőnök Giovanni Battista Ursino lett volna. Ez utóbbi azonban nem tudott a misszióba menni, ezért Francesco Tigosini da Viterbo kapta meg az erdélyi provinciális címét, della Croce pedig — a valamivel mégiscsak több tartalommal rendelkező — magyarországi tartományfőnök titulusát. Della Croce 1652 decemberében el is jutott Sztropkóra, ahova magával vitte a rendtársát, Francesco Vizzali da Modenát is, és legalább 1653 június végéig Sztropkón térített.83 A kisvárdai nemesek, ahol a ferences rend másik ágához tartozó, de szintén olasz obszerváns ferences misszionáriusok nem sokkal korábban hagytak fel a missziójukkal, katolikus papot kértek della Crocétől, ám magyarul tudó szerzetes ekkor nem volt a misszóban. Della Croce ezért odaküldte Vizzalit, hogy legalább latinul misézzen, gyóntasson. Vizzali mellett két lengyel szerzetes segítette della Croce munkáját. Az egyikük, a kitűnő ördögűző hírében álló Bonaventura Bylinski már jó ideje itt szolgált, míg a másik lengyelt della Croce hívta ide a szlovákok 80 APF SOCG Vol. 96. Fol. 255. + 256/v. 81 APF SOCG Vol. 218. Fol. 188. + 195/v. 82 APF SOCG Vol. 218. Fol. 47-48. 485. 83 APF SOCG Vol. 269. Fol. 109. 112. 117/v.
