Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Erőd a Duna mentén (Ism.: Dombrády Lóránd) III/785

787 TÖRTÉNETI IRODALOM is árulkodnak. Lácátu§u tábornoknak a 19. gyaloghadosztálynak adott január 5-i harcparancsa arról tanúskodik, hogy a román csapatok harci kedve nem volt töretlen: „Szigorú intézkedéseket kell hozni, hogy az elért vonalakat bármi áron megtartsák." Január 6-án: „A támadás előtt a zászlóaljak, századok és szakaszok parancsnokai hívják fel az emberek figyelmét mindazon súlyos következményekre, amelyek bármelyik katonára várnak, aki nem hajtja végre a támadási parancsot és nem megy a lehető leggyorsabban a cél felé, melyet, az ellenséget minden áron szétverve, feltétlenül el kell foglalni. Minden egység parancsnokának minden erejével pontosan végre kell hajtania a fenti parancsot. Ahol bármilyen lazaságot vagy késlekedést észlelek, a legkeményebb eljárást foganatosítom a vétkesek ellen." Az eredményt illetően a jelentések természetes jellemzője a történtek kozmetikázása: sikereik feldicsérése és balsikereik bagatellizálása. Kemény harcokban szorítják vissza és nyernek tért a keményen védekező magyar-német ellenséggel szemben. Annak számtalan fegyverét semmisítik meg és zsákmányolják, jelentős számú foglyot - elsősorban magyart - ejtenek. Mindezt valószínűtlenül kis saját veszteséggel érik el, amit azért súlyosnak neveznek. Megállapításaink alátámasztására tallózzunk a román jelentésekben. A két hadosztály január 1-i jelentései a december 31-én indított támadásukról adnak számot. Az akció, melytől gyors sikert reméltek, az ellenség kemény ellenállásába ütközött és az éjszakába nyúló „folyamatos támadássá" terebélyesedett. Az ellenség ennek során minden harceljárást bevetett, hogy késleltesse a támadást és minél nagyobb veszteséget okozzon a támadó román csapatoknak - jelentette a 19. gyaloghadosztály. Ennek során sok hadifoglyot ejtettünk és a mi veszteségeink is nagyok voltak: 5 halott és 40 sebesült. A támadásban résztvevő 9. román lovashadosztály hasonló tapasztalatokról jelentett. A harc során egységeinket olyan erős tűz fogadta az arcvonal teljes hosszában s az ellenség „mindennemű fegyver" bevetésével oly nagy ellenállást fejtett ki, hogy „egységeinknek meg kellett állniuk az ellenség nagy tűzereje miatt". A csapatok ennek ellenére folytatták a támadást. Arra kényszerültek, hogy „kis különítményekre tagolva harcoljanak, és a harc így folyt egész éjjel". Ez után a több órás öldöklő harc után a hadosztály vesztesége: 1 altiszt, 24 közlegény halott és 24 sebesült. Ennek során viszont 305 (!) magyar hadifoglyot ejtettek. Ugyanezen hadosztály január 4-én jelentette, hogy az ellenség a lóverseny térnél ellentámadott és „súlyos csapást mért" a 9. és 13. lovasezredre, mely 500 métert kényszerült visszavonulni. Ε súlyos harcok következménye: 7 halott közlegény és 20 tiszt és 42 sebesült közlegény. Ez utóbbi arány aligha vehető komolyan. De, nem tudunk mit kezdeni a január 6-i román jelentéssel sem, mely szerint a Január 5-ről 6-ra virradó éjszaka az ellenséges légierő bombázta az első vonalat és élőerőben veszteségeket okozott nekünk, elsősorban a 95. gy.e.-ben". Ezt követően a hadosztály reggel 9.30 - kor végrehajtott támadása nem hozott eredményt. „Az ellenség szervezett állásrendszere meggátolt minden előrenyomulást." Az ellenség sorozatlövő fegyverekkel, aknavetőkkel, nehéztüzérséggel keményen védekezett. Ezek után a jelentett veszteség meglepő: halott 4 közlegény, sebesült 2 altiszt, 29 közlegény. Rohamosan hanyatlott a fogyatkozó magyar csapatok harci szelleme is. A Zuglóban harcoló 10. magyar gyaloghadosztály január 8-i helyzet-összefoglalójában olvasható: „Az utóbbi időben kapott emberanyagpótlás minősége harckészség és helytállás szempontjából igen gyenge. Állandó felügyeletük és figyeltetésük a harccsoport pk.-okra súlyos terheket ró. A hadosztály régi legénysége már majdnem teljesen elveszett. Az új pótlások legénysége közül sok a szökevény." Közülük a gyáván megfutamodó hungaristák Pestre vagy Budára szöknek első bevetésük után. Ott a Nyilaskeresztes Párt védelme alá helyezik magukat és karhatalmi szolgálatot látnak el. Cselekedetükkel a hősiesen helyt álló csapatainkat nem egyszer súlyos helyzetbe hozták. így a hadosztálynak juttatott több mint 1.000 fő hungarista közül már egy sincs az arcvonalban, holott véres veszteségük nem is volt. A nem hungarista pótlások viszont - a jelentés szerint - az ellenséghez szöknek át. „Ilyen körülmények között Budapest védelme a pesti hídfőben már az igen kis erejű német csapatokra és a régebbi kiképzésű, kipróbált, harcedzett, de már igen elvérzett magyar katonaságra támaszkodik." Ezek után a jelentés záró mondata nem hathatott a meggyőzés erejével: A hadosztály csapatai készek a végsőkig való helytállásra és bíznak a felszabadító német csapatokban A hadosztály másnapi jelentése a helyzet további romlásáról és a csökkenő reményről adott számot. A Komáromból Budapest felmentésére indult német csapatok támadása állítólag a Vértes -hegységben elakadt. Ugyanakkor a nap folyamán nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenség minden erő bevetésével megindította végső nagy támadását a pesti hídfő elfoglalására. Ezen az oldalon még a felmentés beérkezése előtt ki akaija csikarni a döntést. A csapatok és a lakosság ellátása egyre rosszabb. Az élelmiszer, lőszer és üzemanyag hiányokat a gyér repülőgépes szállítások pótolni nem tudják. A kétségbeejtő helyzet arra indította Beregfy Károly vezérezredes honvédelmi minisztert, hogy Budapest ellátása és fokozottabb légi védelme érdekében forduljon Otto Wöhler gyalogsági