Századok – 2001
TÖRTÉNETI IRODALOM - Az első modernkori magyar szent - a dokumentumok tükrében. Apor Vilmos Gyulán (Ism.: Gergely Jenő) III/782
784 TÖRTÉNETI IRODALOM írás vagy beszéd, de számos közülük a társadalmi kérdéseket taglalja, anélkül, hogy a napi politikába ártaná magát. A dokumentumok közlése mintaszerű, mindenben megfelel a forráspublikáció szakmai szabályainak - amire itt aligha kell kitérnünk. Ε téren is szeretnénk azonban néhány kritikai megjegyzést is tenni, jelezve, hogy az egyháztörténeti vonatkozású forrásközlésnek milyen buktatói is lehetnek. 37. dok. 1. jegyzetben a stoláris jövedelmek között említik a keresztelésért fizetett díjat. A keresztelés „ingyenes" (persze adakozni akkor is lehetett). Az 57. dok. igen szép megemlékezés Prohászkáról. A jegyzetben a magyarázat nem elégséges, ó nem „támogatta" a Szociális Missziótársulatot, hanem egyházi elöljárója volt. Az 59. sz. dokumentumot tartjuk a kötet egyházpolitikailag legfontosabb iratának. Ebben Apor és paptársai tiltakoznak a részegyházmegye felszámolása ellen, ami az 1929-es dismembratio kapcsán merült fel. A dolog előzménye, hogy Trianon után, az 1921. február 10-i püspökkari konferencián gróf Széchényi Miklós nagyváradi püspök indítványára kimondták, hogy minden itt maradt egyházmegyerészt, bármily kicsiny is lesz, fenn kell tartani, azzal a szívóssággal, mint a török hódoltság idején. Trianon után a magyarországi részt a nagyváradi Ordinarius itteni vikáriusával kormányozta. A román konkordátum azonban ezt lehetetlenné tette, így került sor a már említett dismembratiora. Ezzel egyidejűleg azonban Glattfelder csanádi püspök javaslatot tett a Szentszéknek, hogy az ő csonka csanádi egyházmegyéjét egyesítsék az itt maradt nagyváradi résszel, amely így életképes lesz, és nyilván ő lenne az Ordinarius. Ezt azonban mind a magyar kormány, mind Serédi bíboros ellenezték. Amikor Glattfelder ötletét Aporék megismerték, írták az 59. dok.ként közölt beadványt. Ebben tiltakoznak a beolvasztás ellen, ám egyetértenek egy külön nagyváradi apostoli kormányzóság felállításával (Gyula vagy Békéscsaba székhellyel). Az adminisztratúra létre is jött. (Ugyanitt a jegyzetben a konkordátum magyarázata félreérthető. Az ugyanis nem a Szentszék és valamely ország viszonyát szabályozza, hanem az adott ország — állam, kormányzat — és az ott élő katolikus egyház egymás közötti viszonyát, a res mixtae tárgyába tartozó kérdéseket rendezi.) Egyébként a csanádi püspökség és a nagyváradi apostoli kormányzóság egyesítése 1982-ben megtörtént, ami az adminisztratúra megszűnésével járt, de nem jelentett beolvasztást. A végleges és teljes felszámolásra 1993-ban, a magyarországi katolikus egyházkormányzat gyökeres átalakítása során került sor. (II. János Pál pápa 1993. május 31-i Hungarorum gens bullájával). Ezzel megtörtént, amitől Aporék óvtak, s ami a jelenlegi nagyváradi püspököt is mélyen elszomorítja. Problematikusnak tartható a szerkesztők által egyes dokumentumoknak adott cím is. A „debreceni egyházmegyei hatóság" megnevezés nem indokolt 1920-1929 között, hiszen a vikárius nem is mindig Debrecenben működött, hanem ahol éppen plébános volt. Az egyházmegyei hatóság Nagyváradon volt. 1929-től 1941-ig, amíg a nagyváradi apostoli kormányzóság fennállt, talán elfogadható, de kérdéses is. Az adminisztratíra átmenetet képez a nem-önálló vikáriusi terület és a teljesen önálló egyházmegye (püspökség) között. Az apostoli kormányzóságok ezért nem is tartoznak egyháztartományba, hanem közvetlenül a Szentszéknek vannak alárendelve. Egyes adminisztratúrákból az idők folyamán püspökség lett. (Lásd Eisenstadt vagy Szabadka) A püspökségek alapító okmánya tartalmazza a székváros nevét, az adminisztratúráé nem. A pápa a nagyváradi apostoli kormányzóság élére Lindenberger János nagyváradi kanonokot, debreceni kisprépostot nevezte ki, így lett ennek központja Debrecen. A 101. dok. címében ismétlődik a „vatikáni nagykövet" megnevezés, tehát nem elírásról van szó. A 119/b. dok. 4. jegyzete érzékelteti, hogy mennyire szükséges ilyen munkálatoknál az egyháztörténeti tájékozottság. „Rendkívül jól esett Somssich kegyelmes úrnak Ő Szentsége távirata" - olvasható a dokumentumban. A 4. jegyzet: „Gróf Somssich József'. Ehelyett mi kívánkozik ide? Gróf Somssich József külügyminiszterként sokat tett a magyar-szentszéki diplomáciai kapcsolatok felvételéért. 1920-1924 között szentszéki magyar követ volt. 1939-ben ő vezette a magyar kormányküldöttséget ΧΠ. Pius koronázási ünnepségén. Súlyos betegsége idején XII. Pius pápa gyógyulást kívánó táviratáról van szó. 1941. január 22-én hunyt el Budapesten. De hát ne legyünk maximalisták. (A III. részben közölt kortárs visszaemlékezések inkoherensnek tűnnek.) A kötet végén található a rövidítések jegyzéke, majd a dokumentumokban előforduló „fontosabb személyek" (?) annotált névmutatója, sajnosan az előfordulás oldalszámának megadása nélkül. Az egy ívnyi képmelléklet néhány kevéssé ismert felvételt is tartalmaz. Hosszúra nyúlt recenziónkat talán az indokolhatja, hogy a forrásközlést példaértékűnek tartjuk az egyháztörténetet illetően. Az elmúlt évtizedben számos egyházi, egyháztörténeti forráskiadvány jelent meg, amelyek csak ritkán felelnek meg a szakma szabályainak. Hogy ennek mi az oka, itt ne kutassuk. Erdmann Gyula és Merényi-Metzger Gábor munkája ékes bizonyítéka annak,
