Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Az első modernkori magyar szent - a dokumentumok tükrében. Apor Vilmos Gyulán (Ism.: Gergely Jenő) III/782

783 TÖRTÉNETI IRODALOM A bevezető ugyanakkor nem akarja idealizálni Apor működését. A plébános távol tartotta magát a napi politikától, és ilyen kérdésekről csak ritkán nyilatkozott. Ő is egyetértett azzal a konzervatív felfogással, hogy az általános választójog bevezetése nem lehetséges addig, amíg a polgárok erre műveltségük okán nem alkalmasak. Az alsóbb rétegek érdekérvényesítésére inkább az érdekvédelmi (korporációs) szervezeteket tartotta alkalmasnak. (34. ο.) A bevezető arról viszont nem tesz említést, hogy Apor püspökké való jelölése(i) nyilvánvalóan kapcsolatban voltak bátyja, br. Apor Gábor szentszéki követi működésével, aki 1939. január 19-től töltötte be ezt a tisztet. 1939 közepén pedig öccsét már veszprémi segédpüspöknek javasolta a magyar kormány. Amint az is kézenfekvő, hogy győri megyéspüspöki kinevezésében is szerepe volt a szentszéki követnek. A korrekt és mértéktartó bevezető tanulmánnyal kapcsolatban néhány érdemi, illetve formai kritikai megjegyzést is kell tennünk. A 21. oldalon Apor Gábort „vatikáni nagykövet"-nek nevezi. Ezzel szemben Magyarország ekkor „csak" követeket küldött; továbbá nem „vatikáni", mert küldetése nem a Vatikánváros Államhoz, hanem az Apostoli Szentszékhez szólt, a helyes megnevezés tehát Magyarország szentszéki követe. A 23. oldalon a szerző szerint a trianoni békediktátum oka „a döntéshozók zömének elképesztő tájékozatlansága" volt. Az érdemben döntők biztosan jól tájékozódtak, a tájékozatlanokat Apponyi gróf előadásai és a delegáció dokumentumai tájékoztatták. A 25. oldalon a szerző szövegében a „szegedi püspök" kitétel szerepel, pedig a hivatkozott 97/a sz. dok-ból egyértelmű, hogy a csanádi püspökről (Glattfelder Gyula) van szó. Igaz, hogy ekkor, 1937-ben a csanádi püspök székvárosa kánonilag is Szeged, de az egyházmegye csak a Szentszék 1982. augusztus 5-i rendelkezése óta Szeged-csanádi püspökség (és ekkor sem szegedi). Itt jegyeznénk meg, hogy Apor és Glattfelder között nem volt jó kapcsolat. A nagyváradi (és szatmári) egyházmegye magyar részeinek birtokait 1920-tól 1930-ig a VKM kezelte, a dismembratio után (1930-tól) pedig Glattfelder lett „a nagyváradi püspökség, a szatmári püspökség és szatmári káptalan magyarországi birtokainak átvételére és kezelésére kiküldött bizottság elnöke". Ez a bizottság a reintegrációig, 1941-ig működött, és a javadalom jövedelmének tekintélyes részét elvonta, így nem támogatta Apor ilyen irányú kéréseit sem. Inkább elírásnak, figyelmetlenségnek nevezhető az Actió Catholica az Actio helyett; az AC-nek nem „helyi csoportjai" voltak, hanem a helyi szervezetek az illetékes egyházközségek lettek. Inkább bántó, hogy a lengyel eredetű Slachta Margit nevét itt is Schlachtának írták (28. o.). A dokumentumok I. részét a gyulai História Domus Apor Vilmos által írt része (1918. szeptember 1-től 1941. február l-ig) képezi. Ennek közlése igencsak helyénvaló, hiszen mint ismeretes, ez a forrástípus az egyháztörténetírás és a helytörténetírás talán legfontosabb bázisa. A plébános által vezetett „történet" egyes szám harmadik személyben íródott, és meglehetősen szűkszavú. Mégis dicséretes, hisz számos plébános elhanyagolta ezt a munkát, és időnként „visszatekintve", amikor ráért, foglalta össze az eseményeket. Apor lelkiismeretesen vezette a História Domust is. A II. rész Apor Vilmos gyulai működésének válogatott dokumentumait tartalmazza. Az első 1911. szeptember 15-i, az utolsó 1941. április 29-i keletű. A levéltári iratokat Merényi-Metzger, a nyomtatott forrásokat Erdmann gyűjtötte össze, illetve válogatta. A jegyzetelés és szöveggondozás Merényi-Metzger munkája. Az iratok többsége a Gyulai Plébániai Levéltárból származik, de emellett a Primási Levéltár is szerepel több irat forrásmegjelölésében is. (Arról nem kapunk tájékoztatást, hogy a nagyváradi püspök itteni vikáriusának, majd az apostoli kormányzóságnak az irataival mi történt, ugyanis ilyen hivatkozásokkal nem találkozunk a kötetben.) A nyomtatott források szinte kizárólag a helyi sajtóból — Békés, Őrszem — származnak. Az iratokat szigorú kronológiai rendben közlik, az együvé tartozó dokumentumok egy sorszámon belül a), b) stb. jelzéssel szerepelnek. A közölt dokumentumok tartalmilag vagy jellegüket tekintve nagyobb részt egyházkormányzatiak, beleértve nemcsak a pasztorális, hitbuzgalmi kérdéseket, hanem a tágabb értelemben vett ténykedést: szociális feladatok, iskolák, kultúra stb. Az iratok plasztikusan dokumentálják a katolikus plébánia és a városi önkormányzat közjóért folytatott jó együttműködését. Kitűnik belőlük Apor elszántsága a helyi katolikus intézmények kiépítése és fejlesztése terén, amikor a felsőbb hatóságok értetlensége dacára kitartóan instanciázik, írja a kérvényeket, beadványokat egyházközsége és városa érdekében, soha nem a maga javára. De még inkább szembetűnő az a korszerű katolikus szemlélet, amit a II. Vatikáni Zsinat óta legitimen is ökumenizmusnak nevezünk: a megértés, sőt az együttműködés a többi keresztény felekezet vezetőivel és híveivel. így lehetett Apor idején Gyula városában béke a katolikusok, reformátusok, a szlovák evangélikusok, a román ortodoxok és az izraelita polgárok és egyházaik között. Apor idevágó felfogását publikussá is tette a helyi sajtóban megjelent cikkeivel, beszédeinek közlésével. Ezek nagy része hitbuzgalmi, alkalmi