Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Pritz Pál: Pax Germanica. Német elképzelések Európa jövőjéről a második világháborúban (Ism.: Tilkovszky Lóránt) III/777

780 TÖRTÉNETI IRODALOM Témájából kifolyólag a geopolitika mibenléte és a politikai földrajzhoz való viszonya méltán foglalkoztathatta a mű szerzőjét. Igen tanulságos részéről annak számbavétele, hogy lexikonjainknak volt-e „geopolitika" címszava, s mi áll ezekben. De a Bonni Földrajzi Értekezések (Bonner Geographische Abhandlungen) 76. számú „füzeteként" egy közel 500 oldalas munka is rendelkezésre áll 1988-ból, Klaus Kost tollából, amely igen nagy alapossággal tárgyalja a geopolitika befolyását a politikai földrajz kutatására és elméletére, annak kezdeteitől 1945-ig: „Die Einflüsse der Geopolitik auf Forschung und Theorie der Politischen Geographie von ihren Anfangen bis 1945." Pritz Pállal egyetértésben magam is úgy vélem, hogy Telekinek lehettek — s voltak is — indokolt ellenérzései a német geopolitika náci hatalompolitikai, expanziós célokra történő, hazánkra is veszélyesnek tartott felhasználásával szemben, de túlzásnak tartom, hogy a geopolitikát Teleki nem tekintette tudománynak, s arra tett volna nem csekély erőfeszítéseket, „hogy geopolitikai és politikai földrajz között széles árkot ásson", hogy — ugyancsak Pritz kifejezései szerint — a geopolitika alapos lefokozására, degradálására vállalkozott volna, amikor a politikai földrajz megvilágításában foglalkozott időszerű nemzetközi politikai kérdésekkel. Ide vonatkozó lábjegyzeteiben Pritz is elismeri, hogy Teleki fogalmazása e kérdésekben „ellentmondásos", olykor kevésbé tűnik kategorikusnak: „megengedőbb", - bár elképzelhetőnek tartja, hogy az ilyesmi inkább „udvariassági formula", vagy „diplomáciai húzás" részéről. Én azt hiszem, hogy ha Teleki a Kárpát-medencét a maga egészében a magyarság életterének tekintette a maga természetes földrajzi meghatározottságában — márpedig így tekintette — akkor itt valójában nincs szó széles árok ásásáról geopolitika és politikai földrajz között: magában véve nem ordas eszme egyfelől az egyik, s nem csupán eszmei háttér a másik a magyar revíziós törekvésekhez. Koch Ferenc 1956-ban megjelent, Pritz Pál szerint Teleki földrajzi munkásságát keményen elmarasztaló akadémiai előadása, mint Pritz idézi is, annyit állapított meg, hogy „politikai földrajzi munkássága akarva, nem akarva átcsúszott a geopolitika terére", ami szerintem egyrészt helytálló, másrészt nem is „keményen elmarasztaló", s egyébként a sokágú és sok mindent átfogó földrajztudomány minden más vonatkozásában inkább Teleki munkássága méltatásának, mint bírálatának érzem. Egy olyan időpontban történt ez — mégpedig elsőként 1945 után —, amikor még további hosszú időbe telt, hogy Teleki Pálról elfogulatlanul lehessen beszélni, s életrajz is jelenhessék meg róla az 1960-as évek végén. Az a sok Európa-tervezet, amelyet Pritz Pál könyve sorra vett és behatóan elemzett, arra a helyes következtetésre vezette a szerzőt, hogy a hitleri Németországon belül — a viszonyok és a szellem minden gleichschaltolása ellenére — nem alakult ki olyan egységes kép a remélt győzelem nyomán megvalósítandó Új Európáról, amely minden tekintetben teljes bizonyossággal vetíthette volna előre ennek képét erre az esetre. A magam részéről, aki e tekintetben főként a német „Volkstumspolitik" szerepe iránt érdeklődöm és kutatásaim során felismerhettem azt a nagy feszültséget, amely német nemzetiszocialista és SS-körökben is támadt azzal a hitleri elgondolással szemben, amelyre Pritz Pál is utal, hogy ti. Európa német népességét nagy áttelepítési terve keretében „egybetagosítsa", s ezzel mintegy példát adva, jobb etnikai választóvonalak kialakításával tehermentesítse az Új Európa államainak kapcsolatait a kisebbségi kérdés „zavaró tényezőjétől", úgy vélem, hogy Németország győzelme esetén is bizonytalan lett volna e hitleri terv megvalósítása: egyáltalán nem biztos, hogy tényleg hajlandók lettek volna feladni ily módon a hagyományosan előőrsöknek, a német hatalompolitika előretolt bástyáinak tekintett délkelet-európai német népcsoportokat, amelynek vezetői, mint Magyarországon Franz Bäsch is, a Führer iránti odaadásukat és feltétlen engedelmességüket lépten-nyomon tüntetően kifejezésre juttatva, mégis azon németországi nemzetiszocialista párt- és SS-körökben kerestek támaszt, amelyek, jóllehet e terv kimunkálása és végrehajtása rájuk volt bízva, jól érzékelhetően azon a véleményen voltak, amelyet Pritz Seyss-Inquarttól idéz, hogy ti. az Új Európa a csatamezőkön formálódik. Az SS-hez bevonultatott népinémetek mindenütt a szülőföldjükre akartak visszatérni, még ha átmenetileg meg is fosztották őket állampolgárságuktól és németbirodalmi állampolgárságot kaptak, mint a magyarországiak, s a „népcsoportvezetők" óvatosan arra biztatták e „népcsoportokat", hogy nem egy Nagygermán Birodalomban, hanem szülőföldjükön érik el azt a megkülönböztetett helyzetet, melyet számukra egy német égisz alatt létrejövő Új Európa ígér, s amelyet a harctereken fognak maguknak kivívni. A műben nagy hozzáértéssel vizsgált tervezetek mindegyike azzal foglalkozott, miképpen fogja a német győzelem Európát legcélirányosabban átformálni. Az utókor számára mindez úgy vetődik fel, ahogy Ralph Giordano könyvének idézett címe oly találóan kifejezi: mi lett volna, „ha Hitler a háborút megnyerte volna?", de felvethetjük azt a kérdést is, hogy miképpen formálta a második világháború utáni Európát a náci Németország veresége? S akkor meghökkenten láthatjuk először is azt, hogy a győztes hatalmak a hitleri német népességtagosítási, hatalmas áttelepítési