Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - "Magyarország; veled az Isten!" Brunszvik Teréz naplófeljegyzései 1848-1849 (Ism.: Mészáros István) III/775

776 TÖRTÉNETI IRODALOM együtt élt velük, s teljesen egyértelműen a magyar félnek „drukkolt". Meglepő, hogy milyen sok bejegyzés szól a korabeli nyugat-európai politikai eseményekről, forradalmi mozgalmakról, azok legfőbb szereplőiről. S ugyancsak feltűnő, hogy e két év naplófeljegyzései mennyire „átpolitizáltak". Sűrűn felbukkannak lapjain a nyugati erjedő-forrongó politikai nézetek a társadalom esedékes reformjáról, lehetséges átalakításáról, az állam szerepéről, a politikusok teendőiről, a kapitalizmusról, kommunizmusról, radikálisokról, anarchistákról, „munkát-kenyeret" jelszóról, forradalomról, királyságról, köztársaságról és sokféle más politikai felfogásról, szándékról és tettről. Külön tanulmány lenne készíthető e napló alapján Brunszvik Teréz — egy 1848/49-ben élő, nyitott gondolkodású, felvilágosult hölgy — ezek nyomán kialakított politikai nézetrendszeréről. Igen imponáló, amilyen hévvel szerezte-gyűjtötte az értesüléseket, információkat saját környezetéből, közelebbi-távolabbi különféle „pártállású" ismerőseitől, „az utca embereitől"; figyelt a „szájról-szájra" szálló hírekre, szóbeszédekre, pletykákra, igaz és hamis mendemondákra. Információinak másik legfontosabb forrásai az újságok voltak, főként az általa igen kedvelt augsburgi Allgemeine Zeitung, s mellette más német és francia lapok. Tájékozódási lehetőségeit megkönnyítette, hogy e két évben — kivéve 1848 nyarát — Pesten lakott. Brunszvik Teréznek a korabeli magyarországi eseményekkel kapcsolatos alapvető érzéseit igen jól kifejezi mindjárt a legelső nagy esemény rögzítése és kommentálása 1848. március 18-án: „Március 15-e pirossal feljegyezve, ez az évszázados rabságból való megszabadulás napja volt. A kigúnyolt ifjúság győzött az okossá válni akarók felett! Háromezer és harmincezer éljent nekik! Amit már 50 év alatt felismertem és szívemben éreztem és ápoltam, most napvilágra került, van törvény, szabad, szabad!" S e két esztendőben — jegyzetei tükrözik — igen sokat elmélkedett a szabadságról, az egyén és a nemzet szabadságáról, annak mivoltáról, tartalmáról, megvalósulási lehetőségeiről. Használja néha a „liberalizmus" kifejezést is (szemben az „abszolutizmussal"), a „liberális ember" nála a gondolkodás szabadságával rendelkező személyt jelenti. Brunszvik Teréz jól tájékozott volt a március idusát követő hónapok történéseiről, politikai eseményeiről, az 1848 nyárvégi kezdődő hadműveletekről, lelkendezik honvédjeink ozorai hadisikerén, majd nagysarlói győzelmén, tud az erdélyi és délvidéki nemzetiségi zavargásokról, a forradalmi Bécs elestének híre letöri, s az osztrák csapatok bevonulása Pestre 1849 januárjában „akár a gyászmenet! Valójában egy nagy nemzetet vittek a sírba". Átélte Pestnek a budai várból való bombázását. Áprilisban az osztrákok Pestről való kivonulásának napját „élete legszebb napjának" nevezte, „minden szabad nép egészségére és életére ittunk. Halál minden zsarnokra!" — írta április 22-én. Majd egy hónappal később: május 21., „a legszebb reggel, 3-5 órája a budai várat tűzzel és rohammal bevették a magyarok a legnagyszerűbb hőstettet tanúsítva!" Július 13-a, az osztrákok visszatérésének napja, „gyászos nap". 1849. augusztus 6.: „Oly mélyen bánatos, mint ma, még sohasem voltam magyar ügyeinket illetően." Világos után úgy látta: „a temető csendje" üli meg az országot. Október 1-jei bejegyzés: „Magyarország vérzik a hóhér kezétől" Alighanem a közvélemény jelentős részének felfogását tolmácsolják a naplójegyzetek abban, amit és ahogyan Kossuthról ír a grófnő: a kezdeti — főként Kossuth hiúsága miatti — idegenkedés után a hónapok során személye egyre szimpatikusabbá vált Brunszvik Teréz előtt, sőt tisztelete a rajongásig fokozódott, hogy azután újra elveszítse iránta érzett rokonszenvét. A 73-74 éves öreg hölgy maga is ott van a pesti hajókikötőben az éljenző lelkes tömegben 1848 októberében, búcsúztatva a toborzóútra induló Kossuth hajóját; novemberben részt vett a Nemzeti Múzeum előtt a lengyel légió zászlóavatása tömeggyűlésén; 1849 áprilisában az osztrák csapatok táborát aggodalmától késztetve nézte meg a Rákos-mezőn, június 5-én ő is ott szorong a már kormányzóként Pestre érkező Kossuthot éltető tömegben. S a magyar szabadság ügyével való teljes azonosulását ismerve jól elképzelhető, hogy milyen okok keltették benne azt a lelki kényszert, hogy naplójába saját keze írásával beírjon — természetesen magyarul — két korabeli költeményt: Czuczor Gergely nagy vihart kavart „Riadó"-ját s Petőfi „A vén zászlótartó"-ját. Jó bepillantást nyerhetünk e naplójegyzetekből a Brunszvik Terézhez hasonló társadalmi szintbe tartozóknak — elsősorban nőknek — a szabadságharcról alkotott vélekedéséről. Számosan úgy gondolkodtak, mint ő; sokan az ellenkező — „fekete-sárga" — oldalon álltak, családján belül is, jól kitapinthatóan gyakorlati egzisztenciális okokból. De sok adalékot tartalmaz a napló a pesti polgárok, s általában a „köznép" véleményéről is a korabeli politikai és hadi eseményekről, azok indítékairól, politikusokról, hadvezérekről, amolyan „oral history"-ként.