Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Cieger András: A bizalmatlanság kora - Lónyay Menyhért a kormány élén I/61
64 CIEGER ANDRÁS kapoly, Szlávy és Tisza Lajos miniszterek pedig feltételekhez kötötték maradásukat, sőt Kerkapoly felvetette, hogy Lónyay egyúttal vállalja el a pénzügyek irányítását is. A három miniszter arra próbálta rábírni a kormányfőjelöltet, hogy támogassa az általuk előzetesen a bécsi Creditanstalttal aláírt tíz éves hitelszerződést belföldi vasutak építésére. Lónyay szerint azonban a szerződés párhuzamos vonalak létrejöttét eredményezné és roppant nagy állami szerepvállalást igényelne. A másnap is folytatódó vita végén abban állapodtak meg, hogy ha a minisztertanács többsége támogatni fogja és a képviselőház is megszavazza a szerződést, akkor Lónyay belenyugszik a dologba, azonban figyelmeztette őket, hogy ő semmilyen fórumon sem fog támogatólag felszólalni az ügy mellett. Ez lényegében a szerződés elvetését jelentette, ám az érintett miniszterek nem kívánták tovább élezni a helyzetet, ezért beletörődtek a kompromisszumba (a szerződés nem is került a Ház elé).18 Lónyay tehát elkönyvelhette első sikerét, bár ezekben a napokban neki is engednie kellett. Az uralkodó határozott kérésére ugyanis személyi változtatások nélkül kellett átvennie Andrássy kormányát. Az uralkodó egyrészt nem kívánta tovább fenntartani az átmeneti helyzetet (a magyar költségvetési vita és az osztrák kormányválság idején) és hagyni, hogy a kormányzati eliten belül tovább mérgesedjen a viszony, másrészt gesztust is kívánt tenni Andrássy felé azzal, hogy miniszterelnöki tevékenységének elismeréseként nem változtat kormánya összetételén. Egy kormány átalakítására ugyanis annak elégtelen működése miatt szokott sor kerülni, most azonban csak a kormány feje távozott magasabb pozícióba. Az uralkodó abban bízhatott, hogy a feszült napok elmúlásával a kormányzati politikusok közötti ellentétek is lecsendesednek, Lónyay pedig azzal vigasztalhatta magát, hogy a következő nyáron egy nagy fölénnyel megnyert választás után több lehetősége lesz a kormány átalakítására. Miniszterelnöki ambíciói feltehetően ekkor még elnyomták az őt övező és később végzetessé váló bizalmatlanság felett érzett aggodalmait. Az uralkodó 1872. november 14-én nevezte ki Lónyayt miniszterelnökké, majd közvetlenül ezután Lónyay előterjesztésére megerősítette hivatalában az Andrássy-kormány valamennyi volt miniszterét. A miniszterek ismételt kinevezését előterjesztésében az űj kormányfő „az ügykezelés folytonosságával" és „más fontos érdekekkel" indokolta.1 9 Az előzmények tükrében azonban tudjuk, hogy ezek az érdekek elsősorban nem Lónyaynak voltak fontosak. Lónyay másnap megtartotta az első minisztertanácsi ülést, melyen a bizalmatlanság szinte tapintható volt. Pauler saját érzéseit ekként jegyezte le: „rövid miniszteri tanács, hol [a] holnapi rendjét megtárgyaljuk. Egész engem nem örvendeztetett, valami kellemetlen érzület lep meg és attól tartok, amikor Lónyay igen barátságos, hogy a jövőben meghasonlás lesz."2 0 A korabeli napilapok többképzeléseiből következtetünk erre. De a Lónyayhoz közel álló Reform című napilap információi is erre utalnak. Pl. Reform, 1871. nov. 8. 309. sz. 18 Annak ellenére, hogy a szerződés ügye nem került hivatalosan nyilvánosságra, élénk vita kezdődött róla a lapokban. 19 Lónyay Menyhért felterjesztése az uralkodóhoz, 1871. nov. 14. MOL Κ. 26. 1871-IX-1656. 43. es. 20 Pauler-napló, 1871. nov. 15.
