Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Cieger András: A bizalmatlanság kora - Lónyay Menyhért a kormány élén I/61
LÓNYAY MENYHÉRT KORMÁNYA 63 séget, Szlávynak 1871 őszén pedig nem sikerült kellő párttámogatást szereznie, de nem álltak ki mellette minisztertársai sem. Andrássy fejében az előző hetekben még az is megfordult, hogy Lónyayból konstantinápolyi nagykövetet csinál.13 Végül utolsó lehetőségként november 9-e táján felveti egy provizórium lehetőségét is, mely értelmében a kormány vezetését ideiglenesen a rangidős miniszter venné át (ez elvben Pejacsevich Péter horvát miniszter volt, de Andrássy feltehetően inkább a 60 éves Wenckheim Béla király személye körüli miniszterre gondolt), Lónyay pedig egyszerű főrendi tagként kapcsolódna be ismét a hazai politikába és próbálná a kormánypárt többségét elképzelései támogatására rábírni. Lónyay Andrássy magatartásával kapcsolatban ezt jegyzi fel naplójába: „Mindebből világosan látszik, hogy ha csak lehetséges lett volna kikerülni, bizonyára gr. Andrássy szívesen kerülte volna ki az én miniszterelnökségemet, miután meg lévén győződve arról, hogy én önállólag fogok állani irányában, holott ha bármelyik a jelenlegi minisztertársak közül foglalta volna el a miniszterelnökséget, Andrássy azon befolyást, melyet eddig gyakorolt, a jövőben is gyakorolta volna."1 4 November 11-ére azonban kiderült, hogy sem a király, sem Deák nem támogatja Andrássy ötletét, mert az csak tovább növelné a belpolitikai bizonytalanságot, inkább azt tanácsolták a minisztereknek, hogy próbáljanak megegyezni Lónyayval. Fontos hangsúlyozni tehát, hogy Deák nem ellenezte Lónyay kinevezését. Véleményünk szerint Lónyay mellett szóltak eddigi politikusi sikerei, a kiegyezéses rendszer megteremtése körül játszott szerepe, a király és a párt egy kisebb részének a kifejezett támogatása, illetve az, hogy Lónyay elfogadta és határozottan meg is kívánta valósítani az 1869-es trónbeszédbe foglalt reformterveket. Este 8 órakor az Andrássy elnökletével megtartott minisztertanácson találkoztak másfél év után először testületileg a miniszterek Lónyayval. A fogadtatás meglehetősen gyászos hangulatban zajlott le: „Megelőző nap hallottam, hogy egy nagy ebéd volt Andrássynál, melyen minden miniszter részt vett s ott búcsúzkodtak Andrássytól s nagy aggodalommal néztek a jövőbe, Megvallom midőn beléptek egyenkint, ezen aggodalomnak kifejezése volt nyilván látható rajtuk, csak Wenckheim volt szokott módja szerint kedélyes és a jövőt kedvező alakban látta" - írta Lónyay.15 A kormányülésen Lónyay ismertette programját, valamint szó esett az esetleges személyi változtatásokról is. Egyrészt Lónyay kívánt néhány poszton személycserét, másrészt a miniszterek közül többen is kifejezték távozási szándékukat. Lónyay naplójában egyedül csak Pauler Tivadar kultuszminiszter nevét említi meg, akinek elismeri ugyan a szaktudását, de véleménye szerint nem tud majd kellő befolyást gyakorolni az egyházi vezetőkre a közelgő képviselőválasztások alkalmával, ezért szeretné, ha távozna.1 6 Ennek ellenére közvetett adatokból tudható, hogy más kormánytagok menesztésén is gondolkodott.1 7 Másrészt Ker-13 Andrássy környezetéből értesült erről mind Kállay, mind Lónyay. Lásd: Kállay-napló, 1871. nov. 25., valamint Lónyay-napló, 1871. okt. 1. 14 Lónyay-napló, 1871. nov. 15. (Lónyay visszatekint a korábbi napok eseményeire.) 15 Uo. 16 Uo. Maga Pauler is távozni akart Lónyay kinevezésekor: Pauler-napló, 1871. nov. 9. 17 Egyrészt az 1872 folyamán papírra vetett és az iratai között található miniszteri listákból, valamint az 1873-ban megjelent Közügyeink című könyvének kormányzati struktúrát átalakító el-