Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Varga János: Utolsó kísérlet a román-magyar megegyezésre 1849 nyarán I/33
ROMÁN-MAGYAR MEGEGYEZÉSI KÍSÉRLET 1849 NYARÁN 53 vasok közé, Iancut elvezeti Oláhországba és a nemzetiség eszméjével közösen felkelésre bírják azt. Sőt, egyidejűleg megkérte és felhatalmazta Guyon angol segédtisztjét: Langworthot, aki a konstantinápolyi angol nagykövet ismerőse volt és élvezte Kossuth bizalmát, hogy Iancuék Havasalföldre vonultatásának ötletét — hozzáállásának kipuhatolása végett — pendítse meg a kormányzó előtt. Ez meg is történt, és Kossuth kapva kapott a gondolaton: olyan elképzelésként hozta Bálcescunak szóba, mint amely benne — a kormányzóban — fogant meg. Julius 14-én saját meggyőződéseként jelentette ki Bálcescu előtt, annak kimondhatatlan örömére, hogy Erdély és a Bánság összes romájának a román nemzet alapjait jelentő fejedelemségek felszabadítására kell indulnia. Bálcescunak pedig azt tanácsolta, hogy Iancut ő maga vezesse egész seregével együtt Havaselvére. Előtte nap arról fontos dologról tájékoztatta Chicát Bálcescu: „Iancunak magas katonai rangot ígérnek a magyar hadseregben", július 15-i levelének tanúsága szerint pedig Kossuth annak kieszközlését várta tőle, hogy Iancu a megbékélési tervezetre adandó válasszal egyidejűleg kérje: hadd mehessen Havaselvére az oroszoktól megmenteni a románokat. Tájékoztatta Ghicát arról is, hogy a szükséges nyílt parancsoknak még e nap megtörténő aláírása után a megbékélési tervezettel láncúhoz indul és nála is marad mindaddig, amíg meg nem egyezik vele, azután pedig megkezdik „az ő és serege előkészítését a Havaselvére való bemenetelre".61 Kossuthék szemében a román fegyveres erők eltávolítására a fejedelemségekbe küldésük tűnt a legcélszerűbb formának. Ennek megkönnyítése végett születhetett meg bennük a gondolat, hogy vezérüket tábornokká emelve, betagozzák őket a magyar haderőbe. A felkelőktől oly sokat szenvedett erdélyi magyarság elégedetlenségét, amelyet könnyen felbőszíthetett volna a fenti elképzelés realizálása, éppen Iancuék egyidejű eltávolítása szerelhette volna le. A terv kivitelezése és a részletek tisztázása — katonai jellegéből adódóan — a Moldvából visszatért Bemre várt. Az altábornagy az egyre nehezedő hadihelyzetben, miután a havasiak szétverésére irányuló két expedíciója közül az első kudarcba fulladt, a másodikat pedig még beindulása előtt le kellett állítania, túllépett május 16-i hetyke megnyilatkozásán. Most már maga is fontosnak ítélte Iancuék katonai semlegesítését, noha politikailag lesújtó véleménnyel volt róluk, és ezen most sem változtatott. Ügy vélte, hogy „előnyös lesz-e brigantit — mármint Iancut — bandájával együtt határainkon túlra engedni, még ha fegyvereiket náluk is kell hagyni, főnöküknek pedig néhány ezüstöt is kell adni".6 2 A Gyulafehérvár zárolásával parancsára felhagyó Stein ezredest azzal a bizakodó megjegyzéssel utasította Nagyszeben megtámadására, de legalább fenyegető harcállás felvételére az oroszok ellenében, hogy hadműveletei során nincs mitől tartania, mert Iancu a magyaroktól engedélyt kapott az Oláhországba, illetőleg bárhova 61 Ez az összegezés a következő forráspublikációkon és eredeti források részleteit is tartalmazó feldolgozásokon alapul: Bálcescu válogatott írásai (176-183, 185-199), I. Ghica i. m. (271-281) KLÖM (XV 723-727, 735-736. és 743.), I. Tóth: Bálcescu élete (133-137), Jancsó: Szabadságharcunk stb. (148-150. és 160-161.) és Testvériség szabadkőmíves értesítő (1931. április 13-16.). 62 „Je croi qu'il serait avantageux de laisser sortir ce brigant avec toute sa bande au-déla des frontières" - írta Bem Kossuthnak júl. 28-án Marosvásárhelyen kelt levelében (Hadtört, lt. Bem József iratai, 188. f. 7/17.).
