Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Majoros István: A lengyel-szovjet háború. Wrangel és a francia külpolitika 1920-ban III/533
A LENGYEL-SZOVJET HÁBORÚ ÉS A FRANCIA KÜLPOLITIKA 537 kudarca nyilvánvalóvá vált, de a lengyel kérdés, illetve a keleti határok ügye még lezáratlan maradt, s ebben a Nyugat magatartása nem volt egyértelmű. Moszkva ezt is figyelembe vette, amikor békeoffenzívába kezdett. A szovjethatalom még 1919 nyarán a határmenti államoknál béketárgyalásokat kezdeményezett, hogy ablakot nyisson Európára, és előkészítse a Londonnal való megbeszéléseket. A balti államokat kísérleti terepként használta a hagyományos diplomáciai nyitáshoz, miközben Lengyelországot megpróbálta elszigetelni. A tárgyalások sorát Észtország nyitotta augusztus 31-én, szeptemberben Moszkva Lettországgal folytatta, majd 1920 februárjában Litvánia következett. 1919 szeptemberében Finnország is kapott békejavaslatot, s az első elutasítás után 1920. július 12-én kezdték újra a tárgyalásokat. Ε nyitás eredményeként valamennyi említett állammal a tárgyalások békéhez vezettek 1920 nyarán vagy őszén.14 Az előbbi diplomáciai offenzívának Lengyelország is része, illetve célja volt. A szovjethatalom Varsónak 1919. december 22-én javasolt béketárgyalásokat. A lengyelek azonban 1920 január elején újabb katonai offenzívába kezdtek, a szovjet javaslatra pedig nem válaszoltak. Ez utóbbinak az volt az oka, hogy Pilsudski nem hitt a szovjet szándékok őszinteségében. Sőt, úgy vélte, a bolsevikok azért akarnak békét, mert a polgárháború 1919-ben kimerítette őket. A lengyel államfő ebből azt a következtetést vonta le, hogy tartós rendezést csak a bolsevikok feletti győzelem hozhat. Ε lépés előtt azonban tudni akarta a szövetségesek álláspontját is. Varsó számára ez azért volt fontos, mert 1920. január 16-án a Legfelsőbb Tanács a szovjet területek elleni blokádot feloldotta. Igaz, a külügyi népbiztosság még június elején is úgy ítélte meg, hogy blokád ügyben minden bizonytalan. Ezt Lloyd George Kraszinnak adott kijelentésére alapozta, miszerint „a blokád automatikusan megszűnik, amikor a kereskedelmi kapcsolatok megújulnak".15 A lengyelek számára viszont az antant döntése azt jelentette, hogy elsősorban London megegyezésre törekszik Moszkvával. Patek, lengyel külügyminiszter ezt személyesen is tapasztalhatta 1920. január 26-án. Lloyd George ugyanis azt fejtegette neki, hogy a kereskedelem segítségével akar békét a szovjettel, s nem szeretné, ha Lengyelország akadály lenne Oroszország és a Nyugat között.16 Lloyd George fenntartásai Varsóval szemben nem új keletűek. Már 1919 elején nyugtalankodott a lengyelek keleti előrenyomulása miatt. A Legfelsőbb Tanács 1919. december 11-i londoni ülésén17 pedig Clemenceau azon megjegyzésére, hogy „ÍVágy-Britanniát 14 Észtországgal a tárgyalásokat Jugyenyics támadása miatt fel kellett függeszteni, s 1919. december 5-én kezdték újra. 1920. február 2-án Jurjevben (Dorpat) békét és kereskedelmi szerződést kötött a két állam. Moszkvának Reval fontos tranzit állomás volt, így az észtek 15 millió aranyrubelt kaptak, és használatra 1 millió hektár erdőt. Lettországgal 1920. augusztus 11-én kötöttek békét: 4 millió rubelt kaptak, és 100 ezer hektárnyi területen erdőhasználati jogot. Litvániával 1920. július 12-én írták alá a békét, s 5 millió rubelt, illetve 100 ezer hektár erdőhasználatot kaptak. A finnekkel 1920. október 14-én kötöttek békét. Milioukov: 69-70. 15 Dolmányos István (szerk.): A nagy forradalom krónikája, Budapest 1967. 14. Részletek az OSZSZSZK Külügyi Népbiztosságának a szovjetek VIII. kongresszusa elé terjesztett évi beszámolójából az 1919-1920-as évekről. 1920. december 22-29. 289. 16 Wandycz: 161. 17 Archives du Ministère des Affaires étrangères (MAE) Y Internationale 1918-1940. vol. 16. Conversation tenue à Downing Street, le jeudi 11 décembre à 3 heures de l'après-midi. Jelen vannak, angol részről: Lloyd George, Curzon, Kedleston, Maurice Hankey, Philippe Kerr. Francia részről: Clemenceau, Cambon, Berthelot, de Fleuriau, Mantoux.
