Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Majoros István: A lengyel-szovjet háború. Wrangel és a francia külpolitika 1920-ban III/533
534 A békekonferencián a lengyel érdekeket képviselő Dmowski 1919 január végén azt bizonygatta a Legfelsőbb Tanács előtt, hogy elhamarkodott lépésnek tartja a független Ukrajna vagy Litvánia létrehozását, s ha ez így van, akkor az ukránok az egyébként is vitatott Kelet-Galíciában sem kormányképesek. Az ukránok persze tiltakoztak, a békekonferencia pedig létrehozott egy lengyel határmegállapító bizottságot Jules Cambon vezetésével. S míg a diplomaták szócsatákat vívtak, addig Galíciában a katonai helyzet az ukránoknak kedvezett. A Legfelsőbb Tanács Varsóba küldött missziója, Noulens volt petrográdi francia nagykövet és Barthélémy tábornok vezetésével, lengyelek és ukránok között fegyvernyugvásra törekedett, amelyre átmenetileg február 24-én valóban sor került. Barthélémy ezt a lengyelek miatt tartotta fontosnak, mivel a galíciai hadsereg erős volt, s ez lengyel vereséget kockáztatott, a vereség pedig a bolsevikoknak adhatott bátorítást a térségben, ahol egyébként olajmezők is voltak. A bolsevik veszély különösen amiatt növekedett meg, hogy 1919 március végén létrejött a Magyar Tanácsköztársaság, majd június közepén a szlovák is. A szovjet invázióra hivatkozva Dmowski májusban a Botha bizottság2 előtt a közös lengyel-román határ megteremtésének fontosságát hangsúlyozta, s azt kérte, hogy lengyel csapatok szállhassák meg Kelet-Galícia nagy részét. Ezt azért hangsúlyozta, mert a Botha bizottság az említett területet az ukránoknak szánta a drogobicsi olajmezőkkel együtt. Dmowski javaslatát a franciák is támogatták, s a lengyelek május közepén offenzívát kezdtek Galíciában az ukránok ellen. A Legfelsőbb Tanács elé a galíciai kérdés június 18-án került, ahol Cambon a bolsevik veszélyre hivatkozva azt javasolta, hogy Kelet-Galíciát foglalják el a lengyel csapatok, s ebben a szövetséges külügyminiszterek egyetértettek.3 A Négyek Tanácsa végül június 25-én hatalmazta fel a lengyeleket, hogy egészen a Zbrucz folyóig nyomuljanak előre, július elején pedig lengyel adminisztráció alá helyezte Kelet-Galíciát. November 20-án a békekonferenciától 25 évre szóló mandátumot kapott Varsó a térségre, majd a lengyel diplomácia nyomására Clemenceau decemberben elérte a brit miniszterelnöknél, hogy a mandátum jelleget ideiglenesen függesszék fel. A kérdést véglegesen 1923. március 15-én rendezte a nagykövetek konferenciája úgy, hogy Kelet-Galícia Lengyelország része lett, biztosítva így a közös lengyel-román határt.4 2 A lengyel-ukrán fegyverszünet létrehozása érdekében egy szövetséges bizottságot hoztak létre, amely első ülését 1919. április 26-án tartotta. A bizottság elnöke Botha, brit tábornok volt. Franciaországot Degrand és Le Rond tábornok képviselte. A Botha bizottság keretében egy albizottságot is létrehoztak azzal a céllal, hogy Galíciára dolgozzanak ki fegyverszüneti tervet. Az albizottság május 9-én ülésezett először. A Botha bizottságot május végén oszlatták fel. 3 Vita politikai státusáról folyt. Cambon, Lansing és Balfour a Népszövetség ellenőrzése alá akarta helyezni, míg Sonnino lengyel fennhatóság alatt álló autonóm Kelet-Galíciát támogatott. 4 Kelet-Galícia számára a függetlenséget nem csupán stratégiai szempontok miatt nem javasolták, hanem azért sem, mert a magas analfabétizmus és az elmaradottság miatt erre nem volt érett. A Nyugat-Galíciai Köztársasághoz tartozó Bukovina és Kárpátalja hovatartozását a Saint-Germain-i és a trianoni békék rendezték. Ezek értelmében Bukovina Romániához került. Kárpátaljáról az amerikai ukrán emigráció még 1918 novemberében döntött azzal, hogy csatlakozik Csehszlovákiához, melyet aztán a trianoni szerződés szentesített. Gasquet, Sébastien de: La France et les mouvements nationaux ukrainiens, 1917-1919, In: Recherches sur la France et le problème des nationalités pendant la première guerre mondiale (Pologne, Ukraine, Lithuanie), sous la direction de Georges-Henri Soutou, Presses de l'Université de Paris-Sorbonne, 1995.198-209. Karski: 48-50. Tymouszki, Michal: Une histoire de la Pologne, Les Editions Noir sur Blanc, Librairie polonaise, Paris 1993. 102. Ádám Magda: A kisantant és Európa 1920-1929, Akadémiai, Budapest 1989. 24-25.
