Századok – 2001
FOLYÓIRATSZEMLE - Hammer; Carl I.: Az oxfordi mártírok Oxfordban: a helyi történetírás képe szenvedéseikről; és emlékezetük II/528
FOLYÓIRATSZEMLE 529 Iyekkel tartottak kapcsolatot, mint William Wright vagy Lord William of Thame. A másik esetben Canterbury első anglikán érsekének, Thomas Cranmernek a rabságát ismerjük meg. Hammer ezt elsősorban az érsek, ill. Nicholas Woodson kapcsolata alapján mutatja be. Woodson feladata Cranmer megtörése volt, amelynek során tetteit, hitelveit kellett volna megtagadnia. Az azonban nem teljesen világos, milyen kapcsolatban álltak. Hammer azt feltételezi, hogy a Cranmert őrző Bocardo börtön kormányzója lehetett, vagy esetleg a közvetlen őrzéssel megbízott személy (custos, amit Hammer keeper-nek fordít), aki közvetlen kapcsolatban állt az érsekkel. Kettejük kapcsolatának kezdete is homályos, lehet, hogy már 1555 decemberére (Cranmer fogságának kezdete a Christ Churchben), vagy 1556. január 28-ra (Woodson első megjelenése Cranmer környezetében mint „ügyvéd"), vagy esetleg 1556. február 14-re tehető, amikor Cranmert átszállították a Bocardoba. Ezután Hammer röviden bemutatja Nicholas Woodson oxfordi pályafutását, amely elsősorban a Christ Church-csel fonódott egybe. Később az egyetemen töltött be különböző tisztségeket 1571-ben bekövetkezett haláláig. Nevéhez fűződik az a beszélgetés-gyűjtemény, a „Recantacyons", amely Cranmer ügyére vonatkozólag a legfontosabb információkat tartalmazza. Hammer, Woodson szerepének kiemelése mellett még két fontos figurát talál Cranmer esetében. Az első Leonard Belsyre, teológus, a Winchester College tagja, akinek nővére alapította meg az oxfordi New College-t. 1553-ban már a Christ Church-ben tűnik fel, szerepe másodlagos, teológiai jellegű lehetett. Cranmer perének idején az új alapítású St. John's College elnöke (1555 május), amely tisztet 1559-ig töltötte be. A harmadik kulcsfigura, ahogy Hammer nevezi, a spiritus rector, Alexandre Belsyre volt, előbb a Christ Church tagja, a St. John's College elnöke, majd Cranmer kivégzése után a Church Hanborough rektora. Nagy szerepe lehetett abban, hogy 1555-ben Cranmert éppen a Christ Churchbe szállították át, ahol jelentős befolyással rendelkezett. A szerző állítása szerint e két utóbbi személy állt Woodson tevékenységének hátterében, irányította annak tetteit. Mindhármuk sorsára jellemző, hogy kevéssel Cranmer halála után, már Erzsébet uralkodása idején, az újabb viszszarendeződés őket is érzékenyen érintette. Összegzésként Hammer azt állapítja meg, hogy az „oxfordi mártírok" John Foxe által megrajzolt története sok tekintetben túlzó jellegű, célja e személyek Thomas Cranmer és Nicholas Ridley szenvedésének kiemelése. Számos állítása, főleg a szellemi-pszichikai megtörésre vonatkozó, nem állja meg teljesen a helyét; ezt további pontosításokkal igyekezett a szerző árnyaltabban bemutatni. Journal of Ecclesiastical History 50 (1999) 235-250. K. G. Α folyóiratszemlét összeállította: Barbaries Zsuzsa (B.Zs.), Kiss Gergely (KG.), Papp Anita (P.A.), Szabó Loránd (Sz.L.).