Századok – 2001
FOLYÓIRATSZEMLE - Petersohn; Jürgen: Hatalmi jelvények és szerepük a Német-Római Birodalomban a középkor folyamán II/521
FOLYÓIRATSZEMLE 521 dinasztikus viszályok, valamint Lengyelország széthullásának hatására a 13. században megszilárdult. A regionalizmust nagy mértékben meghatározta a német bevándorlás és a telepesek által előidézett kulturális- és gazdasági fellendülés. A németek azonban nem kötődtek Lengyelországhoz, így Szilézia a továbbiakban már elhatárolódott egykori anyaországától. A 15. században válaszút előtt állt a sziléziai identitás -döntenie kellett a lengyel vagy a cseh tradíciók és az egyre erősödő német befolyás között. Szilézia végül eltávolodott Cseh- és Lengyelországtól és a reformációnak köszönhetően a sziléziaiak azonosultak Németországgal. Önálló sziléziai nemzet tehát nem alakult ki és további kutatásokra szorul annak eldöntése, hogy volt-e valaha erre esély. Zeitschrift für Ostmitteleuropa-Forschung 1998 147. év f./ 1. 21-48. PA. Jürgen Petersohn HATALMI JELVÉNYEK ÉS SZEREPÜK A NÉMET-RÓMAI BIRODALOMBAN A KÖZÉPKOR FOLYAMÁN Az uralkodói jelvények vizsgálata elsősorban az inszignológia mint történeti segédtudomány tárgykörébe tartozik. Az alábbiakban bemutatandó tanulmány szerzője azonban az említett segédtudományon kívül a történettudomány és egyéb rokon-diszciplínák vizsgálódási szempontjait alkalmazva szól az inszigniákról és azok funkcióiról a Német-Római Birodalomban a középkor folyamán. Az eddigi kutatások jellemzője az ún. „leltározó" szemléletmód, valamint a szimbólumtörténeti aspektus dominanciája. Petersohn ezen kívül arra is felhívja a figyelmet, hogy a kutatók csak a máig fennmaradt birodalmi inszigniákkal foglalkoztak. Külön problémát jelent az a sztereotípia, amely az „igazi" és a „hamis" uralkodói jelvények elméleteként a 19. század óta tartja magát és egyrészt hibás következtetésekhez vezetett az inszigniák alkotmányjogi megítélésénél, másrészt pedig megakadályozta, hogy a középkori birodalom és a császárság történetében egészként vizsgálják az uralkodói jelvények szerepét. Ezen hibák elkerüléséhez, illetve kiküszöböléséhez a szerző elengedhetetlennek tartja a hatalmi jelvények hétköznapi használatának tanulmányozását, amely során nem hagyhatjuk figyelmen kívül a középkori német birodalom ambivalens helyzetét, hiszen az egyszerre volt regnum és impérium. A munka nehézsége elsősorban abból adódik, hogy szinte teljesen hiányoznak a téma teljes feldolgozásához szükséges előmunkálatok, forrásgyűjtések. Petersohn már az elején leszögezi, hogy tanulmányában a fő jelenségek sokszínűségének bemutatására helyezi a hangsúlyt, de felvázolja a további kutatási lehetőségeket is. A szerző a tanulmány kezdetén gondot fordít a birodalmi inszigniák és a császári hatalmi jelvények fogalmi értelmezésénél felmerülő ellentétek és átfedések tisztázására. Két kérdést fogalmaz meg ezzel összefüggésben: mit nevezünk birodalmi inszigniának, valamint mit értünk császári, — illetve a rex Romanorum vezetése alatt álló impérium Romanummal összességében azonos — királyi hatalmi jelvények alatt. Birodalmi inszigniáknak ma a németrómai királyok és császárok uralkodói jelvényeinek azon gyűjteményét nevezzük, amelyet a bécsi Művészettörténeti Múzeum világi kincstárában őriznek. Az ott kiállított tárgyak eltérő eredetűek és a keletkezési idejük sem azonos. A választott téma megköveteli, hogy a vizsgálódás időben legalább I. Konrád uralkodásától egészen III. Frigyes uralkodásának végéig kiterjedjen. Ezen időbeli intervallumot szemlélve kiderül, hogy az említett tárgyak többsége csak részben kísérte végig a középkori német birodalom történetét. Az országalma pl. az 1200 körüli időkből származik, a jogar a 14. századból, és minden bizonnyal a korona sem volt szemtanúja a keleti-frank-német királyság születésének. Mivel a német királyok, illetve a császár jelvény-együttesének összetételét legkésőbb a 12. században lefektették, feltételeznünk kell a később keletkezett darabok előtti, azonos típusú tárgyak létezését, amelyek nem maradtak fenn. Ha elfogadjuk, hogy léteztek olyan inszigniák, amelyek uralkodó- és dinasztiaváltástól függetlenül állandóan királyi, császári tulajdonban maradtak, akkor a szerző véleménye szerint le kell szögezni, hogy azok többsége a korban nem az egyedüli ilyen típusú tárgy volt, hanem a német királyok inszignia-együttesének egy történelmileg és jogilag kialakított különleges csoportját alkották. Érdekes módon az 1198 és 1486 közötti német királykoronázások többségénél nem a birodalmi jelvényeket használták. A birodalmi inszigniák tehát az egész középkor folyamán állandó konkurenciának voltak kitéve. A források nem hagynak kétséget afelől, hogy minden uralkodói jelvény, amelyet a német uralkodó viselt, királyi- vagy császári inszigniának minősült. Eszerint az utóbbiak tágabb fogalmat jelentenek, mint a birodalmi inszigniák. A középkori hatalmi jelvények összetétele és tulajdonságaik három forrástípus segítségével