Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Kristó Gyula: A tizenegyedik század története (Ism.: Thoroczkay Gábor) II/500

504 TÖRTÉNETI IRODALOM bemutatását a bencés rend reformját célzó európai mozgalmak leírásával kezdi a szerző, kiemelve, hogy nálunk a gorzei hathatott leginkább, míg Pannonhalmát itáliai (montecassinói) hatások érhették, hasonlóképpen Zalavárhoz és Szekszárdhoz. Német befolyást Bakonybél és Zobor esetében állapít meg, míg a francia (clunyi) kapcsolatok csak a század végén teljesedtek ki, Somogyvár alapításában. Feltűnő, hogy az apátságok döntően az Árpádok törzsterületén jöttek létre. Rövid áttekintést kaphatunk a görög rítusú szerzetesség hazai jelenlétéről is. A következőkben az iskolázás helyzetét elemzi a 11. században, megállapítva Pannonhalma és a nagyobbik Gellért-legendából megismerhető csanádi dómiskola működési rendjét és jelentőségét. Részletesen elemzi a hazai könyvkultúra korai emlékeit, így az 1093. évi pannonhalmi összeírást is. A szerző nagy hangsúlyt fektet az első keresztény század hazai irodalmi termésének bemutatására. Átveszi Szegfű László ama nézetét, miszerint a pannonhalmi alapítólevélben figyelhető meg a rcarrafío-formula első hazai jelentkezése, majd részletesen ismerteti az Intelmek és Gellért püspök Deliberatiójának problematikáját. Foglalkozik a Pozsonyi Évkönyvvel, a bizonytalan datálásúnak minősített ősgestával, vagy inkább őskrónikával, valamint a század végén létrejövő szentéletrajzokkal (nézete szerint már e korban elkészültek a Gellért püspök életét feldolgozó csanádi káptalani feljegyzések, amelyek a későbbi legendák alapanyagát szolgáltatták). Külön alfejezet foglalkozik az 1083. évi magyarországi szentté avatásokkal is. Kristó azon kutatók (Györffy György, Makk Ferenc, korábban Pauler Gyula) véleményét osztja, akik elfogadják a pápaság közreműködését a kanonizációkban. A szerző szerint „ezek az aktusok felértékelték Magyarországot a keresztény világban, hiszen a csak két-három emberöltővel korábban a kereszténységet választó ország immár öt szenttel ajándékozta meg az egyetemes egyházat" (103. o.). Az egyház bevételeire rátérve a tized, s az adományokból származó birtokállomány ismertetését végzi el, hangsúlyozva az ország 15%-ára kiterjedő földvagyon európai összehasonlításban nem túl jelentős voltát. A kereszténység bemutatását a hitélet jelenségeinek ábrázolásával zárja Kristó Gyula. Véleménye szerint még az 1092-es szabolcsi zsinat egyes rendelkezései is a pogányság erejét mutatják, jóllehet már István nagy gondot fordított a kereszténység normarendszerének és erkölcsi követelményeinek a meggyökereztetésére. Utal a vallási szinkretizmus nyomaira is: a pogány Szépaszszony-képzet a keresztény Boldogasszony képében élt tovább, míg az őstisztelet tárgyává a szentté avatott államalapító vált. A negyedik fejezet a magyar társadalom 11. századi történetével foglalkozik (113-136. o.). Elsőként a keresztény királyság pogány eredetű elitjét ismerhetjük meg, ahol mások mellett szó esik Ajtonyról, Vatáról és fiáról, valamint Aba Sámuelről és Csanádról. Kristó hangsúlyozza, hogy e családok többsége elszegényedhetett (lásd László III. törvénykönyvének több cikkelyét), de többen (mint Csanád) sikerrel átmentették magukat a feudális arisztokráciába. A Magyarországra érkező külföldiek között részletes bemutatásra kerülnek a világi és egyházi elit jövevény képviselői (Orseolo Pétertől Vid ispánig és nemzetségéig), a szerző elemzi az Intelmek vonatkozó passzusait, s kiemeli, hogy a korabeli felfogás szerint „az idegen a külföldit jelentette" (118. ο.). A latin és vallon bevándorlás bemutatása után röviden ismerteti a csak néhány éve történeti kutatás tárgyát képező balkáni „keleti angolok" problematikáját. A következő alfejezet a magyarok külföldi jelenlétét taglalja. Képet kaphatunk a 10. században vagy még korábban elszakadt, elkerült magyarokról (a kaukázusi szavárdokról, a vardarióta türkökről, a bizánci udvarban szolgáló és a hispániai türk testőrökről), majd az Árpád-ház külföldre jutott nőtagjairól ír Kristó Gyula, megállapítva, hogy ezek házasságai „pontosan tükrözik azt a szerény és szűk térre korlátozódó külpolitikát, amelyet Magyarország ebben az időben folytatott" (122. o.). Rövid leírását kaphatjuk az ezen időszakban külföldet járó magyar kereskedők tevékenységének, majd az 1010-es Kijevbe került Efrém, György és Mózes történetét ismerhetjük meg. Végül az Olajos Teréz kutatásai nyomán felmerült 11. századi dél-itáliai magyar jelenlétről olvashatunk. A társadalmi rétegek ismertetésébe kezdve a szerző hangsúlyozza, hogy a keresztény monarchia kialakulásával megjelenő új helyzet következményei a társadalom szinte minden tagját érintették. A már a 10. század végén előkerülő katonai kísérettagok alkották az urak és a közrendű szabadok közötti réteget: e hármas tagozódás tűnik ki az István-törvényekből. A László-féle dekrétumokban megjelenő nobilis fogalom (illetve primates, principes, optimates néven előtűnő előkelők) pedig már azt jelzik, hogy e korban a szabadok legfelső rétege kivált a liberek közül. A lentről elinduló mobilitást viszont az ún. kötött szabadok rétegének feltűnése mutatja. A tárgyalt század legfontosabb társadalmi mozgása azonban a szabad jogállású magyarok tömeges szolgává válása volt. A következő alfejezet szintén az előbb említett folyamatra adott válaszokat elemzi: a földtulajdon megváltozásával beálló jogállapotváltozást a vándormozgalom és kóborlás megindulása kö-