Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Varga János: Utolsó kísérlet a román-magyar megegyezésre 1849 nyarán I/33
46 VARGA JÁNOS idézhet a nemzetiségek körében elő, ha a törvény szövegébe ezen módosítás kerül. A lényeg: a minisztertanács az alábbi formában állította vissza Szemere eredeti szövegét: „A magyar birodalom területén lakó minden népiségek nemzeti (kiemelés tőlem - V J.) szabad kifejlődése biztosíttatik." És az országgyűlés is e fogalmazásban szavazta meg a határozatot.4 1 Ami nem biztos, hogy megtörténik, ha Iancu korábban adja meg kurta, elutasító válaszát Simonffynak is, Hodossynak is, amiről a képviselők csupán augusztus 4-én szereztek tudomást. Az elfogadott határozat utólag felhatalmazást adott a kormánynak a román féllel kezdett tárgyalások folytatására is. Ennek azért volt jelentősége, mert a július 21-i konferencián a képviselők egy csoportja súlyos kifogást emelt amiatt, hogy a kormány a Ház hozzájárulása hiányában lépett az egyezkedés útjára, és ismerni akarta azokat az engedményeket is, a hozzájuk kötött feltételekkel együtt, amelyeket a kormány nyújtani kívánt. A határozat, amelyet jogszerűen nehéz törvénynek nevezni, hiszen az országgyűlés még nem döntött véglegesen arról, hogy a detronizációval előállt új helyzetben mi legyen határozatai kihirdetésének és törvényszerű hatályba léptetésének jogilag is elrendezett módja, messze túllépett a július 14-én született, majd Bálcescunak át is adott megbékélési tervezeten. Igaz, annak utolsó, a kúrialisták felszabadításáról, a népet ért károk megtérítéséről, valamint a földesurak és parasztok közt létrejött kényszeregyezségek megsemmisítéséről intézkedő pontjai nem kerültek be Szemere szövegébe. Tematikailag sem illettek a nemzetiségek összességére vonatkozó törvénybe, meg e kérdések rendezése logikailag is külön törvényeket és rendeleteket kívánt. A kúrialisták dolgában Vukovics tervezete már tartalmazott intézkedést, a másik kettő megoldására pedig a kormánynak — megnevezésük nélkül, általánosságban — tulajdonképpen felhatalmazást adott a határozat.4 2 A megbékélési tervezet csupán szándéknyilatkozat volt, amelynek pontjai csak akkor és annyiban lépnek hatályba, amikor és amennyiben a román fél saját kívánságaiként nyújtja be a kormánynak azokat, kormányelfogadásuk után pedig vállalja az ajánlatban előírt feltételek teljesítését. A július 28-i határozat viszont magyar oldalról — az amnesztia-kérdést leszámítva — egyoldalú, minden előzetes kikötést mellőző kötelezettség-vállalást jelentett a benne foglaltak biztosítására. Hatálya nem csupán a románságra, hanem Magyarország valamennyi nemzetiségére kiterjedt. A tervezethez képest jelentős mértékben szélesítette ki a magyar részről egyoldalúan biztosított engedmények körét. Végül szakított az addig uralkodó felfogással, amely nemzetnek egyedül a magyarságot tekintette, az ország más ajkú lakóit pedig csupán e nemzet részeit alkotó népiségeknek könyvelte el. Ε népiségeknek immár szabad nemzeti kifejlődést kívánt biztosítani és ezzel, ha nem is mondta külön ki, valójában nemzetvoltuk létezését ismerte be. A részletezett engedményeket nemzeti fejlődésük tartozékainak deklarálta, ez pedig olyan jogok létezésének tudomásul vétele volt, amelyek az egyént egy meghatározott nyelvű 41 Vukovics írásos módosító javaslatai Szemere törvénytervezetei mellett találhatók (MOL, Szemere miniszteri iratai 1848/49, jelzet nélkül). 42 Ε három pontot, amelyek pedig az általa előzőleg készített „Kibékülési terv" szerves részét alkották, véglegesnek szánt törvénytervezetéből — bizonyára a júl. 20-i konferencián is előadott megfontolásai alapján maga Szemere hagyta ki.
