Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bozsóky Pál Gerö: Magyarok útja a pogányságtól a kereszténységig (Ism.: Terplán Zoltán) II/494

495 TÖRTÉNETI IRODALOM az ősmagyarság vallási hiedelmeivel foglalkozó ifjabb tudós nemzedék munkájának, kutatásainak." Reméljük és bízunk abban, hogy ez így is lesz. A II. fejezet két nagy egységre bontható: az elsőben Bozsóky Pál Gerő a 9. század végi, magyar honfoglalás előtti Kárpát-medence kereszténységéről ír, majd a másodikban a 895-től Taksony fejedelemmé választásának a korszakáig terjedő időt tekinti át. A Kárpát-medencében először a római uralom alatti időkben, és a Római Birodalomhoz tartozó területen, Pannóniában jelenik meg a kereszténység. A nagy keresztényüldözéseknek Pannóniában is voltak mártírjai, vértanúi, majd a 4. századtól kezdve ugyanúgy megerősödött a kereszténység mint az egész Római Birodalomban. Ez a fejlődés azonban megtört az 5. századi népvándorlások korától kezdve. A hunok birodalmuk legnyugatabbi pontjának a Kárpát-medencét tekintették, és bár arról nem tudunk, hogy üldözték volna a keresztényeket, nyilván a keresztény egyház élete gyöngült. A hunok után kb. 100 évig germán törzsek uralták Pannóniát, de az ő idejükben sem tudunk arról, hogy erős lett volna a keresztény egyház, ugyanúgy, mint ahogy a több mint 200 éven át tartó avar uralom idején sem. A hunokhoz hasonlóan az avarok sem üldözték a keresztényeket. A 9. század elején, a Nagy Károly vezette háborúk után az avarok felső rétege megkeresztelkedett, de az avarok körében már nem volt ideje elterjedni a kereszténységnek. Az Avar Birodalom bukása és az Árpád fejedelem vezette magyar honfoglalás közötti évtizedekben a kereszténység nem tudott megerősödni a Kárpát-medencében. Nem lett önálló püspökség a Keleti-Frank Birodalomhoz csatolt ókori Pannónia területén, nem épültek jelentős templomok, apátságok, kolostorok a 9. században. És a magyar honfoglalás után sem még kb. 100 évig, Géza fejedelem koráig, bár a források nem szólnak arról, hogy a honfoglaló magyarság üldözte volna a keresztényeket hitük miatt. A nyugati források azonban a magyarokat a kereszténység ellenségének tekinti, olyan kegyetlen és barbár pusztító katonáknak, akik felgyújtották a kolostorokat, kifosztották a templomokat, leölték a papokat, szerzeteseket és a szerzetesnőket is. Bozsóky Pál Gerő megpróbálja más szemszögből is vizsgálni a 10. századi „kalandozó hadjáratok" idején íródott európai forrásokat. Nem tagadja, hogy ezek a barbár cselekedetek megtörténtek, csak azt teszi hozzá, hogy ezek nem a magyarok keresztényellenességének a jelei, hanem arról volt szó, hogy a katonák pusztították az ellenséges területet, és minél több zsákmányt szerettek volna összeszedni. Hozzáteszi azt is, hogy a magyarokat mindig egymással politikailag, katonailag szembenálló, harcoló keresztény királyok, főurak kérik fel szövetségesnek. Bozsóky Pál Gerő a II. fejezetnek ebben a részében bizonyítja azt is, hogy a magyarok nem vallástalan barbár nép volt, hanem saját vallással rendelkeztek, amelyről a nyugati források is beszámolnak, természetesen csak elszórtan és felületesen, de azért írnak erről is. A III. fejezet Taksony fejedelemtől Szent István uralkodásának a kezdetéig tekinti át az eseményeket. Ebből a fejezetből két részt érdemes kiemelni, amely újszerű: a külpolitikai háttér bemutatását, illetve Géza fejedelem és felesége, Sarolt kereszténységét. Bozsóky Pál Gerő alaposan és részletesen ismerteti a Taksony fejedelem korabeli latin kereszténység viszonyait, pontosabban a korabeli pápa és I. Ottó király, illetve 962-től császár, kapcsolatát. A 10. század közepén a Pápaság súlyos válságban volt, I. Ottó befolyása nagyon erőteljesen érvényesült a pápák politikájában. Ez érződik akkor is, amikor Taksony fejedelem a Római pápától kért térítő szerzeteseket, de I. Ottó megakadályozta azt, hogy a pápa által felszentelt püspök a magyarok földjén elkezdhesse a keresztény térítést. Taksony fejedelem idején nyugati keresztény térítők nem is érkezhetnek a Kárpát-medencébe, ez majd csak Géza fejedelem idején kezdődhet meg. Géza fejedelem és felesége, Sarolt bemutatásakor, jellemzésekor Bozsóky Pál Gerő szakít a hagyományos felfogással, amely csak látszólagos keresztényeknek tekinti Szent István király szüleit, akik ,jobb híján", politikai okokból keresztelkedtek meg. A szerző rámutat arra, hogy Gézával és Sarolttal szemben mind a magyar, mind a külföldi források sokszor elfogultak, felnagyítják hibáikat, vagy félreértik tetteiket. Ez a rész a könyvön belül nagyon érdekes és elgondolkodtató. A IV és V fejezet központi része a munkának: Szent István király életét és tetteit értékeli Bozsóky Pál Gerő. Természetesen jelentőségének megfelelően értékeli Szent Istvánt és azt a művet, amelyet létrehozott, de ezt minden felesleges túlzás és elfogultság nélkül teljesen tudományosan teszi. Természetesen egy olyan történész látásmódjával mutatja be első királyunkat, aki keresztény és magyar ember, de ezt nem tartjuk elfogultságnak, mert a tudományos pontosság és megbízhatóság látszik ezeken a részeken ugyanúgy, mint a munka egészén. Érdekes az is, hogy az V fejezet csak néhány oldal, és Szent István halálával foglalkozik, bár az utolsó, a VII. fejezetben Bozsóky Pál Gerő még foglalkozik a Szent István által külföldön alapított magyar zarándokházakkal. Szent István király értékelésében helyet kap az is, hogy a bizánci egyház, amely Sarolt édesapjának, az