Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Varga János: Utolsó kísérlet a román-magyar megegyezésre 1849 nyarán I/33
ROMÁN-MAGYAR MEGEGYEZÉSI KÍSÉRLET 1849 NYARÁN 45 az országgyűlés pesti újranyitását megelőző július 1-jei konferencián a képviselők egy csoportja Vukovics igazságügyminiszter e témájú és már kész törvényjavaslatának haladéktalan megtárgyalását sürgette, mivel Debrecenből távoztakor a kormány is ennek beterjesztését ígérte meg; végül, hogy Szegeden a helyi lap július 20-i vezércikke szerint a közvélemény is ezt várta a Háztól, és vette biztosra annak naprendre tűzését. Végül a Házban mégis Szemere nyerte meg Batthyány Kázmér segítségével a csatát. Ο maga a kommunizmusnak azon rémképét vetítette a képviselők elé, amellyel Vukovics javaslatának felvétele és elfogadása esetén a nyugati világ a magyar szabadságharc jellegét és lényegét azonosítaná. Batthyány pedig azt hangsúlyozta, hogy éppen a magyar nemzet léte áll vagy bukik a nemzetiségi kérdés haladéktalan, az érintettek által is elfogadható elintézésén, illetőleg az ügy elodázásán. Ezért fontosabb most ennek rendezése, mint az egyébként jogos paraszti igények kielégítése, mert a magyar nép a saját érdekeit nem helyezi a haza ügye elé.40 Vukovicsnak egyébként, aki, ellenére szerb származásának, nem tartozott a nemzetiségi probléma gyors megoldásának szorgalmazói közé, egy ponton már korábban kellett visszakoznia. Szemere részletesebb tervezetének első pontja úgy szólt, hogy „A magyar birodalom területén lakó minden népiségek nemzeti (kiemelés tőlem - V J.) szabad kifejlődése biztosíttatik". A „nemzeti" szó használata, ha közvetetten is, a „népiségek" nemzet-voltát ismerte el. A javaslatoknak a kormánytagok közt történt előzetes véleményeztetése során Vukovics a részletesebb variánst tartotta jobbnak azzal az indokkal, hogy az elejét veszi „a magyarázatból származó meghasonlásnak". Egyidejűleg kiegészíteni indítványozta azt — eredményesen — egy olyan paragrafussal, amely szerint az egyházi ügyeknek és az „egyházközösségi" anyakönyveknek intézése, illetőleg vezetése a község lakóinak nyelvén történik. Ugyanakkor a szóban forgó első pontot módosítani ajánlotta: A „nemzeti szabad kifejlődés" szövegezést „igen tág kifejezés"-nek találta, és helyette azon formula felvételét javasolta, hogy „minden népiségeknek a közjogokban egyenlő részesülése biztosíttatik". Vagyis gyakorlatilag azt az eszmét csempészte volna a törvénybe vissza, amelyet a nemzetiségek kezdettől elfogadhatatlannak találtak, mert az az egyenlőség érvényesítését eleve a közjogok egyenlő élvezetére szűkítette, és a nemzetiségek vonatkozásában nem ismerte el külön nemzeti jogok létezését. Szemere nem vette észre Vukovics javaslatának retrográd jellegét, és azt elfogadva vitte törvénytervezeteit a minisztertanács elé. Kideríthetetlen, hogy az ülésen ő vagy más miniszter figyelt-e fel rá: milyen végzetes következményeket 40 A kérdés valójában már a képviselők júl. 20-i zárt értekezletén eldőlt. Itt javasolta Vukovics igazságügyminiszter, hogy a nemzetgyűlés elsőként „az úrbéri maradványok eltörlését szabályozó", általa készített törvényjavaslatot tűzze a maga napirendjére, de Szemere is itt fejtette ki a fentieket. Mivel az előterjesztések sorrendiségének megítélésében eltérő volt a kormánytagok véleménye, az úrbéri maradványok ügye lekerült a tanácskozások napirendjéről. (Hunfalvy mindezt saját naplójára hivatkozva beszéli el. - Ld. Hunfalvy: Idősb Görgey István munkája, Budapesti Szemle, 1888, 55. k. 201-202.) - Ennek ellenére állították szembe Vukovics paraszttörvény-javaslatát Szemere nemzetiségi törvénytervezetével a jún. 23-i konferencián (Hunfalvy júl. 25-i naplóbejegyzése), sőt Madarász József a júl. 28-i nyílt ülésen is ezt akarta Szemere ellenében erőltetni. (Uo. júl. 28-i napló, valamint Közlöny, 1849. júl. 30.) - Vukovicsot dicséri, hogy a vitában — önmagát győzve le — Szemere mellett állt ki.
