Századok – 2001

MÚLTUNK KRITIKUS KÉRDÉSEI - Kristó Gyula: Modellváltás a 13. században II/473

482 MÚLTUNK KRITIKUS KÉRDÉSEI cikkelybe, hiszen a birtokadománnyal a király valamennyi, a földdel összefüggő jogát elvesztette, illetve az ispáni cím megszerzésével annak birtokosa korábban királyi jogok gyakorlásához jutott a megyében. Ez kétségtelenül visszahatás volt az ,,új intézkedések" II. András által 1217-ig folytatott, 1218-1219-ben szüneteltetett, de 1220 után megint felélesztett politikájára. Ez az ellenzéki csoportosulás azonban rövidesen kibukott a hatalomból, így hát Bélára és híveire várt a II. ι András politikájával szembeni oppozíció folytatása. Ok megnyerték maguknak még III. Honorius pápát is, aki 1225-ben levélben szólította fel a magyar királyt, hogy „az ország kárára és a király tisztsége ellenére" tett elidegenítéseket vonja vissza. Erre II. András megint felfüggesztette az „új intézkedéseket". 1228-ban elindult Béla király első birtokvisszavételi akciója. Ezt kezdetben II. András magának akarta kisajátítani, úgy tüntetve fel a dolgot, mintha íia az ő parancsára venné vissza tulajdonosaiktól az örökadományokat, majd taktikázni kezdett: hol megbánást mutatott, hol újabb jelentős adományokat tett. 1231-ben lezárult Béla egész országra kiterjedő birtokrestaurációja, és bár ő az elmúlt három évet komoly sikerként könyvelte el, mivel ezt írta: „felvirradt a magyarok megváltásának, a királyi méltóság helyreállításának, a korona szabadsága visszaszerzésének napja", valójában az eredmény szerfelett korlátozott volt. II. András ugyanis — ha nem is az 1210 körül tapasztalt lendülettel — folytatta az „új intézkedések" politikáját, és ez óriási mértékben rontotta Béla birtokvisszavételeinek sikerét. 1220 tájától egészen 1235-ig tehát birkózott egymással II. András némileg lankadó „forradalmi" elánja, illetve Béla „forradalomellenes" restaurációja. Az idő a fiatal Bélának dolgozott (előbb lehetett számítani II. András halálára, mint fiáéra), a kor azonban a II. András által képviselt politika malmára hajtotta a j vizet (a „lent" végbement gazdasági folyamatok egyre inkább anakronisztikussá tették azt a restaurációt, aminek megvalósításán Béla oly kitartóan fáradozott). Amikor II. András meghalt, IV Béla király rögvest újabb birtokvisszavételi akcióba kezdett. Ekkor már korlátlan ura volt az országnak, nem kellett apja 1 ellenlépéseitől tartania. Ε második birtokrestauráció 1235 és 1239 között tartott. 1 A kortárs Rogerius ekként foglalta össze ennek lényegét és célját: a királyoknak „a vármegyékből származott pompájuk, gazdagságuk, birtokuk, hatalmuk, felségük és erősségük, ámde némely elődének tékozlása következtében a vármegyék feletti birtokjoga megkisebbedett". Ezért IV Béla, „mivel helyre akarta állítani a korona hatalmát, amely csaknem jelentéktelenné vált, igyekezett a helytelenül * elidegenített birtokokat mind az ellenfeleitől, mind a párthíveitől a vármegyék joghatóságába és birtokába visszajuttatni, bár ez sokaknak nem tetszett". Magyarán: a király nem csupán ellenfeleit nem tudta megnyerni magának, hanem még párthíveit is elvesztette. Sőt még az egyházak is e restaurációs politika kárvallottjai lettek, ugyanis az ő birtokaikból is vett vissza az uralkodó, s így újabb társadalmi erő fordult szembe vele. Az elért gazdasági haszon (a királyi birtokállomány gyarapodása) nem állt arányban az uralkodó társadalmi bázisának emiatt bekövetkező összeszűkülésével. A megsértett világi birtokosok hangulatát Rogerius jól érzékelteti: míg a korábbi magyar királyok a hadi érdemeket szerzetteknek vagy azok rokonainak „kártérítésül és megfelelő jutalomként falvakat, birtokokat és ingatlanokat adományoztak örök birtoklásra", addig IV Béla „nemcsak nem