Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Zsoldos Attila: Karászi Sándor bán és utódai II/385
KARÁSZI SÁNDOR BÁN ÉS UTÓDAI 399 kötetet szentelve az oklevélnarratiok kérdésének, bővebben is kifejtette korábbi nézeteit megerősítő álláspontját.13 1 A vita ezen a ponton abba maradt,13 2 pedig érdemes lett volna a Székely György által felvetetteket komolyan fontolóra venni. A magyar királyok birtokadományainak az a jellegzetessége, mely szerint az adomány a már megtett szolgálat viszonzásának (recompensatio) számított, s mint ilyen tételesen meghatározott kötelezettségeket nem rótt az adományosra, azzal a következménnyel járt, hogy az eladományozott birtok megmaradt az adományos, illetve — az oklevelek gyakori fordulatával élve — „örökösei és örökösei utódai" (,heredes heredumque suorum successores) kezén. Az uralkodó ilyeténképpen, hacsak utóbb a királyi kézre háramlás valamelyik esete be nem következett, elvben végleg lemondhatott a kérdéses birtokról. Az adományok egyszerű visszavétele ugyanis — bizonyára az előre kiszámítható politikai következmények miatt — nem volt szokás. Erre vall mindenesetre III. István király egy 1171. évi oklevelének azon megjegyzése, miszerint „méltatlan dolog királyi adományt visszavenni" (,regium datum non esse dignum auferri).133 Ugyanez az elv felbukkan az 1222. évi Aranybulla azon cikkelyében, mely úgy rendelkezik, hogy „azoktól a birtokoktól, melyeket valaki igaz szolgálattal szerzett, őt soha ne fosszák meg" (possesionibus eciam, quas quis iusto servicio obtinuerit, aliquo tempore non prwetur).134 Bár az Aranybulla idézett cikkelye a törvény 1231. évi megújításába nem került bele, maga az elv a későbbiekben is felbukkan. IV László egyik oklevelének megfogalmazásában például így hangzik: „miként a teljesített és véghezvitt szolgálatok nem lehetnek meg nem történtek, úgy az érdemes szolgálatokért egyszer már megtett adományokat sem szabad visszavonni" (sicut servicia exhibita et inpensa non facta esse non possunt, sic et donaciones pro meritoriis serviciis semel facte non debent revocari)A35 Minden bizonnyal ez a szempont vezethette már Kálmán királyt is akkor, amikor birtokvisszavételek helyett azok körének szűkítésével pró-131 Mályusz Elemér: Királyi kancellária és krónikaírás a középkori Magyarországon. (Irodalomtörténeti füzetek 79.) Bp. 1973. (különösen: 9-27.). 132 Kurcz Ágnes nem nyilvánított véleményt a kérdésben (Kurcz Ágnes: Lovagi kultúra Magyarországon a 13-14. században. Bp. 1988. 200-201.), míg az 1410 előtti narratiokbó\ magyar fordításban reprezentatív válogatást közre adó kötet — Középkori históriák oklevelekben (1002-1410). A szövegeket válogatta, az előszót és a jegyzeteket írta Kristó Gyula. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 1.) Szeged 1992. — előszavában Kristó Gyula lényegében elfogadta Mályusz nézeteit (i. h. 16-18.). Magam az e kötetről írt recenziómban — Magyar Tudomány 101. (1994) 879-882. — fogalmaztam meg Mályusz elméletével kapcsolatos kételyeimet. Az alábbiakban részint az ott vázlatosan kifejtettekre, részint pedig az Aranybulla kiadásának 775. évfordulója alkalmából Székesfehérvárott rendezett tudományos ülésen (1997. szeptember 17.) „Igaz szolgálattal szerzett birtok" címen tartott előadásom szövegére támaszkodom. 133 1171: Urkundenbuch des Burgenlandes und des angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg I-IV Bearb. von Hans Wagner, Irmtraut Lindeck-Pozza. Graz-Köln-Wien 1955-1985. (= UB) I. 25. 134 A magyar történet kútfőinek kézikönyve. Szerk. Marczali Henrik. Bp. 1901. 139. — Az Aranybulla szövegének újabb kiadásait 1. Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae I—II. Ed. Richard Marsina. Bratislavae 1971-1987. (a továbbiakban: CDES) I. 199-201. és Az Aranybulla. Közzéteszi Érszegi Géza. In: Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6. (1972) 5-26. (Az idézett magyar fordítást 1. Szöveggyűjtemény Magyarország történetének tanulmányozásához I. rész 1000-től 1526-ig. Szerk. Lederer Emma. Bp. 1964. 71., melytől némileg eltérő fordítást ad Érszegi Géza, 1. i. m. 21.) 135 1273: ÁÚO IX. 10-11.
